Az 1989-1990-es rendszermódosítás óta eltelt tizenhat évben az ország jobbára külpolitikai iránytű (más szóval doktrína) nélkül navigált a nemzetközi politika viharos tengerén. Optimizmusra ad okot, hogy Göncz Kinga külügyminiszter-asszony nyilvánosan is elkötelezte magát: a hiányzó doktrínát egy éven belül kidolgozzák.

A "doktrína-helyettesítő" hármas külpolitikai cél – azaz euróatlanti integráció, a közép-európai jószomszédi kapcsolat, és a határon túli magyarság felkarolása – nagyjából az Antall-kormány jószándékú öröksége, amely átmenetileg meg is felelt az ország nemzeti érdekeinek. (A "körkörös" védelmi doktrínáról, mint egy nemrég elhunyt kedves rokonról, vagy jót, de leginkább semmit.) Azóta a világ egy picit megváltozott, de ezek a célok, mintegy márványba vésve, túlélték alkotóikat.

A magyar külpolitika - az ország földrajzi, gazdasági és demográfiai adottságainak megfelelően - inkább követte, semmint elébe ment a regionális, európai és globális politikai folyamatoknak. Ezzel még egyet lehet érteni, de azzal már kevésbé, hogy az elmúlt másfél évtized során a többnyire belpolitikai iszapbirkózással elfoglalt magyar miniszterelnökök inkább rögtönöztek, és nem érezték a szükségességét annak, hogy nyilvánosan deklarálják az ország hosszú távú nemzeti érdekeit. Ehelyett időnként nekirugaszkodtak, hogy megfeleljenek a NATO, az Európai Unió, stb. elvárásainak. Eredmény: többszáz EU- és ENSZ-konform törvény, rendelet, országgyűlési határozat, egy-egy népszavazás, és 24 delegátus kiküldése az Európai Parlamentbe.

Történetesen magam is vagy harmincöt évig több egyetemen oktattam a "Nemzetközi Kapcsolatok 101" bevezető kurzust, illetve annak „Külpolitika és Diplomácia” c. fejezetét -- úgy hogy pontosan tudom, két, kölcsönösen összefüggő dologról van szó. A "külpolitika" alapelvekből, alapértékekből és megvalósítási tervekből áll, amelynek végrehajtásáért Amerikában - az elnök mellett működő Nemzetbiztonsági Tanács irányításával - a külügy- a hadügy- és a kereskedelmi minisztérium, valamint a külföldi hírszerző szervek felelősek. Magának a külpolitikai doktrínának a megfogalmazása - különféle tanácsadó grémiumok és agytrösztök segítségével, - kizárólagos elnöki jogosítvány.

Mindez persze Magyarországra is áll – azzal a különbséggel, hogy az alapelvek és alapértékek doktrína-szintű megfogalmazásával mind a mai napig adós maradt a magyar kormány. A kérdés az, hogy kikből vagy miből áll egy leendő külpolitikai doktrína megalkotásához szükséges szakértői szürkeállomány. Úgy, mint máshol, Budapesten is "hozott anyagból" dolgozik a kormány. Ehhez adva vannak a régi rendszerből átigazolt külügyesek, az 1990 óta kooptált fiatal diplomaták, a HM biztonságpolitikusai, a BM „római számos” cégeiből a Külügybe és a Nemzetbiztonsági Hivatalba átigazolt hirszerzők-elemzők, a nemzetközi tapasztalattal rendelkező pénz-és bankügyi szakemberek, a nem-utódpárti, a Külügyet is megjárt parlamenti politikusok, főállású egyetemi oktatók és néhány kitűnő külpolitikai elemző újságíró. Budapesten emellett működnek külkapcsolatokkal foglalkozó kutató műhelyek, megjelennek a helyi, szerény igényeket kielégítő folyóiratok és egyéb kiadványok. Világos tehát, hogy, legalább is elméletileg, "szürke állományból" nincs hiány.

