szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Feltehetően egy fekete lyukakkal kapcsolatos felfedezésről számolnak be néhány napon belül az Európai Déli Obszervatórium szakemberei. A nagyszabású eseménynek külön sajtókonferenciát szentelnek, és ha minden jól alakul, megláthatjuk a világ első fotóját egy fekete lyukról.

Nagyszabású sajtókonferenciát tart április 10-én az Európai Déli Obszervatórium (ESO, European Southern Observatory) az Eseményhorizont Távcső első eredményéről. A rendezvényt beharangozó tájékoztató már felkerült az ESO oldalára, és azt is tudni, hogy a szakemberek az EHT "első úttörő eredményének" bemutatására készülnek.

Bár a meghívóban nem írják, a CNET szerint a csillagászok a fekete lyukakkal kapcsolatos, rendkívüli felfedezést készülnek bemutatni. Az Eseményhorizont Távcsőt korábban azért építették meg, hogy elkészítsék vele a világ első fényképét egy fekete lyukról. Az EHT-ből – ami valójában egy rendszer, ami a világ számos pontján lévő rádióteleszkópok rendszeréből áll – származó adatokat 2018-ban sikerült begyűjteni, azóta dolgoznak a szakemberek, hogy elkészüljön a végeredmény. Maga a begyűjtés sem volt könnyű, ugyanis első lépésként egy rendkívül nagy és pontos közelítésre volt szükség: nagyjából olyanra, mintha Los Angelesben álló golflabdán lévő lyukakat akarnánk megszámolni New Yorkból.

A hálózatot még 2017 áprilisában próbálták ki, amitől azt remélik, az eseményhorizont mögé is beláthatnak vele. Az eszközöket ekkora a Tejútrendszer közepén található Sagittarius A* nevű fekete lyuk felé irányították. 

A fekete lyukak létezését már Albert Einstein is megjósolta a relativitáselméletében, ám tulajdonságuk miatt (olyan erős gravitációs mezővel rendelkeznek, hogy a fény sem tud belőle kiszabadulni) eddig soha nem láthattuk őket. Az eredmény tehát nem csak a fekete lyuk megpillantásáért lesz óriási jelentőségű, azért is, mert választ adhat arra, helyes volt-e Einstein korábbi feltételezése a fekete lyukakról.

Az április 10-i sajtókonferencia 15 órakor kezdődik. Az eseményt Carlos Moedas, az Európai Bizottság kutatásért, tudományért és innovációért felelős biztosa nyitja meg, az eredményt pedig a projekt kutatói mutatják be. A konferenciát az ESO honlapján, és az Európai Kutatási Tanács honlapján is közvetíteni fogják. A közösségi médiában az #AskEHTeu hashtaggel ellátott kérdések közül néhányat feltesznek a találkozón.

Az Európai Déli Obszervatórium 2012-ben is közölt egy nem mindennapi felvételt: az volt az egyik legnagyobb csillagászati kép, amit valaha is készítettek.

Ha kíváncsi a fejleményekre, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát. Mindenről be fogunk számolni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!