50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikus mesterhallgatóiból álló csapat nyerte meg a második Nemzeti Kiberversenyt. A feladat egy szimulált kibertámadás kezelése volt, a döntőben egy számítógépes rendszerek és hálózatok elleni offenzívával kombinált árvízi válsághelyzetet kellett megoldani. A győztesek márciusban részt vehetnek a genfi nemzetközi versenyen.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.