Néhány héttel az után, hogy az akkor hároméves Madeleine McCann 2007. május 3-án eltűnt a portugáliai Praia da Luz egyik nyaralójából, a szüleit, Kate és Gerry McCannt fogadta XVI. Benedek pápa. Évente gyerekek százai, ezrei tűnnek el, az ő szüleiket azonban nem hívják meg a Vatikánba, és a Netflix sem készít sorozatot a történetükből.

AFP / Arturo Mori

Madeleine McCann hároméves arca azonban beleégett a hírfogyasztók emlékeibe, így most, 13 évvel évvel később, amikor egy új szál bukkant fel a végtelennek tűnő nyomozásban, mindenki azonnal tudta, hogy miről van szó. Madeleine McCann ugyanis nemcsak egy eltűnt kislány, hanem tömegkulturális jelenség is.

De hogyan lett egyetlen brit gyerek eltűnése a 21. század egyik legismertebb bűnügye? És miért nem hagyja nyugodni a közvéleményt még 13 évvel később sem?

Rémálomból végtelen címlapsztori

Az orvosházaspár, Kate és Gerry McCann brit családok ezreihez hasonlóan Portugáliában töltötte a vakációját 2007 májusában. Az egyszerű halászfaluból üdülőközponttá alakult Praia da Luzt választották, az itt töltött egy hét alatt pedig egy jól bejáratott rutin szerint alakították az estéiket. Miután lefektették a gyerekeiket, a barátaikkal a nagyjából ötven méternyire lévő étteremben vacsoráztak, de félóránként, óránként felváltva ellenőrizték, hogy minden rendben van-e a kicsikkel, a hároméves Madeleine-nel és az akkor kétéves ikreikkel. Amikor Kate McCannre került a sor, hogy este tízkor átmenjen a lakásba, Madeleine ágyát üresen találta, csak a gyerek kedvenc plüssállata maradt utána.

Kate és Gerry McCann az ikrekkel

AFP / Melanie Maps

Alig 24 órával később a brit sajtó rávetette magát az ügyre, részben azért, mert McCannék minél szélesebb körben el akarták indítani a keresést, részben pedig azért, mert maga az ügy olvasottság szempontjából egy kincsesbánya volt. Praia da Luzt újságírók százai lepték el.

A történet megrázó ereje, az ügy különböző szálainak az összevisszasága sem lett volna képes ennyire hatalmas erővel az emberek érdeklődésének a középpontjába repíteni a McCann család megpróbáltatásait, ha a brit bulvársajtó nem tett volna meg mindent, hogy az utolsó cseppet is kifacsarja a témából. 2007-ben Madeleine McCann arca mindenütt ott volt: szórólapokon, pólókon, plakátokon, nap nap után az újságok címlapján, sőt a News of the World még egy hatalmas felfújható reklámtáblát is megrendelt, hogy népszerűsítse a 1,5 millió fontos jutalmat, amelyet a kis Madeleine felkutatását segítő információért ajánlott fel. Az erőfeszítésbe beszállt JK Rowling, Richard Branson és David Beckham is, csaknem, mintegy 2,6 millió fontot gyűjtöttek össze a kislány megtalálására. A brit kormány csaknem 12 millió fontot (4,7 milliárd forintot) költött a nyomozásra.

AFP / Vasco Celio

A brit kislány eltűnése nagyon gyorsan túlnőtt önmagán, és rengeteg feszültséget gerjesztett. Például a sajtó és a rendőrség között, vagy a britek és a portugálok között. A rendkívüli sajtóérdeklődés nem könnyítette meg a nyomozók munkáját, és erős volt a bizalmatlanság a szülők részéről a portugál rendőrség hatékonyságával szemben. A brit bulvár bevetette a kíméletlen jelzőit, lustának és alkalmatlannak állítva be a portugál szakemberek munkáját.

Reflektorfényben a szülők

A thrillerszerű körülmények is felkorbácsolták az érdeklődést. Ott volt egyrészt egy hétköznapi, középosztálybeli család, egy olyan ismerős élethelyzetben, mint a nyaralás. Másrészt ott volt a rémálom, hogy a gyerekük lényegében mellőlük tűnt el.

Az ügy szülőségre vonatkozó aspektusai sokakat megszólítottak. Egy hangos tábor McCannék szemére vetette, hogy magukra hagyták az alvó gyerekeiket. Mások empátiával és megértéssel viszonyultak hozzájuk, hiszen mégis csak nyaraltak és egy biztonságos üdülőközpontban voltak.

