szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?

Az amerikai tornászok elképesztő erővel mutatták be a gyakorlatokat és gyűjtötték az érmeket a világversenyeken, miközben a rendszer, amely az őket évtizedeken át zaklató sportorvosnak védelmet nyújtott, tehetetlenné tette őket a visszaélésekkel szemben. Egy új dokumentumfilm most megpróbálja visszaadni nekik azt az erőt és tartást, amit Larry Nassar és a sportágat irányító hatalmasok elvettek tőlük.

Nicolae Ceaușescu Romániájának nem volt túl izmos a gazdasága a hetvenes években (sem), a Nyugattal esélye nem volt felvenni a versenyt. A Nyugatnak viszont esélye nem volt felvenni a versenyt a korszak legsikeresebb román termékével, a tornász Nadia Comăneci-csel. Comăneci az 1976-os montréali olimpián történelmet írt – nemcsak azzal, hogy először érte el a 10-es pontszámot (a rendszer nem is volt felkészülve rá, a kijelzők csak 9-eseket voltak képesek mutatni, tehát még a kor technológiáját is felülmúlta), hanem azzal is, hogy mindössze 14 évesen lett olimpiai bajnok – rögtön háromszoros.

A torna ugyanis egészen addig felnőtt nők sportja volt, nem lányoké. A 14 éves Comăneci színre lépése és elképesztő sikere azonban megváltoztatta mindazt, amit a sportágról addig gondoltak. Új, kislányos esztétikát kölcsönzött neki, onnantól a kislányosság mint elvárás és mint követendő példa jelent meg, szűk keretek közé szorítva a sportolókat, akiknek kitolták a menstruációját, akiket étkezési zavarokba kergettek, hogy minél apróbbak maradjanak. Ennek volt egy komoly károkat okozó mellékhatása: egy felnőtt képes nemet mondani, felismerni és érvényesíteni az érdekeit, egy gyerek nem. És ha egy közeg lehetővé teszi, akkor lesznek olyanok, akik ezt kihasználják.

Ebben a paradigmaváltásban elképesztő szerepe volt a Comăneci-et felfedező és megalkotó edzőpárosnak, Ceaușescu kiválasztottainak: Károlyi Bélának és Mártának, akik szállították a történelmi eredményeket, de eközben, egyes vélemények szerint, egy elnyomó rendszert építettek ki Ceaușescu elnyomó rendszerén belül. A kegyetlenség és abúzus határán egyensúlyozó szigor a védjegyük volt, az őket körbe lengő misztikum része. Az eredményességük pedig megbabonázta a világot. Így aztán, amikor 1981-ben az Egyesült Államokba disszidáltak, csak idő kérdése volt, hogy megtalálja őket a feladat, és megkapják az amerikai tornászok irányítását.

Károlyi Béla Kerri Struggal a karjában, akinek sérülten kellett megnyernie az aranyat az amerikai csapatnak az atlantai olimpián
©

A hidegháborús agyelszívás kifizetődött: az amerikai csapat is elkezdte hozni az eredményeket, és senki sem firtatta, hogy milyen áron. Egy, a Netflixen a napokban bemutatott dokumentumfilm, az Athlete A most arra vállalkozik, hogy a mélyére nézzen ennek a pokolnak, ahonnan egy bizonyos Larry Nassar néz vissza ránk, az amerikai tornászcsapat volt orvosa, aki jelenleg 175 éves börtönbüntetését tölti, mert lányok százait zaklatta szexuálisan orvosi vizsgálatnak álcázva a visszaélést.

A Netflixen most bemutatott film, akárcsak a tavalyi, HBO-n futó At the Heart of Gold (Az amerikai tornászbotrány belülről) című alkotás az áldozatoknak/túlélőknek biztosít platformot, az Athlete A azonban egy szálon bemutatja az újságírói munkát is, amely ennek az elképesztő abúzusgépezetnek a leleplezéséhez vezetett. Ebből a szempontból emlékeztet kicsit a Colectiv című román dokumentumfilmre, amelyben szintén központi szerepet kapnak az újságírók: az ő szívósságuknak köszönhetően lehetett valamennyire felelősségre vonni a hatalmat. Az áldozatiságtól a túlélővé válás felé vezető út bemutatásával pedig a szintén nemrég bemutatott Jeffrey Epstein-dokumentumfilm, a Filthy Rich szellemiségét idézi meg az Athlete A.

A címben szereplő Athlete A, azaz az „A” Sportoló volt az első tornász, aki hivatalosan jelentette Larry Nassar zaklatását 2015-ben az amerikai tornászszövetségben, az USA Gymnastics-ben. Akkor még nem merte vállalni a teljes nevét – ezért szerepelt „A” Sportolóként a dokumentumokban, de ma már tudjuk, hogy Maggie Nicholsról van szó, a filmből pedig az is kiderül, hogy milyen mélyről kellett visszakapaszkodnia a tornába és az életbe azok után, amit nemcsak a csapatorvos, hanem az egész rendszer tett vele. (Talán nem spoiler: sikerült neki.)

A rendszer megértéséhez pedig kicsit megint vissza kell térnünk Károlyiékhoz, mindkét filmből szépen kibomlik ugyanis, hogy az általuk felépített rendszerben kódolva volt a visszaélés. Hogy miért működtethették mégis? Mert hozták az eredményeket.

A Károlyi-féle bajnoknevelő program egyik emblematikus helyszíne volt a Károlyi Ranch Texasban, a környezetet tekintve a világvégén. A kiképzőtáborszerű intézménybe bizonyos időközönként kötelező volt elvonulni a bajnokjelölteknek, ahol a teljes elszigeteltségben csak az edzésre koncentrálhattak – se telefon, se internet, még a szüleikkel sem léphettek kapcsolatba. Ijesztő és félelmetes volt a közeg, amelyben az érzelmi és fizikai abúzus volt a norma, mondták a tornászok, de mindenki tudta, hogy megtiszteltetés ott lenni, hiszen mégis csak onnan jöttek ki az olimpiai bajnokok.

A fegyelem és a kínzás, a motiválás és a megalázás közötti határvonalak nagyon elmosódtak, a tornászoknak ebben a rendszerben szinte gépekké kellett átalakulniuk, de mivel mégiscsak emberből voltak, Larry Nassarnak könnyű dolga volt. A csapatorvos már egy kis kedvességgel nagyon közel kerülhetett ezekhez a jó szóra vágyó gyerekekhez, akiknek naponta akár többször is meg kellett jelenniük nála kezelésekre. A filmben szinte mindegyik megszólaló szerint Nassar volt az egyetlen jófej felnőtt, a megbízható, huncutkodó, mindig érdeklődő barát, aki csokit csempészett be az éheztetett sportolóknak.

Csakhogy a rendszer közben olyan fegyelmezett katonákat csinált ezekből a fiatalokból, hogy egyrészt nehezen tudták dekódolni a visszaéléseket, vagy ha mégis sikerült nekik, nem szóltak róla.

Hiszen a legtöbbször akkor sem hittek nekik, amikor lesérültek: az edzést minden fájdalom mellett folytatni kellett, ha úgy volt, akár törött csonttal is. Miért pont a szexuális zaklatást hinnék el nekik? Másrészt, ha Larry benyúl az ujjával a vaginájukba, akkor azzal biztosan minden rendben, hiszen meggyógyítja őket, a barátjuk, az egyetlen felnőtt, akiben megbíztak.

Larry Nassar a bíróságon
©

A manipulálás olyan mélyen torzította ezeknek a lányoknak a valóságérzékelését, hogy éveken át nem is tudták, hogy bármit is jelenteniük kellene a sorsukért felelős felnőtteknek. Ráadásul a visszaélés sokszor a szüleik jelenlétében történt. Nassar módszerének talán az egyik legaljasabb, a saját szempontjából pedig leghatékonyabb eleme volt az, hogy a vizsgálatokat és kezeléseket néha a szülők jelentlétében végezte, és ilyenkor úgy helyezkedett, hogy a szobában lévők ne láthassák, amint az egyik kezével épp a gyerek lába közé nyúl be. A gyerek fejében így két gondolat születhetett meg: a szülő biztosan tudja, hogy mi történik, hiszen látja, és ha nem szól, akkor minden rendben van. Ha pedig nem látja, akkor nincs is mit elmondani neki. Az egész jelenet fájdalmas metaforája annak, hogy

mennyire vakok lehetünk a szó szerint szemünk előtt zajló visszaélésekre.

A dokumentumfilmekből az rajzolódik ki, hogy a tornászokat egészen fiatal koruktól tulajdonképpen arra képezik ki, hogy tagadják a saját tapasztalásaikat, a saját valóságukat. Megtanulják, hogy kételkedjenek a saját érzéseikben. Az egész rendszer azt igazolja vissza, hogy rosszul látják, rosszul érzik, semmi sem úgy van, ahogy ők gondolják.

©

Mindent a brandért

Maggie Nichols 2015 nyarán elmondta az anyjának, hogy mit tett vele a csapatorvos. Gina Nichols azonnal jelentette az amerikai tornászszövetség egyik illetékesének, és a panasz eljutott a szervezet elnök-vezérigazgatójához, Steve Pennyhez, akinek a törvény értelemében értesítenie kellett volna a hatóságokat.

Steve Penny azonban inkább elkente az ügyet – elsőre talán úgy tűnhet, hogy Nassart védte, de valójában azt a hatalmas birodalmat féltette, amelyet létrehozott. A brandet, amely évente dollármilliókat folyatott be a kasszába, a szponzorok elveszítését pedig nem akarta megkockáztatni, nem is szólva az olimpiai érmekről.

A lányok pedig táplálták ezt a pénzszivattyút, és senkit sem érdekelt, hogy közben mi történik a testükkel és a lelkükkel.

Nassar ellen már 1998-ban panasszal éltek a Michigani Állami Egyetemen, ahol szintén orvosként dolgozott, vagyis a rendszer húsz éven át védte – és húsz éven át voltak védtelenek az áldozatai.

A 2015-ben még csak „A” Sportolóként beazonosított Maggie Nichols bejelentése után Rachael Denhollander volt az első, aki a nyilvánosság előtt is megvádolta Larry Nassart 2016 szeptemberében, több mint egy évvel a #metoo kirobbanása előtt. Denhollander kiállása többeket arra bátorított, hogy csatlakozzanak hozzá – köztük voltak azok az olimpiai bajnokok – Simone Biles, Gabby Douglas, McKayla Maroney, Aly Raisman –, akiknek a győzelmei egész Amerikát büszkévé tették.

Az olimpiai bajnok tornászcsapat Rióban 2016-ban
©

Nassar tárgyalásának a végén Rosemarie Aquilina bíró lehetőséget adott az áldozatainak, hogy aki szeretne, szólaljon fel, tegyen úgynevezett hatásnyilatkozatot. Több mint 150-en nyilatkoztak a tárgyalóteremben, a kamerák és az ítéletre váró sportorvos előtt a traumákról, amelyeket elszenvedtek – mindkét filmnek talán ezek a legerősebb képkockái. Az egyik volt tornász, Jamie Dantzscher például itt mondja ki az áldozatból túlélővé válás folyamatának talán egyik legfontosabb mondatát:

Larry, nincs többé hatalmad felettem.

Mindkét filmből kirajzolódik az is, hogy az erő és a hatalom nem ugyanaz. A rendszernek, a rendszert működtető embereknek – elkövetőknek és cinkosaiknak – hatalmuk volt, a lányoknak viszont erejük. Ettől megfosztották ugyan őket, miközben ők emberfeletti gyakorlatokat mutattak be az edzéseken és a versenyeken, de az állhatatosságuk és a bátorságuk képes volt megrengetni a rendszert. Ehhez persze mindegyiküknek végig kellett csinálnia a saját erőpróbáját.

Maggie Nichols például, miután jelentette a szövetségnek Nassar visszaéléseit, nem került be a 2016-os olimpiai csapatba, még tartalékként sem, noha egy évvel korábban a világ második legjobbja volt összetettben. Úgy döntött, visszavonul az élsporttól, és egyetemi szertornára vált, és ahogy az apja a filmben fogalmaz „Maggie az összes negatívumot pozitívummá változtatta”: mindent megnyert.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

embracing every step of the journey...❤️��������

MAGGIE NICHOLS���� (@callmeswags) által megosztott bejegyzés,

Ahogy ő fogalmaz:

Újra beleszerettem a szertornába.

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Visszatért Magyarország áramfogyasztása a járvány előtti időszakéhoz

Visszatért Magyarország áramfogyasztása a járvány előtti időszakéhoz

Óránként frissülő pollentérképpel segít az allergiásoknak az Emmi

Óránként frissülő pollentérképpel segít az allergiásoknak az Emmi

Egyre terjed a szilárd sampon – ami nem összekeverendő a száraz samponnal

Egyre terjed a szilárd sampon – ami nem összekeverendő a száraz samponnal