Xbox Series X – így nevezi a következő generációra tervezett konzolját a Microsoft. A The Game Awardson tartott bemutatón a PlayStation 5 első játékára is fény derült.
hvg.hu
Xbox Series X néven kell majd keresni a boltok polcain 2020 végén a Microsoft vadonatúj konzolját – derült ki a gyártó magyar idő szerint péntek hajnalban, a The Game Awardson tartott előadásából. A Microsoft eddig Project Scarlettként emlegette új generációs eszközét.
A készülék külleme sem hétköznapi: a szokásos, lapos dizájn helyett a Microsoft toronyszerű megoldást választott, ami így minimum újratervezésre sarkallja azokat a felhasználókat, akik eddig a tévészekrényben rejtették el konzoljukat. (Bár elvileg fektetve is lehet tárolni.)
Az elhangzottak szerint az új Xbox a valaha készült legerősebb ilyen eszköz lesz a piacon. A teljesítmény nem csak papíron érződik, a Microsoft állítja, a játékélmény össze sem lesz hasonlítható az elődökkel. Aki a számokra esküszik, hát tessék: a gyártó azt mondja, a termék GPU-ja nyolcszor izmosabb az Xbox One és kétszer az Xbox One X hasonló hardverénél.
A készülékhez újratervezett kontroller is jár, ami a Microsoft szerint összességében kényelmesebb, emellett a játékban rögzített képek, illetve videók megosztására alkalmas gyorsgombot is kapott. A dizájn nem sokban tér el az előd ugyanilyen kiegészítőjétől, vagyis elsősorban a gép az, ami (külsőre) nagyon különbözik az eddig látott Xboxoktól.
A The Game Awardson tartott hajnali bemutató során játékokról is szó esett, a Microsoft ugyanis egy másik bejelentést is tett: az immár az Xbox-családhoz tartozó Ninja Theory elkészítette nagysikerű játéka, a Hellblade folytatását, amely Senua's Saga: Hellblade II néven érkezik majd. Ez egyben az első olyan játékszoftver, amelyet már az új konzolra fejlesztenek.
A Sony is tartott egy bemutatót, igaz, nem az új gép miatt: egy Godfall nevű új játékot ismertettek meg a közönséggel, ami a Hellblade II-höz hasonlóan az új generáció első terméke lesz, ezt azonban csak PlayStation 5-re, illetve PC-re készítik.
A PS5 az új Xboxhoz hasonlóan jövő karácsonykor érkezik.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.