Ahogy a Facebookon, a YouTube-on, úgy az Instagramon is találkozni olyan felhasználókkal, akik főleg bevételszerzés miatt vannak jelen az oldalon. Ők az influenszerek, akiknek a nevét sokan megismerhették már. Az influenszerek sokféle márkával működnek együtt, így többféle dolgot is reklámozhatnak követőiknek – például súlycsökkentő tablettákat.
Az Instagram nemrég úgy határozott, hogy ezek a posztok veszélyesek a fiatal (értsd: 18 év alatti) júzerekre, hiszen a kisebbek könnyebben befolyásolhatók. Ez még rosszabb helyzetet szülhet akkor, ha internetes kedvencüktől látnak valamilyen felhívást, ami egy speciális szer fogyasztására, kipróbálására sarkallja őket.
A képmegosztó ezért azt a döntést hozta, hogy elrejt bizonyos reklámokat a kiskorúak elől, így a már említett súlycsökkentést ígérő termékeket, továbbá plasztikai műtéteket reklámozó bejegyzéseket sem fogják látni – ennek alighanem a szülők fognak a legjobban örülni.
A szolgáltatás szigorúan vizsgálja majd a bejegyzések íróit, aki pedig mágikus gyorsaságú fogyást ígér, például kuponkódokkal kiegészítve, úgy nem csak a posztot, őt magát is törölhetik az oldalról. Az Instagram szerint ha egy bejegyzés átcsúszik a rostán (vagyis mégis látható marad), a felhasználók jelenthetik, az oldal ezután pedig megvizsgálja azt.
Bár a képmegosztó lépése üdvözlendő, a szakértők szerint az önmagában nem elegendő. A szolgáltatásra ugyanis akkor is regisztrálhat valaki, ha nem a való életkorát adja meg, a jelentett posztok ellenőrzése pedig több időt vesz igénybe, a legtöbbször napokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.