Múltidő és elmúlás: apa és fia életműve találkozik egyetlen kiállításon
4 perc
2020.03.10. 13:00
A három évtizede elhunyt Szlávics László és fia, ifj. Szlávics László közös tárlatán csaknem 250 alkotás folytat hang nélküli párbeszédet egymással és a látogatókkal a Szolnoki Galériában.
Apai örökség a címe annak a már messziről feszültséget árasztó alkotásnak, amely az egykori szolnoki zsinagóga épületében hangsúlyos helyre került. A félméteres nagykalapácsra krisztusi pózba felszögezett alak akár a Megváltó is lehetne, noha az alumíniumöntvény-emberke fejéről hiányzik a töviskoszorú.
Az 1964-ben készült objekt címe azonban másfelé mutat. Főleg, ha tudjuk (vagy legalább utóbb utánaböngészünk), hogy a jószerével ismeretlen képzőművész, az 1991-ben, 63 évesen elhalálozott Szlávics László a győri Vagongyárban lépett lemezlakatos apja nyomdokaiba; a keresztté átlényegült kalapács közös mesterségük ikonikus szerszáma.
A magát „előnévvel” megkülönböztető ifj. Szlávics László neve az apjáénál ismerősebben cseng. A magyar éremművészet egyik leglátványosabb megújítójának, újradefiniálójának nevezte őt 2017-es tanulmányában Beke László.
Egy másik művészettörténész, Wehner Tibor ugyanabban az évben a hagyományos formai keretek bátor felrúgását és az egyedi művek sokszorosíthatatlanságát méltányolta a leginkább abban a kötetben, amelyben konstatálta az éremművész elmozdulását a térbe komponált plasztikák és objektek felé.