Reménykeltőnek tűnt a nyolcvan éve véget ért második világháború után, hogy a fizikai és morális értelemben lerongyolódott Magyarország szakít a régi rendszerrel, és kiépülhet a polgári demokrácia. Ám hamar szembesülni kellett azzal, hogy a szovjet érdekszférába sorolt országban mindez hiú ábránd.
Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
Még jobban rávilágít a kormányzati propaganda ellentmondásosságára, ha felidézzük, milyen politikai és kommunikációs térben beszélt a kiszivárogott hangfelvétel szerint a honvédelmi miniszter arról, hogy „átállnak a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
Bár voltak árnyalatnyi különbségek a reformkor nagyjai között, mind azt vallották, hogy csakis a nyugati orientáció az üdvözítő út Magyarország jövőjében.
Drasztikusan csökkent a nyolcadikos budapesti diákok szövegértési teljesítménye a legutóbbi kompetenciamérésen. Országosan azért még elkeserítőbb a helyzet: a nyolcadikosok csaknem felének hiányoznak azok a képességei, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz kellenének.
Bármikor volt szó atomfegyverekről, az amerikaiak és a franciák gyanakvással tekintettek egymásra. Charles de Gaulle francia elnök különutas nagyhatalmi politikájával elérte, hogy a lazuló amerikai védőerő közepette Európában Franciaországnak van az Egyesült Királyság mellett nukleáris arzenálja.
Turbulens évek vannak mögötte, s a jövője is hasonló lehet a Budapesti Metropolitan Egyetemnek, amely az MNB-s érintettsége okán került a figyelem középpontjába, és ahol Matolcsy György volt jegybankelnök emberei jutottak pozícióba.
Miközben a kitörés napján minden évben német és magyar fasiszták ünneplik Budapesten, április 4-e szinte feledésbe ment. Felszabadulástól a megszabadulásig sokat megélt az évforduló.
Magyarország szuverén állam, nem korlátozhatják holmi nemzetközi szerződések – ez rajzolódik ki az Orbán-kormány évtizedes küzdelmeiből.
Orbán Viktor rengeteget köszönhet az izraeli miniszterelnöknek az elszigeteltségből való kitöréstől a Pegasus szoftverig. Netanjahut azonban ugyanazért támogatja, amiért a Balkán gyújtogatóit: nem országokkal, hanem azok – többnyire illiberális-autokrata – politikusaival ápol jó viszonyt. A szájkarate és Trump eljövetele ellenére Orbán külpolitikai húzásaival csak egyre jelentéktelenebbé válik.
Kisebb gondja is nagyobb a magyar kormánynak annál, mint hogy a közoktatás színvonalának emelésével foglalkozzon. Pedig pont ez lenne a valódi szuverenista hozzáállás.
Nem példátlan, hogy a nagyhatalmak kisakkozzák, a világ mely részét uralják. Hosszú ideig a spanyolok és a portugálok között az Újvilág felosztásáról 1494-ben kötött tordesillasi szerződés szolgált útmutatóként arra, hogy az érdekérvényesítés háború nélkül is kivitelezhető.
A gyarmati hatalmak gyakran vetették be érdekeik érvényesítésére hadiflottájukat, és sikerrel jártak, anélkül hogy egyetlen lövés is eldördült volna. Az ágyúnaszád-diplomáciaként ismert erődemonstráció ismét előkerült, de ma már hadihajó sem kell hozzá.
Már annyira nem alap az Alaptörvény, hogy a tervezett módosítást követően a magyar állampolgárok közül sem mindenkit védene egyformán. A kettős állampolgárok magyar állampolgárságának a felfüggesztését és ezáltal a kiutasításuk lehetőségét megteremtő politikai eszközt más országok is bevethetik. Az „amerikai mintára” készült módosításnak nem az USA-ban, hanem a magyar történelem sötét időszakában van előképe.
Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?
Furcsa szempontok vezérelték az oktatási kormányzatot az egyetemek államilag támogatott férőhely-kapacitásainak idei meghatározásakor. Az ördög ráadásul a részletekben rejlik.
Ahogy a második világháború után az Egyesült Államok szerepet vállalt az új világrend kialakításában a Szovjetunió ellenében és Európa védelmében, most is ezt teszi, csak éppen fordított előjellel.
Jelentős kockázatot vállalt Orbán Viktor azzal, hogy a német parlamenti választások hajrájában feladta eddigi semlegességét, és a populista-szélsőjobboldali AfD oldalára állt, sőt vendégül látja Alice Weidelt, a párt társelnök-kancellárjelöltjét. Szemben azonban Donald Trump megválasztásával, Berlinben nehezen képzelhető el olyan fordulat, ami azonnali hasznot hajtana a magyar kormányfőnek.
Ráolvasással próbálja erősíteni Orbán Viktor a középosztályba tartozókban azt az érzetet, hogy még mindig jobb nekik, mint nyugati „osztály”-társaiknak. A tények mást mutatnak.
Negyedszázada óriási hullámokat vert Ausztriában és az EU-ban, hogy az osztrák kormánykoalícióba bekerült a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali szabadságpárt. Ma már inkább aggodalommal figyelik, hogy a még szélsőségesebb párt megkerülhetetlen a helyi politikában.
