Olyan dolgot kért tőlünk az amerikai kormány, amellyel egyszerűen nem rendelkezünk, és amelynek megvalósítását nagyon veszélyesnek tartjuk – így fogalmazott Tim Cook azzal a határozattal kapcsolatban, melyben egy szövetségi bíró arra utasította az Apple-t, hogy segítsen bejutni az FBI-nak egy lezárt iPhone-ba.
A készüléket a december eleji, 14 áldozatot követelő kaliforniai terrortámadáshoz köthetően szeretné feltörni az FBI, de ez bő két hónap alatt sem sikerült. Ehhez kér most segítséget a szövetségi bíró, a helyzet azonban nem egyszerű. Bár nyilvánvaló, hogy bármelyik magát komolyan vevő cég segítene egy terroristákhoz köthető készülék felnyitásában, az iPhone-ok esetében maga az Apple sem képes felnyitni egy-egy eszközt. Az iOS operációs rendszerből ugyanis – ahogy aztán az Androidból is – adatvédelmi okokra hivatkozva kivették azt a titkos kiskaput, amelyen át egy hatóság az Apple-n keresztül a jelkódzár ismerete nélkül is fel tudta nyitni a telefont.

Az iOS és Android operációs rendszer a felhasználó által megadott, a készülék képernyőjének feloldására is használható titkos kód beállításakor, a kód felhasználásával titkosítja a mobilon lévő adatokat (fényképeket, emaileket és hangfelvételeket). A kód ismerete nélkül a titkosítást nem lehet feloldani – ha pedig 10 alkalommal helytelen kódot ad meg valaki, akkor a készülék törli a tárhelyét, így aztán nem lehet hozzáférni semmihez.
Az FBI most arra kéri az Apple-t, hogy legalább csak az érintett készülékhez készítsenek el egy szoftveres hátsó bejáratot. Az Apple-felhasználókhoz címzett nyílt levelében a vezérigazgató Tim Cook úgy fogalmaz: egy ilyen eszköznek már maga a léte is nagyon veszélyes lenne, mert később rossz kezekbe juthat.
Az Apple 2014 szeptemberében vette ki az iOS-ből a titkos hátsó bejáratot, nem sokkal ez után a Google is hasonlóan tett Android rendszerben. Az amerikai kormányzatnak ez olyannyira nem tetszik, hogy nem csak a mostanihoz hasonló egyedi, egyértelműen terroristákhoz köthető esetekben próbálnak ellene tenni. New York államban például felmerült egy olyan törvénytervezet, melynek értelmében az állam területén csak olyan telefonokat lehetne értékesíteni, melyek titkosítása a kód ismerete nélkül is feloldható kell legyen a készülék gyártója vagy az operációs rendszer fejlesztője által. A tervezet szerint a szabályt megsértő gyártóknak eladott készülékenként 720 ezer forintnyi bírságot kell fizetnie.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.