Elég, ha az agynak csak az egyik fele alszik

A madarak, ha szundítanak egyet, általában csak az egyik szemüket csukják be - a másikkal környezetüket kémlelik. És mégis kipihenten ébrednek - tudósítanak a Pittsburghi Egyetem biológusai Thomas Fuchsszal az élükön a Biology Letters című szaklap online kiadásában.

  • MTI MTI
Elég, ha az agynak csak az egyik fele alszik
A gyakran csupán néhány másodpercig tartó egyoldali alvás a nyugvó agyféltekének ugyanis éppoly pihentető, mint az éjszakai mélyalvás.

A délre vonuló madarak gyakran teljesen lemondanak az éjszakai alvásról, inkább repülnek helyette. Idővel ezért igen nagy alváshiányra tesznek szert. Az, hogy ezt hogyan ellensúlyozzák, máig rejtély a kutatók számára - mondta Fuchs. Csapatával új megközelítésben vizsgálták a jelenséget, és apró elektródákat ültettek be hét flótázó fülemülerigóba (Catharus ustulatus), hogy mérhessék agyhullámaikat.

Ha a madarak egyoldalú álomba szenderültek, agyi aktivitásuk nagyon hasonlított arra, ami mélyen alvó emlősök esetében mérhető. Ez azonban csak a nyugvó agyféltekére vonatkozott - a másik oldal ugyanolyan aktivitást mutatott, mint az éber madaraké.

"Az adatok elárulják, hogy még ha csak rövid időre csukódik is le a szem, ténylegesen alszanak a madarak" -magyarázta Fuchs. Így az állatok a rövid, de intenzív nappali pihenés pillanataiban kompenzálhatják a hiányzó éjszakai alvást.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.