Nagy fehér cápa. Több láncra felfűzve © AP

A felsőbb szinten lévő ragadozók ezzel kapcsolatba hozzák a gyorsabb és lassúbb csatornákat, és a csatolás stabilizálja a rendszert. Bár a stabilitásnak nem feltétele a biológiai sokféleség, sajnos a biodiverzitást csökkentő emberi tevékenységek egyben a stabilitáshoz szükséges struktúrákat és folyamatokat is rombolják.

Charles Sutherland Elton brit biológus munkássága és 1958-ban először megjelent Az állatok és növények inváziójának ökológiája (The Ecology of Invasions by Animals and Plants) című híres könyve nyomán általánosan elfogadott nézetté vált, hogy az ökológiai rendszerek stabilitása a biológiai sokféleségre támaszkodik. Aztán 1971-ben matematikai modellezéssel kimutatták, hogy a zsákmány-ragadozó típusú kapcsolatokból összeálló hálózatok pusztán az elemek számának növekedésétől nem válnak stabilabbá, sőt, éppen ellenkezőleg: a bonyolultság instabilitás forrása lehet.

A valóságban az ökológiai rendszerek igen bonyolultak, és mégis stabilak, tehát lennie kell valamilyen strukturális tulajdonságnak, ami ezt biztosítja, s a cikk írói szerint ez az aszimmetria.

A táplálékláncok eleve aszimmetrikusak. Az energia az alsóbb szintekről egy irányba adódik át, és a lassabb-gyorsabb csatornák legfelül, a ragadozók szintjén összefutnak. A ragadozók korlátozzák az egyes zsákmány-fajok túlszaporodását. Ha a ragadozó többféle táplálék-lánc csatornára tud támaszkodni, a rendszer stabilabb lesz. A stabilitás csökken, ha az valamelyik táplálék-lánc csatorna kimerül, és még rosszabb lesz, ha a ragadozónak egyszerre két csatornára van szüksége.

A stabilitáshoz heterogén rendszerekre van szükség, melyben az alapoktól a piramis csúcsáig vezető alternatív táplálék-lánc csatornák léteznek egymás mellett. Ha a piramis csúcsán lévő ragadozók választhatnak közülük, ezzel szinkronizálják a csatornákat és hozzájárulnak az ökológiai rendszer stabilitásához – olvasható az elementy.ru című orosz tudományos hírportálon.