Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az Oxfordi Egyetem szakemberei több más intézet kutatóival fogtak össze, hogy modernizáljanak egy 2000-ben elkészült térképet.
A városok ma már nemcsak munkalehetőséggel és jobb megélhetéssel kecsegtetnek, de komoly oktatási, üzleti és egészségügyi központokká nőtték ki magukat. Emiatt nem mindegy, miként tudjuk azt megközelíteni, és hogyan tudunk oda elérni a lehető leggyorsabb módon.
Hogy a dolgunk könnyebb legyen, az Oxfordi Egyetem Big Data Intézete a Google-lal, az Európai Unió Közös Kutatóközpontjával és a holland Twente Egyetemmel közösen nemrég egy lenyűgöző térképet készített. A kutatók arra voltak kíváncsiak, a világ bármely pontjából kiindulva mennyi időbe telik, mire a legközelebbi várost elérjük.
A kutatók a földrajzi távolság helyett egy megközelítőleg pontos utazási időt vettek figyelembe, mert előbbi megtévesztő lehet: nem számol olyan akadályokkal, mint például a határátkelők. Városközpontnak azokat a területeket vették alapul, ahol négyzetkilométerenként legalább 1500 ember él, vagy egy olyan területet, amelynek központjában legalább 50 ezer ember él.
A légi közlekedés kivételével a földi és a vízi közlekedést is figyelembe vették, így végül egy olyan térkép jött létre, amelyen színkódokkal jelölték, mely területekről mennyi időbe tart, mire városba ér valaki. Minél világosabb a terület, annál gyorsabban tehetjük ezt meg, minél sötétebb, annál lassabban.
A szakemberek szerint a térkép nagy segítséget jelenthet majd a későbbiekben a közlekedés környezetbarát fejlesztéséhez. Hasonló felmérés egyébként már készült 2000-ben, ám az azóta eltelt több mint 15 évben jóval fejlettebbek és pontosabbak lettek a mérési módszerek, ezzel együtt pedig az adatok is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.