Helyek, amelyek már nincsenek – Saeftinghe, az elsüllyedt város

4 perc

2022.09.18. 14:00

A mai Hollandia területén, azon a mocsaras vidéken, ahol a Schelde-folyó találkozik az Északi-tenger vizével, hajdanán, egészen a koraújkor közepéig, virágzó városka állt. Saeftinghe története kezdetben a természetet lebíró emberi elszántság története is volt. Aztán a természet – némi emberi rásegítéssel – visszavágott.

Helyek, amelyek már nincsenek
Sorozatunkban olyan természeti képződményeket vagy ember alkotta építményeket mutatunk be, amelyek mára eltűntek. Elsodorta őket a történelem, a természet vagy az emberi nemtörődömség és mohóság. Sorozatunk minden részét itt olvashatja el.

A történetünk középpontjában álló, Antwerpentől nem messze eső területen Saeftinghe városát ma már hiába keresnénk, pedig a XIII. század végétől a környék legvirágzóbb kisvárosa állt itt, még saját várral is rendelkezett. Minden azzal kezdődött, hogy az 1200-as évek folyamán a Ter Doest-i apátság lecsapolt egy mocsaras vidéket a Honte-folyó mellett. Akkoriban még nem volt olyan veszedelmes, mint ma, amikor itt a hullámok képesek igen hatalmas területet is pillanatok alatt elnyelni, így a túrázóknak ma is azt javasolják, hogy gyakorlott túravezető nélkül ne vágjanak neki a vidéknek, mert könnyen lehet, hogy nem jönnek vissza.

Szóval az apátság derék munkásai lecsapolták a mocsarakat, ám a terület a nevét nem egy apátról, vagy környékbeli földesúrról kapta, hanem egy az apátságban élő laikus testvér, Willem van Saeftinghe után nevezték el. Ez a Willem afféle népi hős arrafelé, sok színes, izgalmas kalandját mesélik, nagy erejű, híres vitéznek tartják, olyan Toldi Miklós-féle figura volt. Például róla mesélik, hogy az 1302-ben vívott courtrai-i, vagy más néven aranysarkantyús csatában ő volt az, aki a Flandria szabadsága ellen törő ellenséges francia sereg vezérét, II. Robert d’Artois grófot kiütötte a nyeregből.

  • A középkori zenit

Saefthinghe, mármint a település, a XIII. század folyamán szépen gyarapodásnak indult, a század végére már egy vár is vigyázta az itt élő dolgos népek nyugalmát. Márpedig a lakók szaporodni kezdtek, ugyanis a mocsártól visszahódított földek különösen termékenynek bizonyultak, így virágzott a mezőgazdaság, amin csak lendített a környéken szokásos tőzegégetés és a kereskedelem is szépen hozott a helyiek konyhájára.