Tetszett a cikk?

Szent-Iványi István, az Európai Parlament liberális képviselője a hvg.hu-nak adott interjújában élesen bírálta a Gyurcsány-kormány külpolitikáját. A kormányfő külpolitikai tanácsadója visszautasítja a bírálatot, az SZDSZ-s politikus viszont fenntartja. Kontra, rekontra. Írásaikat együtt közöljük.

Szimbolikus külpolitizálás helyett szakmai vitákat

Tálas Péter
© www.honvedelem.hu
Vezető szabaddemokrata politikusoktól egyre gyakrabban hallok és olvasok olyan, a kormányt bíráló nyilatkozatokat, mintha az SZDSZ az elmúlt hat évben nem is lett volna a magyar kormánykoalíció tagja. Tisztában vagyok azzal, hogy e váratlan megvilágosodásra a párt megváltozott politikai helyzete kényszeríti a szabaddemokrata vezetőket, s nincs is ezzel semmi bajom, ha e kritika megmarad a szakmaiság talaján. Szent-Iványi István, az SZDSZ ügyvivője azonban „Külpolitikai fiaskók. Magyarország megbízhatatlan partnernek számít” címen a hvg.hu-n megjelent interjújában megítélésem szerint alaposan elrugaszkodott onnan.

Nem az zavar elsősorban, hogy a szabaddemokrata európai parlamenti képviselő bírálja a Gyurcsány-kormány külpolitikai vonalvezetését (egy-két alkalommal megtette ezt már korábban is), még csak nem is a kritikájának szokatlan élessége (kül- és biztonságpolitikával foglalkozva érzékelem, hogy EP-képviselőként, sajnos, nehéz elérni a magyar média ingerküszöbét). A magyar külpolitikával kapcsolatos állításai sokkal inkább tartalmilag leptek meg.

Szent-Iványi állításával szemben például én nem emlékszem arra, hogy 2004 novemberében, az ukrán „narancsos forradalom” idején a magyar kormány az utolsó pillanatig Janukovics mellett állt volna ki Juscsenkóval szemben. Az kétségtelenül igaz, hogy Lengyelországgal és Litvániával összehasonlítva Magyarország – egyébként igen helyesen – feltűnően tartózkodó magatartást tanúsított az akkori ukrán viták kapcsán. Ennek azonban igen egyszerű oka volt, nevezetesen: míg Aleksander Kwasniewski lengyel és Valdas Adamkus litván elnököt maga Leonyid Kucsma leköszönő ukrán elnök kérte fel a Janukovics és Juscsenko vezette politikai táborok közötti tárgyalások elősegítésére, Mádl Ferenc akkori magyar köztársasági elnök nem kapott ilyen jellegű felkérést Kijevből.

Egészen zavarba hozott a szabaddemokrata európai parlamenti képviselőnek a magyar-orosz kapcsolatokkal összefüggésben tett azon megjegyzése is, miszerint „Nyugaton nem azt kifogásolják, hogy gazdasági kapcsolatokat tartunk fenn az oroszokkal, mert ezt mindenki elfogadja, hanem azt, hogy ’stratégiai partnerséget’ építünk ki velük”. Zavarba hozott, mert kínosnak érzem felhívni egy EP-képviselő figyelmét arra, hogy hivatalosan az Európai Unió – mint azt több dokumentumában is olvasható (magam hirtelen csupán a 2007-ben kiadott Az EU és Oroszország: közeli szomszédok, globális játékosok, stratégiai partnerek c. brosúrát találtam meg a polcomon) – tekinti stratégiai partnernek Oroszországot, s nem egyedül Magyarország. Szent-Iványi állítása olyannyira nem igazolható, hogy a „magyar-orosz stratégiai partnerség” kifejezés csupán egyetlen találatot ad ki google-on. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Nicolas Sarkozy és Vlagyimir Putyin kapcsolatát én – legalábbis a nemzetközi sajtójelentések alapján – kimondottan szívélyesnek látom, de legalábbis a Szent-Iványi István szerint túlhaladott Chirac–Putyin-kapcsolatnál mindenképpen szívélyesebbnek.