Civilek és profik (Oldaltörés)

Ha mindez igaz, akkor miért nem sikerült mind a mai napig kidolgozni a huszonegyedik század külpolitikai kihívásaira választ adó külügyi doktrínát? Néhány kitűnő külügyi szakember kivételével, a pályán lévők döntő többségének az elméleti felkészültség, az ideológiai szocializáció, és a külvilág naprakész ismerete terén még van behoznivalójuk. Nemcsak a "régi motorosok" politikai, képzési és helyzetismereti hátterére gondolok, hanem arra az államfüggő és szükségszerűen poroszos hivatalnoki mentalitásra is, amely megbénítja az eredeti gondolkodást, fékezi az újítások elfogadását és erősíti a jövőtől való félelmet. Ehhez kapcsolódik a nemzeti sérelmekből fakadó, zsigerileg beágyazott panaszkultúra, gyakran, - paradoxon módon -együtt az ezt kompenzáló, mellveregetős, "eb ura fakó" mentalitással. Így aligha lehet külpolitikát tervezni, külpolitikát csinálni.

A nemzeti érdekek külföldi megjelenítése a mindenkori kormány felelőssége. Ez eddig nem igazán történt meg. Az utóbbi tizenhat év során például lett volna bőven alkalom, hogy akár a miniszterelnök, akár a külügyminiszter, vagy a honvédelmi miniszter, az államtitkári kar tagjai, vagy éppen a politikai pártok vezérei – nem is szólva az egyéb "szakértők" siserahadáról - a nyugati világ véleményformáló, és a külügyi kancelláriákat érdemileg befolyásoló szakfolyóirataiban tanulmányokat publikáljanak a magyar külpolitikáról. Nem tudok róla, hogy ilyen megjelent volna. Nem a nemzetközi fórumokon előadott protokoll beszédekre és hasonló megnyilatkozásokra gondolok, hanem arra, hogy egy magas rangú hivatalos személy megfelelő helyen leteszi a garast kifejtve, "mi ezek vagyunk, ebben az irányba haladunk, kül- és biztonságpolitikailag erre törekszünk."

Végül még egy gondolat a külügyminiszteri szakértelemről. Németh Zsolt, a parlamenti külügyi bizottság elnöke és a Külügy volt politikai államtitkára egy napokban megjelent eszmefuttatásában kijelentette, az új külügyminiszter-asszony „civilként” való minősítése "a szakértelem hiányának a szinonimája". Kedves Németh Zsolt: mi a helyzet a „profi” diplomatákkal? Akik a közgáz nemzetközi kapcsolatok illetve külkereskedelmi szakán végeztek, akiknek a hivatalba lépéskor rendelkezésre álló szakértelme diplomatikusan fogalmazva, inkább elméleti volt, és – az eredmények ismeretében jogos a feltevés - a választási ciklus végére sem változott. Németh figyelmébe ajánlanék egy amerikai közmondást: aki üvegházban él, lehetőleg tartózkodjon a kődobálástól.

Úgy vélem, mindenkinek kijár a jóhiszeműség vélelme – még egy klinikai pszichológusból lett külügyminiszternek is. Érdemes felidézni, hogy Madelaine Albright, kinevezése előtt „NB III-as” politológusnak számított. És mit ad Isten? Az évek során belenőtt külügyminiszteri szerepébe, olyannyira, hogy a balkáni vérengzések megszüntetésére nem igen akaródzó Clinton elnököt is meggyőzte a katonai közbelépés szükségességéről. Condolezza Rice története hasonló. Noha szakmai teljesítménye mindössze egy 1982 körül megvédett, ám tudtommal eddig nem publikált doktori disszertációra szorítkozott, az évek során “civil” politológusként, sikeres egyetemi előadóként és a Stanford egyetem helyettes rektoraként bedolgozta magát a biztonságpolitikába – olyannyira, hogy a végén az elnök biztonságpolitikai tanácsadója, és négy évvel később külügyminisztere lett.

Egy biztos: Göncz Kinga, a „civil”, nagyobb erkölcsi tőkével vette át a külügy kormányrúdját, mint jónéhány „profi” vagy „fél-profi” elődje. Kezdeti lépései bizakodással töltenek el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Ön hány kattintásra van a sikertől? Tényleg elég hozzá kattintgatni?

Ön hány kattintásra van a sikertől? Tényleg elég hozzá kattintgatni?

Meghalt Kurtág Márta zongoraművész

Meghalt Kurtág Márta zongoraművész

Újra telefonál a hírhedt kutatócég, keresik a Fidesz-vereség okát

Újra telefonál a hírhedt kutatócég, keresik a Fidesz-vereség okát

Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen

Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen

Közös magyar lista indul a szlovák választáson

Közös magyar lista indul a szlovák választáson