szerző:
hvg.hu

A Socialbrakers adatai alapján több ezer rajongót vesztettek a hazai legnagyobb Facebook-oldalak a szolgáltatásban napok óta tartó tiltáshullám miatt. A magyarokat érintő ügyről már a BBC is beszámolt.

Nem ért véget, a jelek szerint még szerdán is érzékelhető volt az a különös tiltáshullám a magyar Facebookon, amely miatt látszólagos indoklás nélkül tűntek el fiókok a rendszerből. Már az első hírek után megírtuk: a gondot nem csak érzi, meg is szenvedi az 50 legnagyobb magyar Facebook-oldal, miután az elpárolgó profilok miatt szinte mindenhol csökkent a követők száma.

Kíváncsiak lettünk, hogy napokkal az ügy kipattanása után vajon hol tartanak most, ezért újfent a Socialbakers, az egyik legismertebb közösségimédia-analitikai platform adatbázisához fordultunk. 10 olyan oldalt kerestünk, amik kiugróan népszerűek a magyarok körében, a kigyűjtött adatokat pedig (lapozható) infografikára tettük a könnyebb böngészés érdekében.

Ha valaki csak a számadatokra kíváncsi, nekik írjuk: a top 10-es mezőnyt tekintve egyértelműen Tibi atya bukta a legtöbbet a Facebook továbbra is magyarázat nélküli "intézkedései" miatt. A fiktív pap oldaláról 15 ezer rajongó tűnt el egyetlen hét alatt. De sokat vesztett a tévés/zenész Kasza Tibor is, neki 6,6 ezer kevesebb lájkolója van a történtek miatt. (Ugyan elképzelhető, hogy köztük olyan is akad, aki tudatosan követte ki az oldalakat, de mivel elég nagy számról van szó, gyanús, hogy valami másnak is közre kellett játszania. Az sem túl gyakori, hogy ilyen gyorsan veszítsenek sok rajongót az oldalak.)

Kasza a Blikknek nyilatkozva azt mondta, "bár néhány ezer fős csökkenés nem érinti drámaian egy egymilliós oldal méretét, valójában az dühít, hogy újra és újra semmibe veszik a felhasználókat, akiknek mindent köszönhetnek. Legyünk őszinték, teljesen szétbarmolták a felhasználói élményt, egész egyszerűen már senki sem tudja kiszámítani, mi történik a Facebookon."

A Facebook egyébként három nappal az események után sem szolgált hivatalos magyarázattal a titokzatos tiltásparáról, ami több mint furcsa. Ugyanakkor információink szerint valami elindult, a Facebooknál tisztában vannak vele, hogy nem szokványos helyzet állt elő, de erről szóló közlemény vagy tájékoztatás mostanáig sem jelent meg. Az sem sejtet semmi jót, hogy a rendszerhibákról egy idő után általában beszámoló Facebook még egy árva egy sort sem közölt, ami legalább megnyugvást adna a felhasználóknak.

©

A különös tiltáshullámról szóló hírek időközben a BBC stábját is elérték. A portál több magyar érintettet idézve arról ír, a közösségi oldal hazai facebookozókat tiltott ki a szolgáltatásból, miközben a felhasználók tudomásuk szerint a szabályokat betartva használták profiljukat. Vagyis nem követtek el semmit, ami a törlés indokolná. A hírportálnak nyilatkozó másik magyar szerint 30-40 barátját is kilökte az oldal, amivel a korábban feltöltött képekeknek, dokumentumoknak is lőttek.

A panaszosok közt olyan is van, aki megpróbálta ugyan visszakérni a profilját a hivatalos eljárást követve, ám 48 órával az űrlap kitöltése után sem állt vele szóba a Facebook.

A BBC felvette a kapcsolatot a Facebookkal, de még nem reagáltak nekik.

A tiltási hullám a kamuüzenetek íróit is megihlette, itt mutattuk meg, mit ne osszon meg és ne higgyen el, akkor sem, ha ismerőse küldi tovább.

Ha kíváncsi az ügy fejleményeire, lájkolja és figyelje (ha tudja) a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elhalasztaná a Facebook a saját pénzneme bevezetését

Elhalasztaná a Facebook a saját pénzneme bevezetését

Milliós sérelemdíjért perel Nagy Blanka, miután az Origót is legyőzte

Milliós sérelemdíjért perel Nagy Blanka, miután az Origót is legyőzte

Versenymotorral is megcsinálták a kupak-kihívást

Versenymotorral is megcsinálták a kupak-kihívást

Ismét meghirdette fenntarthatósági pályázatát a BCSDH

Ismét meghirdette fenntarthatósági pályázatát a BCSDH

A V4-ek közül csak Magyarország fogadta tárt karokkal Putyin bankját

A V4-ek közül csak Magyarország fogadta tárt karokkal Putyin bankját

Kijev azt üzeni a magyar kormánynak, hogy ne avatkozzon bele a választásokba

Kijev azt üzeni a magyar kormánynak, hogy ne avatkozzon bele a választásokba