Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Indonéz kutatók szerint egy 27 ezer éve épült piramisra bukkantak egy domb alatt eltemetve, a szakma több képviselőjének azonban vannak kétségeik.
Nemrég jelenet meg az Archaeological Prospection című tudományos lapban az a tanulmány, amelyben az indonéz Nemzeti Kutatási és Innovációs Ügynökség geológusai azt írják: valószínűleg a világ legrégebbi építményére bukkantak. Nyugat-Jáván egy domb alatt eltemetve egy piramisszerű építményt találtak, ami a feltételezések szerint 27 ezer éves lehet.
A kutatók szerint az építményt több szakaszban, több évezred leforgása alatt építették meg. A vizsgálatok során arra jutottak, hogy a belsejében rejtett kamrák és árjárók találhatók, ami egyértelműen arra utal, hogy ez nem egy természetes képződmény, hanem ember alkotta építmény.
Az Interesting Engineering szerint ugyanakkor sok régész meglehetősen szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy valóban egy 27 ezer éve készült építményről lenne szó.
A szakemberek úgy vélik, hogy az emberek 27 ezer évvel ezelőtt egyszerűen nem lettek volna képesek egy piramis megépítésére, mivel nem álltak a technológiai fejlettség azon szintjén, ahol ez már lehetséges lett volna. Még az egyiptomi piramisok esetében is nagyon sok a kérdőjel, pedig azt „csak” 4700 éve építették.
A lap szerint a kritikusok úgy látják, 27 ezer évvel ezelőtt még nem léteztek olyan civilizációk, amelyek ilyen építkezésre lettek volna képesek.
A kritikára válaszul a tudományos a publikációt eredetileg megjelenésre alkalmasnak találó vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.