A délvidéki mágnás csaknem 50 éven át lakott a fogadóban, az első ott töltött évtizede után minden kapcsolatot megszakított a külvilággal. Utánajártunk, hogy miért csinálta: különcségből, merő emberutálatból, esetleg szerelmi csalódás miatt tette, vagy csupán azért mert nem volt teljesen normális?
Veres István, a „first gentleman” rapid előléptetése adta az ihletet, hogy megnézzük, a korábbi korokban milyen körülmények között éltek hasonló eszközökkel a hatalom birtokosai és arra jutottunk, hogy a Vereséhez hasonló kinevezéseknek háborús és forradalmi időkben, vagy diktatúrák alatt volt divatja.
A Lovakon, nyergekben több szempontból is páratlan alkotás, részben azért, mert a tudományos élet képviselői (történészek, régészek) és a hagyományőrzők együttműködésének gyümölcseként jött létre, részben pedig azért, mert megmutatja, hogy miképpen tud a tehetség, a szakma iránti alázat és a kemény munka felülkerekedni a forráshiányból fakadó nehézségeken.
Bár Petőfi Sándor az 1848-as pesti forradalom egyik vezéralakja volt, az összeférhetetlen természete miatt politikusként gyorsan megbukott és a valamivel sikeresebb katonai pályafutása is konfliktusos volt. Hermann Róberttel, a Magyar Történelmi Társulat elnökével, a Veritas Intézet kutatócsoport-vezetőjével a költő politikai ambícióiról, katonai szerepéről beszélgettünk, többek között kiderül, hogy Petőfi és Kossuth nem szívelték egymást, de megtudjuk azt is, hogy Petőfi volt az egyetlen, akinek sikerült a hadügyminisztérium három vezetőjével is összeveszni.
Lehet-e bíró a történész? Miért fontos morális ítéletet alkotni a múltról? Milyen szempontok alapján érdemes mérlegelni a történeti narratívák között? A mi történetünk-e a történelem? Mi a különbség egy autoriter állam és egy demokrácia múltfelfogása között? Mi köze a történetírásnak a történész személyéhez? Ilyen és ehhez hasonlóan izgalmas kérdésekre kereste a választ Ungváry Krisztián a Blinken OSA Archívum szervezésében indított előadássorozatának első estéjén.
Az Aranybulla-sorozatban megjelenő, pozitív II. András kép alapját lényegében Zsoldos Attila történész, akadémikus kutatásai adták, aki 2010-ben szakított azzal a 2-300 éves trenddel, miszerint a király csak sodródott az eseményekkel és ami jót tett, arra is úgy kényszerítették rá az alattvalói. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Zsoldost is megkeresték a sorozat alkotói, hogy vegyen részt szakértőként a munkában, ám ő a forgatókönyv láttán nemet mondott. Vele beszélgetünk II. András politikájáról, az Aranybulla jelentőségéről, az ellenállási záradék félreértéséről, illetve a történelem és az ideológia viszonyáról. Kiderül az is, valóban egy balkáni összeesküvés végzett-e Gertrúddal, mint azt a sorozat sugallja.
Az áldozatok és bűnösök utáni kérlelhetetlen kutatásunkat rendszerint a múlt sínyli meg a legjobban.
Apróbb érdekességek még lappanghatnak a háttérben, és ha nem is a keményebb összeesküvés-elméletek forgatókönyveibe belesimulva, de felvetődhet egyes amerikai kormányszervek felelőssége is az amerikai elnök elleni gyilkos merényletben.
Nemrég megjelent cikkünk hatására újraéledni látszik a vita a Vitézi Rend szalonképességéről, de úgy tűnik, a cím visszaállítása mellett érvelők vitézebbnek látták a vitézeket, mint amilyenek azok valójában voltak.
Az ukrán infrastruktúra és más polgári célpontok elleni orosz rakéta- és dróntámadások egyik fontos célja a lakosság moráljának rombolása. Természetesen senki nem örül annak, ha rakétázzák az otthonát, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyire vált be ez a stratégia a történelemben, azaz, rá lehet-e kényszeríteni egy népet pusztán bombázással a kapitulációra?
