Vannak, akik a Szomszédokra, a Dallasra vagy a Barátok köztre csavarodnak rá, mások a brit királyi család életének a figyelemmel követésében találják meg ezt a fajta kielégülést. A brit monarchia intézménye részben azért él és virul még ma is, mert a szappanopera eszközeivel is képes megszólítani az alattvalókat, akik részéről valós igény, hogy sztorikat kapjanak – még ha a királynő nem is feltétlenül így képzelte el a szolgálatot, amikor csaknem hét szédítő évtizeddel ezelőtt letette az esküt.

Ennek a királyi szappanoperának kiemelkedő epizódja volt idén Harry herceg és Meghan Markle zajos és elkeseredett távozása, amelyet ráadásul szinte élőben lehetett követni, sok-sok cliffhangerrel és drámai fordulattal. Ez tipikusan az a sztori volt, amelyről rengeteget írtunk, olvastunk, mégis nagyon keveset tudtunk róla, így aztán mindenki olyan összeesküvés-elméletet vetíthetett rá, amilyet csak akart.

DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

A történeti képlékenységet erősíti az is, hogy a királynő egyik legfontosabb királynői feladata, hogy ne nagyon szólaljon meg. Nincs magyarázkodás, nincs panaszkodás – ez a királyi hozzáállás. Ez a fajta kommunikációs mértéktartás – ha nem is olyan extrém módon – de a királyi család többi tagja felé is elvárás, így a nagy szakítás közepette a fontos szereplők még csak nem is mondhatták el, hogy mit gondolnak, mit miért tesznek – maradtak a száraz – bár királyi mércével még így is már-már érzelmes – közlemények, amelyekbe megint csak mindenki azt magyarázhatott bele, amit akart.

21. Század Kiadó

Harryék ezt a hallgatást törték meg most a maguk módján, hogy tudassák valahogyan a világgal, ők mit magyaráznak bele a történtekbe. A még tavasszal beharangozott, és nemrég megjelent könyv, A szabadság nyomában címlapján két tapasztalt királyi tudósító – Omid Scobie és Carolyn Durand – neve szerepel ugyan, és nem győzték eleget hangsúlyozni, hogy bár rengeteg forrással beszéltek, a hercegi pár nem tartozott közéjük, Harryéknek semmi közük a vállalkozáshoz, a szöveget olvasva ez erősen kétségesnek tűnik. A finoman szólva is részletgazdag könyvben rengeteg olyan információ van ugyanis, amely

egész egyszerűen nem származhat mástól, mint a Sussexéktől.

Idézzük fel rögtön az Udvarlás a szavannán című fejezetet, amely az akkor még titkos, ma már túlságosan is részletezett afrikai kirándulásukat meséli el, olyan információkat osztva meg, hogy a táborozás során „Meghan babapopsitörlőkkel tisztogatta a herceg izzadt arcát, és ha neki magának támadt szüksége, minden gondolkodás nélkül bement a csalitosba, hogy ott végezze el a dolgát”. A 13. fejezetben pedig arról értesülhetünk, hogy az esküvője előtti éjjel „a fürdőkádban ejtőzve Facetime-ozott a barátaival”, ami finoman szólva is elég intim értesülés.

És értjük mi, hogy a hercegnő is ember, de ez a fajta információ-túlkínálat inkább elvesz a könyv erejéből, mint hozzáad.

A könyvet ráadásul komoly titkolózás övezte, ami csak felkorbácsolta a várakozásokat, hogy valami új, valami meglepő, valami eddig sosem hallott információhoz jutunk, de A szabadság nyomában szenzációban nagyon messze van Andrew Morton 1992-es botrányos Diana-életrajzától, amely darabokra törte Károly és Diana álomházasságának az imázsát, és felforgatott sok mindent, amit addig a brit monarchiáról gondolhattunk.

Megjátszott idill: Diana hercegnő Harryvel, Vilmossal és Károly herceggel

AFP / Johnny Eggitt

Az újdonságok és a szenzáció hiányát fárasztó részletekkel és néha kínos termékelhelyezéssel kompenzálja a könyv (a hercegné Rimowa bőrönddel utazott, Everlane táskát vett a vállára, és a Diptyque illatosítóit vetette be az esküvőjén). Túlságosan sok figyelem irányul arra, hogy Meghan Markle mit eszik, mit iszik, mit sportol, mit visel és kikkel barátkozik, miközben keveset tudunk meg arról, hogy valójában mit gondol, és mit miért tesz.

