Két évtizedig nem is próbálkoztak a színházak Az imposztorral a legendás 1983-as bemutató után

„Ki engedheti meg magának manapság, hogy szerepet rendeljen? És ki az, akinek meg is írják?” A 75 esztendős Mestert, Major Tamást köszöntő 1985-ös cikkében tette fel ezt a költői kérdést Koltai Tamás. A színikritikus „a Nagy Öregek közötti legfiatalabb süvölvény” akkori legfrissebb (s mint utóbb kiderült, egyben utolsó) „szimbolikus” alakítására utalt.

Az imposztort, Spiró György komédiáját 1983. október végén mutatta be a Katona József Színház, s a premiert követő másfél esztendőben, a főszereplő haláláig majd félszáz esten játszották telt ház előtt a színész „önvallomásaként” is értelmezett darabot. Köztudott volt, hogy a korábban a Nemzeti Színházban Major segédrendezőjeként is tevékenykedő író a színész megrendelésére írta meg ezt a művét. Úgy találta ugyanis – rosszmájúbb feltételezés szerint: megsúgták neki –, hogy Az Ikszek című Spiró-regény színházigazgatója, Boguslawski igazán testhezálló szerep lehetne számára. Már csak azért is, mert a mindent csűrő-csavaró, a kisebb-nagyobb gazemberségeit cinkos kópésággal ellensúlyozó regényalakot Spiró jelentős részben Majorról mintázta.

A kritika mondhatni egyhangú lelkendezéssel fogadta „a nemzeti színjátszáshoz méltó nagy előadást”, azt a „halálosan komoly viháncolást”, amelyben „a kitűnő drámai alapanyag egy remek együttessel találkozott”. Az évad legjobb új magyar drámája díjat is elnyert darab alig burkolt áthallásairól, egy nemzet – általánosabban: a nemzetek – elnyomásáról, a hatalom és a cenzúra szellemet nyomorító szerepéről, egyben a művészet találékonyságának megmutatásáról viszont jóval kevesebb szó esett. Ez a(z) (el)hallgatási összhang az idő tájt a színikritikusi szolidaritás egyfajta megnyilvánulása is volt – csak nem fölhívni az állampárt korifeusainak figyelmét a lazító-lázító gondolatokra!