Szalai Ádám miatt sztrájkba léptek a Mainz focistái

A játékosok szolidárisak a csapattól elküldött magyar csatárral.

  • MTI MTI
Szalai Ádám miatt sztrájkba léptek a Mainz focistái

A német Bundesligában szereplő Mainz csapata megtagadta a részvételt a szerda délutáni edzésen, hogy ezáltal kinyilvánítsa szolidaritását a klubtól nemrég kirúgott Szalai Ádámmal, írja a Bild.

Az akcióval a társak azt kívánják elérni, hogy a klub vonja vissza hétfői nyilatkozatát, amely szerint a jövőben nem számítanak a válogatott csatárra.

A Bild szerint a 32 éves légiós szerda reggel megjelent az egyesület edzőközpontjában, de mivel nem tréningezhetett a többiekkel, egyedül gyakorolt.

Rouven Schröder sportigazgató két napja közölte, hogy Szalai nem szerepel a szakmai terveikben, és "valószínűtlen, hogy megkapja azt a játékidőt ebben a szezonban, amelyben reménykedik". Hozzátette, hogy a támadó számára a klubváltás jelentheti a megoldást.

Német sajtóértesülések szerint viszont fizetési vita miatt kell távoznia a magyar csatárnak.

Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, a Mainzhoz, amelyben azonban nem vált alapemberré. Az új Bundesliga-idény múlt heti első fordulójára a keretbe sem nevezte őt Achim Beierlorzer vezetőedző.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.