„Amikor 1905-ben gatyás parasztok látogatták a Várat, köpködtek, hogy idemegy a mi adónk” – osztott meg egy „történelmi epizódot” szűk körű hallgatóságával Rákosi Mátyás azon az értekezleten, amelyet 1952 áprilisában hívatott össze. A Budavári Palota rekonstrukciójával akkor nem először (s nem is utoljára) foglalkozott a kommunista párt vezetője.
Az újjáépülő Budapest egyik legjobban elhanyagolt része a budai Vár volt. Most itt is megkezdődött a romok eltakarítása. A munkálatok közben kiderült hogy a lehullott vakolat alatt régi, muzeális értékű műtárgyak, épületrészek húzódnak meg. Így kerültek napvilágra Mátyás-kori, XV. századbeli oszlop, Zsigmond király lovagtermének részletei, a régi budai Városháza, középkori keresztes boltozat, gótikus ablak, a Domonkosok régi kolostor-tornya.
Az erről a megbeszélésről készült – s az ezredfordulón publikált – feljegyzés szerint a teljhatalma csúcsára érkezett pártfőtitkárnak kezdett elfogyni a türelme: Elvtársainkat elragadta az a bőkezűség és liberalizmus, a szó nem jó értelmében, amivel a népi demokrácia a történész-entuziasztáknak szabad kezet adott.
Az idegen szavakkal is előszeretettel bűvészkedő „bölcs tanító” ezúttal a korhűségért rajongó építészeknek adott iránymutatást, mondván: ne egy királynak való palotát állítsunk helyre, hanem a népi demokrácia középületét, amely megőrzi a már meglévő és egyébként felhasználható épületelemeket, merthogy
„nekünk elég a Parlament reprezentációs célra”.
A nagy ünnepnapon az Operaházban díszelőadással köszöntik a 60 esztendős Rákosi Mátyás elvtársat. Az ünnepi estet Dobi István, a Minisztertanács elnöke nyitja meg [Dobi István]: "Ez az ünnep növeli hálánkat és hűségünket felszabadítónk és támaszunk, a nagy Szovjetunió iránt.
A puritánság eme keresztes lovagja megfeledkezni látszott arról, hogy alig három évvel korábban, 1949-ben az egyeduralmat kezébe kaparintó kommunista pártvezetés, vele az élen, éppen ellenkező elvárást fogalmazott meg.
Határozatban mondta ki: „a legfőbb kormányzati szervek reprezentatív elhelyezésére más mód nincs”, mint a Várpalotában, ahová a miniszterelnökség és a minisztériumok, valamint a „kollektív államfőség”, vagyis az Elnöki Tanács apparátusán túl helyet kell szorítani a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) székházának, valamint ki kell alakítani a pártkongresszusok és egyéb nagyszabású rendezvények megtartására alkalmas reprezentatív termeket, fogadóhelyiségeket, s ezeken kívül még szükség lesz „a legmagasabb vendégek méltó elszállásolására” alkalmas lakosztályokra is.