És akkor ott voltak azok, akiket azért irritált a Madeleine-re irányuló figyelem és erőforrás, mert a többi eltűnt gyerek ezt nem kapta meg.

Mintha az egyes életeknek más értéke lenne, mintha az empátia és a figyelem csak egyeseknek járna, másoknak nem.

Egy ekkora érdeklődést kiváltó esetet természetesen könnyen pénzre is lehet váltani, és ezt sokan meg is tették. Ott volt például Gonçalo Amaral nyomozó, akit levettek az ügyről, mert a brit rendőrséget és a szülőket kritizálta egy interjúban, de ez nem akadályozta meg abban, hogy könyvet írjon Madeleine McCann eltűnéséről, egész pontosan a meggyőződéséről, hogy a kislány meghalt az apartmanban, a szülei pedig ezt leplezték az eltűnésével.

Gonçalo Amaral

AFP

Igazán nagyot viszont a brit bulvármédia kaszált az ügyön, az eladások felpörgetése érdekében azt is simán megírták, hogy a szülők megölték a lányukat, a holttestét elégették és bedobták a tengerbe. A BBC szerint a brit lapok alkalmanként akár harmincezerrel is meg tudták növelni a példányszámukat, ha Madeleine-t tették a címlapjukra.

A felfokozott érdeklődést azonban a szülők személye, a vélt vagy valós tulajdonságaik, szándékaik, esetleges rejtegetnivalók is fenntartották. Ebben pedig megint csak nagy szerepe volt a médiának, amely kezdetben elkeseredett házaspárként mutatta be McCannéket, de aztán nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy a viselkedésükbe ne magyarázzon bele különböző – gyanús – dolgokat.

Különösen az anyát, Kate-et vádolták meg azzal, hogy mennyire hűvös a kamerák előtt, hogy elrejti az érzelmeit, hogy nem úgy viselkedik, ahogy a közvélemény szerint egy gyerekét elveszítő anyának viselkednie kellene. A gyanút aztán tovább fokozta, amikor Kate McCannt már a gyerek megölésével gyanúsították meg a portugál hatóságok – ez a nyomozati szál végül nem vezetett sehová, de arra épp elég volt, hogy a brit sajtó a szülők ellen hergelje a közvéleményt.

A McCann szülők annyira be akarták vésni a lányuk vonásait és a saját tragédiájukat az emberek tudatába, hogy ebben a folyamatban közben belőlük is sztori lett.

Celebek lettek, akik a szimpátiától kezdve a gyanúig, a támogatástól kezdve a rágalmazásig rengeteg reakciót kiváltottak az emberekből. Az biztos, hogy nehéz volt semlegesen viszonyulni hozzájuk.

Egy arc az örökkévalóságnak

Az elmúlt 13 évben nemcsak az ügy váltott ki hatalmas érdeklődést, hanem az is, hogy mégis miért váltott ki ekkora érdeklődést, különösen Nagy-Britanniában. A közvéleményt alapvetően érdeklik a bűnügyi sztorik, és Madeleine McCann eltűnése nagyjából egybeesett a közösségi oldalak megjelenésével, vagyis több platformon is megjelent az emberek mindennapjaiban.

MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Abban azonban, hogy az ügy ennyire lebilincselő volt, szerepe volt annak a vizuális erőnek is, amit a Madeleine McCannről készült fotók sugároztak: ezekben benne volt a háromévesek minden cukisága, a szőkesége maga az ártatlanság, ráadásul mindenki azonnal megláthatta benne a különlegességet: az egyik szemén a foltot, amely azonnal beazonosíthatóvá tette. A fotóit olyan sokszor és sok helyen láthatták az emberek, hogy szinte családtagnak érezhették – amitől még átélhetőbbé vált a szülei fájdalma. A történetnek pedig még mindig hiányzik a lezárása, vagyis az érdeklődés folyamatos.

Egy, az ügy sajtómegjelenéseit vizsgáló tanulmány szerint a közvélemény érdeklődése szempontjából a kis Madeleine tökéletes, sőt „szent” áldozat volt, hiszen a gyerekeket a társadalom legsebezhetőbb tagjainak tartjuk, ráadásul abban is különlegesek, hogy az ártatlanság megtestesülése mellett ott van bennük egy teljes élet potenciálja. Ha a kislányt valóban elrabolták, akkor nemcsak egy gyereket raboltak el, hanem ezt a még meg nem élt életet is. Ez pedig egy érzelmileg is telített történet, a tökéletes címlapsztori.

Ráadásul tizenhárom év után is csak annyit tudunk biztosan, hogy Madeleine McCann 2007. május 3-án este eltűnt.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: