szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hamarosan a Chrome és a Safari böngészőkből is használható lesz a mesterségesintelligencia-alapú Bing chatbotja, ezt már a Microsoft is megerősítette – de érkezik a sötét mód is.

A Microsoft még februárban rántotta le a leplet a népszerű ChatGPT chatbot mögöttes technológiájával (a GPT-4-gyel) felturbózott Bing keresőjéről. A kezdeti időkben az előzetes hozzáféréshez egy sor dolgot kellett beállítani a Microsoft kérésének megfelelően – ezek természetesen a cégnek kedveztek, például a Bing alapértelmezett keresőként történő beállítása, valamint az, hogy csak az Edge böngészőből lehetett használni a Bing chatbotját.

És bár időközben már rég nem kell feliratkozni semmiféle várólistára, utóbbi, az Edge böngésző használata mindeddig elvárás volt – eddig.

Mint a Windows Latest észrevette, a Microsoft már a nagy versenytársak böngészőiben is elkezdte elérhetővé tenni a Bing chatfunkcióit: egészen pontosan a Chrome-ban és a Safariban.

Amennyiben valakinél elérhetővé válik a lehetőség, a Windows tálcáján megjelenik egy üzenet, miszerint már a Chrome-ban is használható az MI-alapú Bing, ráadásul sötét mód-támogatással, ami önmagában is újdonságnak számít.

Mindenkinél bekapcsolt egy rég várt új funkciót a Microsoft, sokkal ügyesebb lett a mesterséges intelligenciával felokosított Bing

Igen hasznos újítást tett elérhetővé mindenkinél a Microsoft: a Vizuális Keresés akár még azt is meg tudja mondani a hűtőnk tartalmáról feltöltött kép nyomán, hogy mit főzhetünk abból, amink van.

Van azonban 1-2 korlátozás a Chrome-ban és a Safariban: mindössze 5 üzenetet lehet váltani a chatbottal egy beszélgetésben, szemben az Edge 30-as korlátozásával, de az üzenet karakterszáma is 2000-re van limitálva – ez az Edge-ben 4000.

Ráadásul meg is ragadják az alkalmat arra, hogy megpróbálják az Edge felé terelni a felhasználókat: egy üzenetben folyamatosan hirdetik, hogy ideje kipróbálni a Binget az Edge-ben, és erre kattintva valóban át is navigálja a gyanútlan felhasználót a saját böngészőjébe a Microsoft.

A bevezetés fokozatos, de már a Microsoft is megerősítette, hogy érkezik a Chrome-ba és a Safariba is a Bing chatbotja – néhány napon, héten belül már mindenkinél elérhető lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!