Nagyot zuhant a Sony Ericsson profitja
A japán-svéd Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó vegyesvállalat adózott eredménye az első negyedévben 32 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 82 millió euróhoz képest.
A japán-svéd Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó vegyesvállalat adózott eredménye az első negyedévben 32 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 82 millió euróhoz képest.
Az informatikai és hírközlési miniszter, valamint az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának elnöke egymástól eltérően ítéli meg az informatika és az internet magyarországi fejlődését.
A világ népeinek származását akarja tovább tisztázni az a hatalmas projekt, amelybe a National Geographics Society és az IBM számítástechnikai óriáscég belevágott: öt év alatt világszerte 100 ezer vérmintát gyűjtenek össze bennszülött népek önkénteseitől, hogy azután ezek genetikai elemzésével kimutassák: honnan, egy közös gyökérből származnak-e ezek a népek.
A Berkeley egyetem kutatói bemutatták a világon valaha épített legkisebb elektromotort, amely olyan pici, hogy több száz elférne belőle egy akkora területen, mint a jelen mondatnak a végén lévő pont.
A memóriazavarokat okozó, rettegett Alzheimer-kór kitörése egy új gyógyszer segítségével valószínűleg több hónappal késleltethető egyes érintett embereknél - jelentette a New England Journal of Medicine című amerikai szaklap online kiadása, hangsúlyozva, hogy az új szerrel sem gyógyítható, vagy állítható meg a kór.
Az Egyesült Államok első embere is beszerzett egyet a legdivatosabb digitális zenelejátszók közül. A texasi illetőségű elnök kedvenc számai között természetesen számos country előadó szerepel. Az ifjabb Bush elsősorban edzései közben használja a kis készüléket.
Többen élik meg a kereszténységet az Egyesült Államokban valamilyen médián keresztül, mint személyes megtapasztalás által, a templomban - derül ki a Barna kutatóintézet legfrissebb jelentéséből. A felmérés az USA teljes területére kiterjedt.
A NASA felülvizsgálja azt a korábbi döntését, hogy nem küld többet űrsiklókat a Hubble amerikai űrteleszkópra karbantartási munkák elvégzése céljából - jelentette ki Michael Griffin, az amerikai űrkutatási hivatal élére kiszemelt új főigazgató kongresszusi meghallgatásán.
A Microsoft kritikusnak minősített biztonsági résekről adott tájékoztatást kedden.
A magyar internetvilág az egy évvel ezelőtt mértekhez képest ütemesen, bár nem túl gyorsan fejlődik. Egy év alatt 250 ezer új PC-t állítottak üzembe, ami 8-10 százalékos bővülést jelent. Az internet-előfizetések száma 740 ezerre nőtt, ami 17 százalékos bővülési ütemet jelent.
Németországban egy év alatt 11,3 százalékra nőtt az Opel piaci részesedése, amit a cég azzal magyaráz, hogy jelentősen javult a márkához tartozó típusok minősége. Most piackutatók is igazolták, hogy a vásárlók a minőséget legalább annyira fontosnak tartják, mint az árat.
A Nihon Keizai Shinbun című japán üzleti lap szerint a Mitsubishi Heavy Industries gépipari vállalat a jövő év márciusáig befejezi egy 70-90 üléses, sugárhajtású utasszállító gép tervezését, amelynek próbarepülésére 2008-ban vagy 2009-ben kerül sor.
Az IBM közzétette azt a tanulmányt, amely a média- és a szórakoztatóipar közeljövőjét festi fel. Ha a Big Blue szakértői helyesen látják a legfontosabb trendeket, akkor a következő öt évben a technológia még az eddigieknél is nagyobb változásokat fog okozni a médiacégek működésében, s emiatt a mi életünkben is.
Az adatvédelmi aggályok ellenére Prága is a biometrikus azonosítók személyi okmányokban történő alkalmazását fontolgatja. A szólásszabadság ellenére az országban börtönbüntetést kaphat, aki online fórumban becsmérel valakit. Jogi körképünk Csehországból.
A Délnyugat-Kínában elterülő Wolong természetvédelmi területen szélessávú hálózatot alakítanak ki, amely a tervek szerint nagy segítséget nyújt majd a veszélyeztetett állatok védelmében, elsősorban azok folyamatos nyomon követésében, monitorozásában.
Megkövesedett mamutcsontvázat találtak Los Angeles mellett egy építkezés alapozásakor.
Egy amerikai egyetem kutatói olyan szoftvert fejlesztettek ki, amelynek segítségével követhetik, ahogyan egy üzleti tárgyalás résztvevőiben kialakul az egymás iránti bizalom, vagy a gyanakvás a másikkal szemben.
Az ismert keresőmotor különleges szolgáltatással bővül. A jövőben a felhasználók az internetezők által szerkesztett Wikipedia online enciklopédia tartalmához is hozzáférhetnek a portálon keresztül.
A Playstation gyártó Sony Corporation egy olyan kezdeményezés terveit ízlelgeti, amely egyenesen az agyunkba sugározhat majd érzékeinknek szóló információkat.
A Columbia 2003-as katasztrófája óta először az idén indít űrmissziót az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA szakemberei körültekintően ellenőrzik az űrsiklót a kilövés előtt.