Rengetegen fognak örülni a Windowsba épített Paint új funkciójának
El lehet majd távolítani a fotók hátterét a Paintben, a funkciót már teszteli a Microsoft a népszerű képszerkesztőben.
El lehet majd távolítani a fotók hátterét a Paintben, a funkciót már teszteli a Microsoft a népszerű képszerkesztőben.
Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) napszondája már úton van a célállomása felé, és útközben a fotózásról sem feledkezett meg.
Elon Musk szerint több mint ezer módosítást hajtottak végre a mérnökök a Starshipen, hogy ismét a levegőbe tudjon emelkedni.
Régóta ismert az összefüggés az alvás minősége és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása között. Holland kutatók most annak eredtek a nyomába, vajon fennáll-e ez a kapcsolat önmagában is, azaz más életmódbeli tényezőktől függetlenül.
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy valóban jó a Duolingo nyelvtanítási módszere. Nem véletlen, hogy úgy érezték, más területeken is van keresnivalójuk. Bejelentették, hogy kibővítik a nyelvtanító alkalmazást, új zenei és matematikai leckéket is felvesznek a repertoárjukba.
A számítógép BIOS alaprendszerének frissítése hozza el a megoldást a Windows 11 kékhalál-problémájára, mely számos felhasználónak okozott kellemetlen perceket az elmúlt hetekben.
Hogyan lehet automatizáltan és megbízhatóan kivédeni az ártó szándékkal vagy akár természetes módon kialakuló túlterheléses időszakokat?
1200 kilométer egy töltéssel? 400 ezer kilométer ugyanazzal az akkuval? A villanyautók jobb áramforrásai körül több az ígéret, mint a gyártható termék. És közben itt van az ehető akkumulátor.
A Arenaerpeton supinatus nevet kapta az a faj, amelynek nyomait évtizedekkel fedezték fel – a kutatók szerint ritka az ilyen lelet.
A számítástechnika felhőbe költöztetése sok terhet levesz az egyéni felhasználók válláról, és még az egyének karbonlábnyomát is csökkenti. De mi a helyzet ebből a szempontból a felhőkkel?
A jövőben egyre több kamera lesz a pálya szélén és egyre több jó minőségű adatot lehet rögzíteni. Az információt értő módon tudja majd feldolgozni a mesterséges intelligencia, így nem lesz szükség emberi játékvezetőkre.
Alig egy hónapja fedezte fel egy japán amatőr csillagász a C/2023 P1 (Nisimura) nevű üstököst, amelyről pályájának kiszámítása után kiderült, több mint négy évszázadon át nem tesz újabb látogatást a Föld környékén.
Egy Homo sapiens csecsemő csontját azonosítottak tudósok egy franciaországi barlangban, amelyben a feltételezések szerint kizárólag neandervölgyiek éltek. A több mint 40 ezer éves lelet révén új szempontok tárulnak fel a Nyugat-Európában élő első modern emberek és eltűnt ősi rokonaik közötti kapcsolatokról.
Norvég régészek szerint a 19. század óta nem volt olyan jelentős horderejű felfedezés az országban, mint amit egy egészségtudatos állampolgárnak köszönhetnek most.
Megpróbálják visszaszorítani a digitalizációt, mert szerintük nincs jó hatással a diákok tanulására.
A rendező nincs elragadtatva a mesterséges intelligencia által generált tartalmaktól.
Felszólította csütörtökön a kormányokat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), hogy haladéktalanul alkossanak iskolai szabályokat a mesterséges intelligencia eszközei, például a ChatGPT és hasonló szolgáltatások alkalmazására. Egy fontos szabályozás lenne a korhatár bevezetése.
Huszonötmillió évvel ezelőtt élő őskoalafaj maradványait fedezték fel kutatók Ausztrália északi, Outback néven emlegetett pusztaságában.
Akár évi 10 000 kilométert is hozzáadhat a hibrid kamion hatótávolságához a napenergia, ha beválik a Scania elképzelése.
Szeptember végén vagy október elején jelenik meg a OnePlus összehajtható okostelefonja, a OnePlus Open. Meggyűlhet vele a Samsung baja, ugyanis az eddig kiszivárgott specifikációkat tekintve jobbnak ígérkezik a Galaxy Z Fold5-nél, ráadásul olcsóbb is lesz annál. Persze ez még édeskevés a kereskedelmi sikerhez.