Pedig lenne hallgatósága.

És a könyvet végig olvasva azért is lehetünk zavarban, mert Harry herceg és Meghan Markle kivonulásának az egyik legerősebb érve volt a magánéletük határainak a megsértése. Márpedig ez a könyv egy hatalmas határsértés, olyan mélyen mászik a magánéletükbe, olyan erővel feszegeti az intimszférájukat, amire még a legelszántabb brit bulvárlapok sem vállalkoztak. És minthogy Harryék részéről eddig semmilyen kifogás nem érkezett a könyv tartalmát illetően, erős a gyanú, hogy mindez az ő jóváhagyásukkal jelent meg. Az viszont kiábrándító, hogy ők tényleg azt tartották fontosnak közölni a világgal, hogy Meghan Markle milyen jógapózt vett fel a szavannában, és hogy mennyire kiborult, amikor Katalin hercegné nem viszonozta a pillantását egy rendezvényen.

Az elég világosan kiderül a könyvből, hogy Harry és Vilmos kapcsolata elmérgesedett, de érdemi magyarázatot nem kapunk az okokról – az valahogy nem tűnik elégnek, hogy Vilmos azt tanácsolta az öccsének, ne siessen el semmit „ezzel a lánnyal”, amit Harry hatalmas sértésnek vett.

A nagy négyes nem akart összeállni

TOLGA AKMEN / AFP

A könyvből mindenesetre kirajzolódik, hogy mennyire meghatározza a mai napig Harry herceg életét az, hogy az édesanyja haláláért a híresen gátlástalan brit bulvársajtót teszi felelőssé, és ez a meggyőződés az ő médiához való viszonyulásában is visszaköszön. És nemcsak arról van szó, hogy kész perre menni a családja magánéletének védelme érdekében, hanem arról is, hogy a sajtó csillapíthatatlan érdeklődése traumaként él benne, amitől például simán pánikrohamot él át, ha fényképezőgépek kereszttüzét kell állnia valamilyen hivatalos eseményen.

Tény, hogy a brit bulvár – ahogy korábban Katalin hercegnővel is – keményen elbánt Meghan Markle-lal, és lenne is mit kibeszélni a néha csak lappangó, máskor nyilvánvaló szexizmusról és rasszizmusról, a könyv azonban nem mer, vagy nem képes mélyebbre menni, a sérelmek viszont így nehezen komolyan vehetővé válnak. Mert Meghan Markle-nek tényleg az volt a legnagyobb baja, hogy a brit bulvár arról cikkezett, hogy miért nadrágot vett fel egy eseményre és hogy merészelt sötét körömlakkot használni? (Miközben a királyi családban mások is eltértek a halvány árnyalatoktól – olvasható gyorsan a mentegetőző magyarázkodás a könyvben.)

Meghan Markle-ra szüksége volt a monarchiának – amikor színre lépett, részben azért fogadta be olyan gördülékenyen a királyi család, mert tudta, hogy a frisseségre és a nyitottságra, amit Harry herceg választottja képviselt, szüksége van a túléléshez. Amikor bejelentették az eljegyzést, a lapok tele voltak a jelzőkkel és adatokkal, amelyek olyan érdekfeszítővé tették: hogy elvált, hogy amerikai, hogy idősebb Harrynél, hogy az anyja fekete, hogy az apja fehér. Az esküvővel pedig egyértelművé tették, hogy a Cég életében (ahogy gyakran a brit királyi családot emlegetik), új korszak kezdődik.

via GIPHY

Ez az új korszak végül egy királyi PR-háborúba torkollott, amelynek a legújabb áldozatai most az olvasók, és nem kizárt, hogy ez a furcsa, bosszúként is értelmezhető vállalkozás visszaüt majd a száműzetést, szabadságot választó hercegi párra, egész egyszerűen azért, mert nevetségessé teszi őket, és a döntésük helyességét azok is megkérdőjelezhetik, akik annak idején támogatták őket.

Ha ugyanis tényleg azok az érvek vezettek Harry herceg és Meghan Markle szakításához a királyi családdal, amelyekről ebből a könyvből értesülünk, akkor kár volt kilépni.

Carolyn Durand - Omid Scobie: A szabadság nyomában (21. Század Kiadó, 4490 forint)