szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook szerint hamarosan a harmadik féltől származó kiterjeszettvalóság-effekteket is megjelenít majd a Messenger. A Facebookon és az Instagramon már eddig is nagy sikere volt ezeknek a filtereknek.

Magyar idő szerint szerda este tartotta a Facebook a Connect nevű konferenciáját, ahol a cég virtuális- és kiterjeszett-valósággal kapcsolatos terveit ismerhettük meg. Jött például egy új VR-szemüveg, az Oculus Quest 2, és az is kiderült, hogy már készül a vállalat első AR-szemüvege, ami tényleg olyan lesz, mint egy igazi szemüveg. A bejelentések között viszont akadt olyan is, amire a fejlesztők is felkaphatták a fejüket.

A cég a jövőben még nagyobb teret ad azoknak, akik AR-effekteket készítenek a platformra. (Ezek azok az effektusok, amikor például cicabajszot jelenít meg a szoftver az orrunk alatt, amikor szelfit akarunk készíteni.) A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jövőben a Messengerben, valamint a Facebook Portal programjában is megjelenhetnek ezek az effektek. A két platformnál eddig is használhattunk AR-effekteket, de azokat eddig a Facebook csapata házon belül készítette el.

Mindez azt is jelenti, hogy a jövőben jelentősen bővül majd a kínálat ezen a téren. A tervek szerint az első effektek 2021 elején válnak majd elérhetővé.

A Facebook szerint egyébként az AR-effektek létrehozását segítő rendszert, a Spark AR-t eddig 190 ország több mint 400 ezer felhasználója használta, ők pedig több mint egymillió ilyen filtert tettek közzé a Facebookon és az Instagramon. Ez impozáns eredmény ahhoz képest, hogy a Spark AR csak tavaly augusztusban lett teljes értékű szerkesztő.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Magyar filmesek dolgoznak egy marokkói filmen, az állam is támogatja

Magyar filmesek dolgoznak egy marokkói filmen, az állam is támogatja

Olaszországban bezárnak a mozik, az uszodák és az edzőtermek

Olaszországban bezárnak a mozik, az uszodák és az edzőtermek

Piros-fehér-zöldre „festették” a Niagara-vízesést 1956 emlékére

Piros-fehér-zöldre „festették” a Niagara-vízesést 1956 emlékére