Megnyíltak az ügynökakták, földbe álltak a republikánusok – Newscast Hallgassa meg itt!
 
  • hvg360
  • Autó
  • EUrologus
  • Élet+Stílus
  • Gazdaság
  • Ingatlan
  • Itthon
  • Kult
  • Sport
  • Tech
  • Vállalkozás
  • Vélemény
  • Világ
  • Zhvg
  • Nagyítás
  • HVG Könyvek
  • Pszichológia magazin
  • BrandContent
  • BrandChannel
 

Lángok csaptak fel a hajtóműből, kényszerleszállást hajtott végre az American Airlines repülőgépe – videó

Nyolc perccel a felszállás után landolt az American Airlines egyik Airbus A321-es repülőgépe, amelynek a jobb szárnya alatt lévő hajtóművéből lángok csaptak fel.

HVG

 

Ő itt a 11 éves Loránd, aki a világon elsők között kapta meg Szegeden az implantátumot, amivel visszakaphatja a hallását

A világon az elsők között ültettek be okos cochleáris implantátumot egy tizenegy éves fiúnak a Szegedi Tudományegyetemen szerdán.

HVG

 

Egy magyar gimnazista is fel fog szállni az orosz atomjégtörő hajóra, ami meg sem áll az Északi-sarkig

Augusztusban indul útnak a Roszatom nemzetközi északi-sarki expedíciója, az atomjégtörő fedélzetén 21 ország középiskolás diákjai utaznak majd; Magyarországot a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója, Dezséri Enikő képviseli – közölte az orosz atomenergetikai vállalat.

tudomány
MTI

 

40 éve sejtik, hogy létezik, most viszont valóban itt áll előttünk: új geometriai testet találtak a BME kutatói

A Bille névre keresztelt monostabil tetraéder minden helyzetből ugyanarra a lapjára billen vissza. Kialakításának elvei akár űrkompok tervezésében segíthetnek, de a felfedezés igazából minden területen jól jön, ahol fontosak a talpra álló szerkezetek.

tudomány
HVG

 

Akár szabad szemmel is látható lesz a Földről Kapu Tiborék űrhajója

Ehhez azonban olyan helyet kell keresni, ahol nincs fényszennyezés és jó a kilátás.

tudomány
MTI

 

50%-kal is csökkentheti a demencia kockázatát egy népszerű gyógyszer

Akár 40-50 százalékkal is csökkenthetik a demencia kialakulásának kockázatát a szemaglutid-alapú gyógyszerek. Van azonban még pár kérdés.

tudomány
HVG

 

Fizetni kell majd a Windows 10 frissítéseiért – de van két ingyenes kiskapu

Már csak pár hónap van hátra a Windows 10 támogatásának kivezetéséig, utána semmilyen frissítés nem érkezik majd hozzá – csak akkor, ha fizet. Vagy ismeri, hogyan lehet ingyenesen aktiválni a frissítések fogadását további egy évig.

tech
HVG

 

Megjött Putyin válasza Irán bombázására: Oroszország gyártani kezdte a pusztító rakétáját

Vlagyimir Putyin nemrég arról beszélt a Kremlben, hogy a Nyugat fegyverkezési versenybe rántja a világot, erre válaszul pedig már el is kezdték gyártani az Oresnyik nevű ballisztikus rakétát.

tech
HVG

 

Egy kis baktérium, egy kis gomba: önmagukat felépítő házak készülhetnek a Marson

Amerikai kutatók a zuzmókat utánzó mesterséges rendszert fejlesztettek, ami segítheti a jövőben a Földön kívüli építkezést.

tudomány
HVG

 

Az égre tekintett az ország – nézegessen képeket Kapu Tibor űrmissziójának startjáról!

A második magyar űrhajós két hetet tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson.

tech
HVG

 

Négy éve várt változás jött az androidos Chrome böngészőbe, így tudja kipróbálni

A Google az iPhone-t használóknak már lehetővé tette korábban, hogy a Chrome böngésző címsorát a kijelző tetejéről az aljára mozgassák át. Most ugyanezt a funkciót az androidosok is megkapták.

tech
HVG

 

Gond lehet a Nemzetközi Űrállomással, ahová Kapu Tiborék tartanak? Megszűnt egy szivárgás, ám ez egy sokkal nagyobb bajt is jelezhet

Évek óta szivárog a Nemzetközi Űrállomás orosz, Zvezda modulja, ám ez most hirtelen abbamaradt. Ez jelentheti azt, hogy beváltak a hiba javítására irányuló erőfeszítések – de azt is, hogy már máshonnan szökik a levegő.

tech
HVG

 

Kapu Tibor mellett még valami az egekbe szökött szerdán: a magyar internetezők Google-keresései

Szerdán napközben nemcsak az Ax-4 misszió Space X Dragon űrhajója emelkedett magasba, hanem a magyar felhasználók érdeklődése is.

tech
HVG

 

Hol vannak éppen most Kapu Tiborék? Itt nézheti, merre jár az űrhajó

A SpaceX egy dinamikus felületen közvetíti, merre jár a Dragon űrhajó, amelynek fedélzetén három társával együtt Kapu Tibor tart a Nemzetközi Űrállomásra.

tech
HVG

 

Új díjcsomagokat vezetett be a One, aki vált, annak 30%-kal is alacsonyabb lehet a mobilszámlája

Három mobiltarifával újult meg a One Magyarország kínálata. A szolgáltató ügyfelei a korábbiaknál kedvezőbb áron vehetnek igénybe korlátlan hanghívást és internetezést.

tech
HVG

 

Kiszivárgott, most már ön is megnézheti: ilyen lesz az átlátszó fejhallgató, ami hamarosan piacra kerül

Jó pár átlátszó eszközzel, telefonnal, fülhallgatóval lepte már meg a világot a Nothing cég. Hamarosan pedig piacra dobja első átlátszó fejhallgatóját is, ami egy kicsit (vagy közepesen) furcsán néz ki.

tech
HVG

 

8,8/4,1 – még be sem mutatták, de már ki is csomagolták a Honor Magic V5-öt (videó)

Elképesztő vékony lesz a Honor új zászlóshajója, ez már egy kicsomagolós videóból is látszik. Kérdés, lesz-e válasza erre a Samsungnak.

tech
HVG

 

Így kezdtem el figyelni magamra – egy negyvenes férfi első lépései az életmódváltás útján

Negyvenéves lettem. A születésnapom másnapján felkeltem, a konyhába sétáltam, megittam a szokásos kávémat, és hirtelen rám szakadt egy érzés: elfáradtam önmagamtól. Aztán rájöttem, hogy azt a verziómat szeretném visszakapni, akinek még volt energiája, és akinek a hétköznapjai sem csak a túlélésről szóltak.

életmód
Samsung

 

A vizsgálat szerint a Boeing hibájából szakadt ki az Alaska Airlines gépének vészkijárata

Megállapították, hogy a gyártó nem biztosított „megfelelő képzést, útmutatást és felügyeletet” a munkásoknak a gyártás során.

baleset
HVG

 

Ezeket a kutatásokat végzi el Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson

A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén 14 napja lesz arra Kapu Tibornak, hogy a rábízott kísérleteket és méréseket elvégezze. Van köztük olyan, amelyik az űrruhák fejlesztését segíti, de olyan is, aminek eredményét az űrbéli növénytermesztésben lehet majd hasznosítani.

tudomány
HVG

1 ... 318 319 320 321 322 ... 5402
YouTube Facebook Instagram LinkedIn X (twitter) Threads TikTok
HVG Kiadó Zrt. © 2026