Lefújja WWDC fejlesztői konferenciáját az Apple, online találnak ki valamit
Idén "új formátummal" készül az Apple szokásos fejlesztői konferenciára, a WWDC-t ezúttal csak online tartják meg.
Idén "új formátummal" készül az Apple szokásos fejlesztői konferenciára, a WWDC-t ezúttal csak online tartják meg.
hvg.hu
Január 1-je óta jelentős mértékben visszaesett a nitrogén-dioxid-kibocsátás Olaszországban.
hvg.hu
A Microsoft szerint egyelőre nincs arra utaló jel, hogy bárki kihasználta volna a frissen feltárt sebezhetőséget, de ezt szeretnék is elkerülni a redmondi cégnél.
hvg.hu
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a szennyezett levegő szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet, egy friss kutatás szerint azonban ennél sokkal több egészségügyi problémát okozhat a dolog.
MTI
A bolygó nagy ökoszisztémái, mint az amazonasi esőerdő és a korallzátonyok, a korábban feltételezettnél gyorsabb ütemben omolhatnak össze – figyelmeztetnek a kutatók egy új tanulmányban.
MTI
A koronavírus terjedésének idején a kormányzati intézkedések mellett a józan ész is azt diktálja: amelyik munkakörnél ez értelmezhető, azt át kell állítani távmunkára. Persze ezt könnyebb mondani, mint a gyakorlatban megvalósítani. Összeszedtük, miként lehet zökkenőmentes(ebb) az átállás.
Egy járvány idején megsokasodhatnak az álhírek, de nem csak ezért érdemes résen lenniük az internetezőknek. A hekkerek ilyenkor is ott leselkedhetnek a háttérben.
hvg.hu
Számos tesztet kell még elvégezniük az orosz és európai űrhivataloknak, hogy biztonságban indítható legyen az ExoMars-küldetés, de a koronavírus-járvány miatt erre egyelőre nem kerül sor.
hvg.hu
Az okosórák segítségével már mindannyian kaphatunk testreszabott információkat saját egészségünkről, kérdés, hogy mire használjuk ezeket. Szakorvost kérdeztünk a lehetőségekről.
Samsung
Merész hátlapi dizájnnal és egyáltalán nem hétköznapi jellemzőkkel rendelkezik a Red Magic 5G, amely a kínai Nubia legújabb gamer telefonja. Nem lesz drága.
hvg.hu
Mégsem azonos a Föld és Hold oxigénizotópjainak összetétele, ez pedig megváltoztathatja a Hold kialakulásának jelenlegi elméleteit.
MTI
Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy a kínai gyártó, a Huawei rövid időre (45 napig) ismét mentesülhet néhány szankció alól.
hvg.hu
A Google azt szeretné, ha a keresőjében a találati listák elején csak olyan weboldalak bukkannának fel, amelyeknek van mobilbarát verziójuk. A tervezett módosítások hatására hátrébb sorolódhatnak eddig jól szereplő honlapok.
hvg.hu
A world wide web 31. születésnapja alkalmából írt levelében igen szomorú dolgokat fogalmazott meg annak kitalálója, Tim Berners-Lee.
hvg.hu
Meglehetősen furcsán reklámozza az Apple az iPhone 11 Pro akkumulátorának élettartamát.
hvg.hu
Akkora hanggal jött, hogy Zágrábban is hallották. A most megtalált meteorit valamivel nehezebb, mint az első.
hvg.hu
Bár a rendszer hivatalos támogatása véget ért, számos olyan intézmény van, ahol még Windows 7-es gépek dolgoznak. Többek közt az egészségügyben.
hvg.hu
Összeállt a Lego és a Nintendo, az eredmény pedig egy különleges, interaktív szett lett.
hvg.hu
A koronavírus miatt kialakult, sokakat otthoni munkavégzésre és kikapcsolódásra kényszerítő intézkedések miatt megkétszerezi a csoportos hívásokban részt vevők lehetséges számát a Viber.
hvg.hu
Elkészült az első, hosszabb távú vizsgálat az ötödik generációs mobilhálózat (röviden: 5G) egészségre gyakorolt hatásáról. A 7 éven át vizsgálódó tudósok szerint nincs miért aggódni.
hvg.hu