A Vitézi Rendet a második világháború után feloszlatták, bár emigráns szervezetként tovább működött, a rendszerváltás után viszont több ilyen nevű szervezet is alakult Magyarországon. Ami összeköti őket, hogy egyik sem vesz tudomást a vitézi cím használatát tiltó, ma is hatályos törvényről, ráadásul mostanra a kisebbik kormánypárt láthatóan beépült a magát legitim Vitézi Rendnek nevező szervezetbe.
A germánul Haithabu néven is ismert település a Balti-tengerre néző Schlei-öböl meghatározó kereskedővárosa volt, amely a IX. és a XI. század között élte virágkorát, majd gyors egymásutánban kétszer is kifosztották.
A magyar történelem Mohács utáni évszázadainak egy megkerülhetetlen élménye a hintapolitizálás, a XVI-XVII. században a török és a német között őrlődtünk, aztán Trianonig a kuruc-labanc dichotómia határozta meg a közéleti gondolkodásunkat, a két világháború között pedig a revíziós vágyaink diktálta igyekezetből úgy törekedtünk minél jobban profitálni a német orientációból, hogy azért cserébe a kötelező minimumot akartuk nyújtani csak. Ami összeköti a múlt ezen nagy hintajátszmáit, az az, hogy valamilyen formában mindig kényszerpályán voltunk és egy erősen korlátozott mozgástérből próbáltuk kihajtani a legjobbat. Volt, amikor még össze is jött, máskor pedig csúfos kudarcot vallottunk. A hintapolitika ugyanis kockázatos játék, így nagyon fontos, hogy akkor van értelme csinálni, ha van egy nagy közös cél, amiért érdemes dolgozni, ha úgy alakul, még önmagunk ellenében is.
Ennek a szlovák határ melletti kis falu megsemmisülésének akár még happy end is lehetett volna a vége, ha nem szól közbe a történelem.
Vajon tényleg ukrán nacionalista hévből puccsolta meg a saját közgyűlését és távolíttatta el a munkácsi vár ormáról a turulszobrot Andrij Baloga polgármester, vagy valami sokkal kézzelfoghatóbb, pragmatikusabb megfontolás húzódik meg a munkácsi városvezető sokak számára érthetetlen döntésének hátterében?
Orbán Viktor miniszterelnök újraértelmezte a magyar történelmet, mikor arról beszélt, 1956-ban a béketárgyalás kikényszerítéséért harcoltunk. A valóság azonban nem ez volt, ráadásul az oroszokkal nem is lehetett csak úgy egyezkedni. Az 1956-os szabadságharc leverésére készülő orosz vezetés ugyanis úgy határozott, hogy a tárgyalás örvén elfogják a magyar katonai legfelsőbb vezetés jelentős részét, mintegy idejekorán kikapcsolva őket a későbbi harcokból.
Egykoron az Iszlám világ egyik ékköveként Európában is jól ismert muszlim tudósok lakták, egy hatalmas birodalom székhelye volt, aztán jöttek a mongolok és akkora mészárlást rendeztek, hogy a korszak neves perzsa történetírója sem akarta elhinni.
A várturizmus helyzetéről, a magyarországi és a környékbeli várak állapotáról, az állam szerepéről és egy rengeteg időbe kerülő, de lelkesen űzött hobbiról beszélgettünk Szöllősi Gáborral, a Várlexikon weboldal szerkesztőjével.
Nincs az a mindent kézivezérléssel irányító, elvetemült diktátor, akinek időnként ne kellene ország és világ előtt bizonyítania, hogy ő márpedig a nép támogatásával gyakorolja a hatalmát, így minden, amit csinál, az legitim. Erre a demonstrációra pedig remek eszköz a népszavazás intézménye. Ez persze nem jelenti azt, hogy eleve is ördögtől való elképzelés lenne, csak, mint minden szerszám esetében, itt is az a döntő, hogy ki használja és mire.
A mai Hollandia területén, azon a mocsaras vidéken, ahol a Schelde-folyó találkozik az Északi-tenger vizével, hajdanán, egészen a koraújkor közepéig, virágzó városka állt. Saeftinghe története kezdetben a természetet lebíró emberi elszántság története is volt. Aztán a természet – némi emberi rásegítéssel – visszavágott.
