Öt és fél órán át dedikált 1988-ban a második emigrációjából első alkalommal hazalátogató Faludy György, akivel nemcsak a hírnevét megalapozó Villon-átköltései tértek vissza Magyarországra, de akkor indult hódító útjára a vihart kavaró regényes önéletrajza, amelynek nemrégiben az ötödik kiadása jelent meg.
Az újságolvasók milliós táborában a prózában is „verset író” Szép Ernő tárcái egykoron Karinthy, Kosztolányi és Márai írásaival versengtek. Az újságok tengerébe süllyedt mintegy négyezer életképéből nemrég 250 Budapest-tematikájú gyöngyszeme került egy új kötetbe.
Megkeresztelés előtt áll Budapest ikonja, a gellérthegyi Szabadság-szobor, amely nem először esik át ideológiai fazonírozáson – osztozva számos köztéri társa sorsában.
Egy meg nem gondolt gondolattal, akarva vagy akaratlanul árnyalta szalonképessé Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás a vele készült július közepi „mélyinterjúban” a zsidóság éppen nyolcvan évvel ezelőtti totális jog- és vagyonfosztását.
Magyarország az 1910-es évek után a Rákosi-rendszerben is nekifutott az olimpiarendezés pályázatának. A korabeli ötletet az ilyesfajta eseményt a politikai célokat szolgáló eszköznek tekintő Rákosi-vezetés ugyancsak felkarolta. Az 1960-as játékok megrendezését végül Róma kapta, a magyar kudarc sok más mellett éppen a szovjeteknek köszönhető. A cikk a HVG 2002. április 19-i számában jelent meg először, amikor Orbán Viktor először jelentette be, hogy Magyarország olimpiát rendezne. Az írást a párizsi játékok alkalmából közöljük újra, amellyel kapcsolatban Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy százszor jobbat rendeznének, mint a franciák.
Minden útja gyerekkori száműzetése helyszínére, Snagovba vezette vissza a múlt héten elhunyt evangélikus lelkészt, Donáth Lászlót, az 1994 és 2010 közötti országgyűlési képviselőt.
A HVG újságírója így búcsúzik a most elhunyt evangélikus lelkésztől.
A Mire megszülettünk című kötet gondolatgazdag és anekdoták sorával megspékelt, korszakértékelő közös meditálás.
Kötelező olvasmányként és érettségi tételként „halhatatlanították” ez évre Herczeg Ferencet. Az élet kapuja című történelmi lektűrjét száz éve – hiú reményeket keltve – a Nobel-díjra legérdemesebbként emlegette a nemzetközi elismerésre vágyó hazai politikai elit. Hogyan várták, és miért nem kaphatta meg a legnagyobb irodalmi díjat a kurzus kedvence?
Nem csak kor- és sorstársainak mutatott példát hét évtizede a Rákosi-rendszer egyik kegyeltje és szolgálója, a 100 éve született Méray Tibor, aki a diktatúra megtagadását és bírálatát kíméletlenül őszinte önvizsgálattal és nyilvános önkritikával alapozta meg. Rögvest hazaárulónak bélyegezték.
A filmszakma „régi adósságát” próbálta törleszteni a múlt héten bemutatott Most vagy soha! című történelmi kalandfilm, egy évvel lekésve Petőfi születésének bicentenáriumát. A magyar film évszázados históriáját végigkísérték az effajta, a nemzetegyesítés költőjével példálózó, a mindenkori hatalom szája íze szerinti felbuzdulások.
Szentmiklósi Tamás, az önjellemzése szerinti „tanár, fordító és író (?)” évek óta Dörmögő című netes jegyzeteiben perel a világgal. Most összegyűjtötte írásait.
Markóval az Eső című szolnoki folyóirat főszerkesztője, Jenei Gyula beszélgetett.
Lenin száz évvel ezelőtti halálával a korabeli magyar sajtóban is kiemelten foglalkoztak, s a temetésig valóságos kommentárláz tombolt, néhány félreértéssel és több telitalálattal. Vörös cár, Antikrisztus, legvérengzőbb zsarnok – írták róla, de szorgosan beszámoltak arról is, hogy "a mínusz 30 fokos hidegben négy nap alatt mintegy egymillió gyászoló vonult el" a Vörös téri ideiglenes mauzóleum előtt és "200 ezer ember kérte azonnali felvételét a bolsevik pártba".
A HVG 25 + 1 ajánlattal készült: könyvkupacunk második részében van új Varró Dani, Budapest egy jellegzetes utcáját feltérképező mű, történet a legendás Dior divatházról, Anna Politovszkaja lányának szívszorongató visszaemlékezése, skandináv irodalom és Tarantino is. Csak győzzenek válogatni!
