 DNS: organikus adattároló © AP |
Az MSNBC értesülései szerint a kutatók DNS-t felépítő négyféle bázist – adenozin, timin, guanin, citozin – a bináris kódhoz hasonló szekvenciaként használják fel a baktérium-alapú adattárolásban.
„A tinta elhalványulhat, a számítógépek összeomolhatnak, egy CD-lemez megkarcolódhat, azonban a bakteriális információ addig marad fenn, amíg az adott faj életben van” – nyiltkozta Masaru Tomita, a kutatást végző Keio University professzora. „Ez akár évmilliókat is jelenthet.”
A kutatócsoport sikeresen kódolta Albert Einstein híres E=MxC2 képletét, valamint a relativitáselmélet publikálási évét, 1905-öt egy gyakori baktérium génállományába. Mivel a genetikai állomány hatalmas mennyiségű adatot jelent, egy teljes Shakespeare-darabot úgy lehetne kódolni, hogy az ne okozzon változást az organizmus megjelenésében és működésében.
Az adatokat kizárólag genetikai mutáció módosíthatja, ezért a biztonság kedvéért a DNS négy szakaszába programozzák bele azt. Ennek ellenére természetesen akadnak, akik szkeptikusan fogadják az új technológiát.
„Időnek kell még eltelnie, amíg működőképes technológia születik a módszerből” – magyarázta Katsumi Doi, a Kyushu University baktériumszakértő professzora. „Mindenesetre az alapötlet ragyogó.”
