Talán még csak a középiskolai érettségijére készül az ember, aki a magyar főváros közlekedési hálózatát egyszer majd belépteti a 21. századba. Nem valószínű ugyanis, hogy az elektronikus jegyrendszerből egyhamar lesz valami – pedig már 2004 óta próbálják bevezetni. A 2006-os céldátumot sikerült tartani, az eredeti tervhez képest csupán annyi eltérés mutatkozott, hogy abban az évben nem elindították a rendszert, hanem lefújták a kiépítését. Előbb 2008-ban melegítették fel az ötletet, majd 2012-ben. Ez utóbbi vonalon előbb 2017-et nevezték meg céldátumnak, majd 2018-at. Ahogy az előző évtizedben, a céldátum végül itt is mérföldkőnek bizonyult a projektben: a BKK felmondta a szerződést a rendszer kivitelezőjének kiválasztott Scheidt & Bachmann német vállalattal.

Pedig egy elektronikus jegyrendszernek sem a megtervezése, sem a működtetése nem rakétatudomány. Világszerte rengeteg kisebb-nagyobb városban sikerült már megoldani. Az e-jegyek legmodernebb, okostelefonos alkalmazási területén talán a brit Masabi rendelkezik a legtöbb tapasztalattal: Athéntól Londonig, Bostontól New Yorkon át San Franciscóig több nagyvárosban is az ő rendszerüket használják. Mi Las Vegasban próbáltuk ki.

RTC

A kaszinók városából egyre inkább komplex szórakoztatóipari központtá hízó amerikai településen néhány éve még igen keserves dolga volt a látogatóknak, akik buszjegyet próbáltak beszerezni. Készpénz nélkül meg volt lőve az ember a buszokon, sőt bizonyos esetekben még készpénz birtokában is, a járműveken ugyanis – mint sok helyen máshol – csak vonaljegyet lehetett vásárolni.

Valljuk be, ez azért nem tartozik a világ azonnali megoldást kívánó problémái közé. De furcsa érzést keltett például azokban az újságírókban, akik éppen a CES technológiai szakkiállítás miatt érkeztek a városba, hogy a legújabb innovációkról halljanak – majd a konferenciateremből kilépve azonnal megtapasztalják, hogy a tömegközlekedésben meglehetősen butának érzi magát a zsebükben lévő okostelefon.

A helyzet akkor változott, amikor 2016 novemberében megjelent a helyi békávé szerepét betöltő RTC és a már említett Masabi nevű cég munkájának gyümölcse, a rideRTC alkalmazás. A programmal mi a McCarran nemzetközi repülőtérre érkezve ismerkedtünk meg. Az ismeretségből gyorsan barátság lett: a felület annyira felhasználóbarát, hogy 1-2 perccel a letöltés után már nem csak beregisztráltuk magunkat és bankkártyánkat, hanem meg is vásároltuk a mobilos napijegyünket. (Ha az 1-2 perces időintervallum ismerősen cseng, az nem véletlen, valóban előfordult a híradásokban hasonló témában: nagyjából ennyi időbe telt feltörni a BKK T-Systems által fejlesztett e-jegyrendszerét.)

Praktikus megoldás, hogy amikor a rendszer eladja nekünk az időkorlátos jegyet, egyből még nem aktiválja azt. Így csak akkor indul az érvényességi idő, amikor később – például a buszra szállva – aktiváljuk a megvásárolt jegyünket. Az Egyesült Államokon kívülről érkező turisták kifejezetten örülhetnek neki, hogy erre akár a buszra felszállás pillanatában is nyílik lehetőség – mindegyiken van ugyanis ingyenes wifi.

Az elektronikus jegy egy egyszerű QR-kódból áll, a járműre fellépve ezt kell az első ajtó mellett lévő leolvasó elé tartani, a gép pedig a felszállást minimális mértékben lassítva, gyorsan beolvassa a kódot, majd zöld jelzést ad. Hiába is próbálná a rafinált turista a QR-ről képernyőképet készítve az egész családját/csapatát feljuttatni a buszra, a kód ugyanis 2 másodpercenként változik, így nehezítvén a jegy hamisítását.

Az, hogy a rendszer kényelmes, közel sem jelenti azt, hogy hiba nélkül működik. Ezt volt alkalmunk megtapasztalni, amikor az egyik buszon valamiért nem működött a QR-olvasó gép. A sofőr nem esett kétségbe, így mi sem: egyszerűen csak meg kellett érintenünk az alkalmazásban a QR alatti gombot, így előjött egy újabb jelzés, amely az aktuális dátumot és időt mutatja, egy három, különböző színű és más-más ütemben pulzáló négyzetekből álló háttéren. A trikolor lényeges: a sofőrök saját kis képernyőjükön nem csak azt tudják ellenőrizni, hogy mennyi a pontos idő – tehát igazi jegyet mutat-e az alkalmazást felmutató utas, vagy trükközni próbál valahogyan –, hanem azt is látják, hogy mikor milyen színeknek szerepelnek a hátterében. A szemrevételezéssel történő ellenőrzés pedig azért is hasznos, mert így rövid időn belül lényegében bármennyi járműre "felszerelhető" a mobilos jegyrendszer, hiszen valójában nincs is feltétlenül szükség semmi felszerelésére. Még az aktuális idő alapján generált színkód is leolvasható egyszerűen az ellenőrnél/sofőrnél lévő okostelefonról.

Balra a QR, jobbra a színkód.

hvg.hu

A hitelesítési módszer nagy előnye az is, hogy nem igényli a jegy személyhez kapcsolását – mint például a MÁV egyébként hasonlóan jól, csak picit körülményesebben működő mobiljegyes rendszere –, így mind a regisztráció gyorsabb, mint az utazás közbeni ellenőrzés.

Azzal már nem találkoztunk, csak a gyártói leírásból tudjuk, hogy a Masabi-féle JustRide platform nem csak az utasok telefonján jelenít meg fontos információkat, hanem a közlekedési társaság központjában is. Ott nem csak a jegyvásárlási statisztikákat követhetik nyomon, hanem az ilyen mobiljegyet használók utazási szokásait is.

Hogy a mobiljegyrendszer nem csak nekünk tetszett, arra utal, hogy Bostonban, ahol vonatokon alkalmazzák a megoldást, már a megvásárolt jegyek több mint felét teszik ki az okostelefonon vásárolt és bemutatott jegyek. A brit National Express West Midlands buszokon és villamosokon használja a rendszert, melynek hatására az utasok 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a korábbiaknál szívesebben és többször ül buszra.

Nem a rendszer mobilbarátságához, de a Las Vegas-i történethez tartozik, hogy egy napijegy 5 dollárba, azaz 1408 forintba kerül. Ez egyébként valamivel olcsóbb az 1650 forintos budapesti napijegynél, de ez mellékes, hiszen a két város közlekedést hálózatának mérete ég és föld, a magyar főváros javára. Inkább csak azért érdekes megemlíteni, mert él a magyar fejekben egy olyan tévhit, hogy Amerikában minden drága a magyar fizetésekhez képest. Nos, mint látszik, ez nem egészen így van. Sok dolog nem drága – még innovatívabb formában sem. Az amerikai fizetésekhez képest pedig kifejezetten filléres.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.