Budapesti fura szerzetek: Áldásy Ignác, az Arany Sas fogadó titokzatos remetéje

9 perc

2023.04.07. 17:00

A délvidéki mágnás csaknem 50 éven át lakott a fogadóban, az első ott töltött évtizede után minden kapcsolatot megszakított a külvilággal. Utánajártunk, hogy miért csinálta: különcségből, merő emberutálatból, esetleg szerelmi csalódás miatt tette, vagy csupán azért mert nem volt teljesen normális?

A reformkor csúcsán Áldásy Ignác, a dúsgazdag torontáli földesúr bekocsizott a pesti Arany Sas fogadóba, ahol kivett két, egymásba nyíló szobát, majd ott maradt a szállóban, egészen a félszáz évvel később bekövetkezett haláláig.

Ám mint oly gyakran a valóság és az anekdotikus történetek kibogozhatatlan csomóvá összefonódott szálai esetében, Áldásy Ignác történetéről sem lehet pontosan tudni, hogy mikor is kezdődött.

Budapesti fura szerzetek
Új sorozat indul a hvg360-on: olyan embereket kerestünk, akik valamilyen módon kilógtak a maguk korszakának normái közül. Korhelyek, krakélerek, hazárdőrök, csodabogarak, lesz köztük nagyszívű svindler, gépészmérnökből lett slágergyáros, rabszolgából lett honvéd, a magyar kaméliás hölgy, a fogház kulcsát részegen elhagyó államfogoly, de bizonyos szempontból köztük a helye Deák Ferencnek is, aki egészen egyedi módon fektette be az örökségét.

A titokzatos remete haláláról beszámoló Budapesti Hírlap 1889. szeptember 7-i számában a cikk szerzője 1840. május 15-ét jelöli meg a történet kezdeteként, egyes később született elbeszélések pedig 1838-ra, a nagy pesti árvíz évére teszik azt.

Áldásy úr érkezésében elsőre semmi meglepő nem volt, elvégre a pénzzel jobban eleresztett vidéki nemesurak gyakran választották szálláshelyül az Arany Sast (ez a mostani Kossuth Lajos és a Semmelweis utcák kereszteződésében állt az V. kerületben), nem utolsó sorban azért, mert az akkor még leginkább német polgárvárosnak számító Pesten a Sas volt az egyetlen jelentősebb fogadó, ahol magyar nyelvű étlapot is tartottak.

Áldásy tehát megérkezett, ételt rendelt, amit felvitetett a szállására, majd evett, szivarozott, végül lefeküdt aludni és innentől kezdve így teltek a napjai, csupán félévente egyszer hagyta el a fogadó épületét, amikor befogatta a lovait és kikocsizott velük a városba, ám a Budapesti Hírlap szerzője szerint ezzel a szokásával is felhagyott 1849. május 21-én.