Nagyon úgy tűnik, hogy bevált a Meta új közösségi oldala, a Threads, amit a Twitterrel szemben indított Mark Zuckerberg cégóriása. A július 6-án rajtolt platform mindössze öt nap alatt érte el a 100 millió felhasználót, és itt nem állt meg: a Twitter heti aktív felhasználóinak már ötödét tudja felmutatni, az uniós felhasználók nélkül is.
Az adatok a data.ai-tól származnak, mely egyúttal egy kis visszaesést is mutatott az új platform használati adataiban – egy másik vállalat, a Sensor Tower adataiból az olvasható ki, hogy a napi aktív felhasználók száma némileg csökkent múlt hét kedden és szerdán, és a platformon töltött idő is 20 percről 10 percre csökkent – írja a CNBC.
Úgy néz ki, mégsem ketrecben fog eldőlni Elon Musk és Mark Zuckerberg harca. Utóbbi milliárdos a múlt héten másik fegyvernemet választott: a Musk által tavaly megszerzett Twitter ellenében elindult, és rögtön be is robbant a Meta-féle Threads.
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a platform kifújt volna: a data.ai ugyanis rámutat, hogy a jelenlegi számítások szerint a Threads mobilalkalmazása – összesítve az App Store és a Play Áruház adatait – már 150 millió letöltésnél jár, amit 5,5-ször gyorsabban ért el, mint a rekordot eddig tartó Pokémon GO. A játéknak 33, míg a Threadsnek 6 nap kellett ennek eléréséhez.

Milyen gyorsan érték el az egyes appok a 150 millió letöltést?
data.ai
Az is kiderült, hogy nem az Egyesült Államokban, hanem Indiában töltötték le a legtöbbször az appot (33%), a második helyen pedig Brazília van (22%), és csak a dobogó legalsó fokára fért kel az Egyesült Államok (16%) – jegyzi meg a TechCrunch.

A Threads letöltéseinek megoszlása.
data.ai
Látszik tehát, hogy a Threads rendkívüli ütemben nő, ami a Twitter számára figyelmeztető lehet: ha nem rendezi gyorsan a platform sorait annak új tulajdonosa, Elon Musk, előbb-utóbb könnyen vert helyzetben találhatják magukat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.