Megfejtették az elhízás kevesek által ismert forrását
A belek és a bélflóra károsítása révén növeli az elhízás kockázatát a rovarirtószereknek való kitettség – állapították meg a Kínai Mezőgazdasági Egyetem kutatói.
A belek és a bélflóra károsítása révén növeli az elhízás kockázatát a rovarirtószereknek való kitettség – állapították meg a Kínai Mezőgazdasági Egyetem kutatói.
MTI
Az adóhatóság szerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva telefonon, SMS-ben és e-mailben is jelentkeztek már szélhámosok, ne adjon ki bankkártyaadatot, a NAV azt soha nem kéri.
hvg.hu
Sokáig egyenlőségjel volt a Xiaomi és az olcsó telefonok között. Ennek az időnek azonban vége, és ezt a cég első embere jelentette be.
hvg.hu
Ezrek tüntettek vasárnap Oroszország több városában az ellen a törvénytervezet ellen, amelynek alapján az országot lekapcsolhatnák a globális internethálózatról válsághelyzetek esetében.
MTI
A kardszárnyú delfinek egy eddig ismeretlen faját fedezhették fel Chile déli partjainál a kutatók.
MTI
Brutális játékok eddig is készültek, azonban a Rape Day-nek minden korábbinál nagyobb népharagot sikerült szítania. A kiadását tervező Steam épp ezért úgy döntött, eláll a projekttől, igaz, kellett néhány nap, mire erre a döntésre jutottak.
hvg.hu
Bemutatkozott két új karakter és végre a hagyományos történetmódról is elárultak egy-két dolgot a Mortal Kombat 11 fejlesztői.
hvg.hu
A vasárnapi reggeli repülőgép-szerencsétlenségben meghalt egy szlovák politikus családja is. Az etióp légitársaság Nairobiba menő gépe zuhant le, fedélzetén összesen 157 emberrel. Megjelentek az első információk a gépen utazó személyek kilétéről, és az első képek is felkerültek a netre a becsapódás helyszínéről.
hvg.hu
A másnap a kaliforniai Fremontban elhunyt Ernest Quintana családja fel van háborodva, amiért az orvos nem személyesen közölte a beteggel a lehető legrosszabb hírt.
hvg.hu
A középkori ólomüvegkészítés mintájára előállított bioaktív üveg segíthet az E. coli-fertőzés elleni küzdelemben – ezt állapította meg egy új kutatás.
MTI
A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit – állapították meg görög kutatók.
MTI
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
hvg.hu
Száznál is több új rovarfajt fedeztek fel egy indonéz sziget esőerdejében. A tudósok szerint a bogarak mind a Trigonopterus nemzetséghez tartoznak, vagyis az ormányosbogarak közé.
MTI
Érdekes elképzelés tűnt fel az idei év elején az okostelefonok világában: olyan készülékek, amelyeken nincsenek gombok, nyílások. Úgy tűnik, a felhasználók leszavazták az új trendet.
hvg.hu
Ismeretlen állattal ütközött egy komp Japán partjainál, sok utas megsérült.
MTI
Komoly fenyegetést jelentenek a halakra, korallokra és egyéb tengeri élőlényekre az egyre gyakoribbá váló tengeri hőhullámok – figyelmeztetnek kutatók egy új tanulmányban.
MTI
A pórázon vezetett kutyák sétáltatása növelheti a csonttörés kockázatát az idős embereknél – figyelmeztetnek a Pennsylvaniai Egyetem kutatói. Sajnos a csípőcsonttörés a leggyakoribb.
MTI
Kismértékben növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát a hosszú távon, szájon át alkalmazott hormonterápia menopauza utáni nők esetében - derítették ki finn kutatók.
MTI
Sikerült megfigyelnie a Nap koronakidobódásának születését egy nemzetközi kutatócsoportnak.
MTI