Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az interneten terjedő renderelt képek tanúsága szerint főleg méretben és a kamerasziget kialakításában tér majd el elődjétől a Note-széria legújabb tagja.
Augusztusban kellene megérkeznie a Galaxy Note20-nak, amely a jól ismert sorozat legújabb tagja lesz, noha a koronavírus-járvány még módosíthatja a debütálás időpontját. Ez azonban nem zavarja az adatbányászokat és szivárogtatókat, akik ezúttal a telefon lehetséges külleméről tették közzé renderelt, vagyis számítógéppel készült képeket. Ha úgy tetszik, ez az első nagyobb szivárogtatás a mobilról, mert eddig csak azt lehetett róla tudni, hogy erős eszközről van szó.
A renderelt képek alapján további két érdekességre hívta fel a figyelmet az OnLeaks és a Pigtou. Az első, hogy ha minden igaz, az új Note a tavalyi Note10+-nál is nagyobb lesz, mivel a korábbi 6,8”-as panelt egy 6,9”-es megjelenítő váltja a frissebb készülékben. Innen nézve egy másik pletyka is új értelmet nyerhet: talán tényleg ez a mobil bukkant fel egy márciusban elterjedt Samsung-reklámban.
A képeken a mobil kameraszigete is szemügyre vehető, de nehéz is lenne nem észrevenni őket: a kerekített, kissé bumszli lencsék csak úgy vonzzák a tekintetet. Az elődnél ennél szolidabb megoldást választott a gyártó, de itt mintha direkt ki akarnák hangsúlyozni a szenzorokat. Talán egy nem várt újdonságra is számíthatnak a Samsung-rajongók, amelyet kimondottan ennél a telefonnál tervez bemutatni a vállalat.
Az eszköz minden valószínűség szerint a széria védjegyének számító S Pen érintőceruzát is megkapja, noha többen úgy vélekednek, hogy azt már el kellene engednie a gyártónak. A ceruza kikerülésével ugyanis nagyobb akkumulátort és jobb kamerákat kaphatna a mobil, mivel a kiegészítő rengeteg helyet foglal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.