Bár a magyar miniszterelnök álláspontját – szemben Szent-Iványi Istvánnal – magam már jó ideje egyértelműnek látom a Nabucco és Déli Áramlat kérdésében is (miszerint „mindkettőre szükségünk van”), de elfogadom, hogy az SZDSZ és ügyvivője számára e tekintetben is az Egyesült Államok által favorizált megoldás a szimpatikusabb. A két vezetékkel kapcsolatos problémáimat sem részletezném. Csupán két megjegyzésre szorítkoznék. Egyrészt arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Nabucco legnagyobb „versenyhátránya” a Déli Áramlattal szemben nem Gyurcsány Ferenc kijelentéseiből, még csak nem is Magyarországnak a kérdésben elfoglalt álláspontjából, hanem döntően abból fakad, hogy míg a Déli Áramlat esetében a vezetékrendszer építésében jelentős forrásokkal – üzleti kockázatot is vállalva – részt vesz maga a szállítandó gáz tulajdonosa, vagyis Oroszország, addig mindez a Nabucco esetében nem áll fenn. Vagyis olyan üzleti szereplők akarják az Európáig futó vezetéket megépíteni, akik nemcsak nem rendelkeznek a kitermelőhelyek és az ott kitermelt földgáz felett, de arról sincs igazán megbízható tudomásuk, hogy mekkorák is a kitermelhető készletek. Másrészt úgy látom, hogy a magyar miniszterelnök azzal, hogy Nabuccót „régi álomnak” nevezte, hozzátéve, hogy „nekünk nem álmokra, hanem projektekre van szükségünk”, nagy szolgálatot tett a tekintetben, hogy 2004 nyarán intézményesült projektet 2007-től végre komolyan veszi az Európai Unió is. Ez mindenképpen jó dolog, még akkor is, ha Nabucco egy olyan történet, amelynek végkimenetelére (vagyis arra, hogy ki szerzi meg a kaszpikumi olaj és gáz feletti kontrollt) még európai nagyhatalmaknak is csak igen korlátozott a befolyása.

Szentiványi István kritikaként említi, hogy Brüsszelben és Washingtonban megjegyezték azt a nyilatkozatot, amelyben Gyurcsány az amerikai rakétapajzs európai telepítésével kapcsolatban úgy fogalmazott: „a csehek és a lengyelek esetében kikérte volna Moszkva véleményét”. A magyar miniszterelnök újságírói kérdésre adott válasza azonban korántsem volt rendkívüli. Már azt megelőzően ugyanis, 2007 márciusának elején vezető német politikusok – Martin Schultz (SDP), Ruprecht Polentz (CDU), sőt Franz Josef Jung (CDU) honvédelmi miniszter –, majd március 11-én maga Angela Merkel kancellár is arra hívták fel Washington és Varsó figyelmét, hogy érdemes lenne intenzívebb dialógust folytatniuk Moszkvával a rakétavédelmi rendszer telepítése kapcsán. Három nappal korábban pedig Jacques Chirac, a leköszönő francia elnök adott hangot annak a véleményének, hogy a rakétavédelmi rendszer megépítése „új megosztottsághoz vezethet Európában”.

Végül, nem érzem jogosnak Szent-Iványi Istvánnak azt kritikáját sem, mely szerint bizonytalan lett volna Magyarország álláspontja Koszovó elismerése kapcsán. Azt nem vitatom, hogy az idők során változott (mert változnia kellett azzal párhuzamosan, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem sikerül az ENSZ BT-vel legitimálni a tartomány függetlenségét), de az, hogy Budapest el fogja ismerni a függetlenséget, igen korán nyilvánvalóvá vált. Tegyük hozzá, hogy nemcsak a nemzetközi közösség, hanem Szerbia számára is. Meggyőződésem: keveseket zavart, hogy Budapest – egyébként ötpárti konszenzustól övezve – az EU-n belül tizenhetedikként, a koszovói függetlenség deklarálását követően egy hónappal tette ezt meg. Azokat legalábbis nem bánthatta annyira, mint Szent-Iványi Istvánt, akik még a formális elismerés előtt meghívták Magyarországot a függetlenné vált dél-szerbiai tartomány fölött ellenőrzést gyakorló Nemzetközi Irányító Csoportba (ISG).

Hangsúlyozni szeretném még egyszer, hogy Szent-Iványi interjúja kapcsán nem a kormány külpolitikájának kritikája ellen tiltakozom. Sőt ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy a magyar külpolitikának nagyon is szüksége van a kritikai vitákra. Az élesekre is, ha azok megmaradnak a szakmaiság talaján, s nem válnak a pillanatnyi politikai érdekeket szolgáló szimbolikus külpolitizálássá.

Tálas Péter
a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadó testületének tagja

Szent-Iványi István viszontválasza (Oldaltörés)

Szakmai viták és politikai döntések

Szent-Iványi István
© Dudás Szabolcs
Nagy örömömre szolgál, hogy a hvg.hu-n június elején megjelent interjúm vitát generált a magyar külpolitika stratégiai céljairól, prioritásairól és mindennapi gyakorlati működéséről. Sajnálatos, hogy ezekről a kérdésekről eddig nem volt érdemi vita a magyar nyilvánosságban.

Az már kevésbé örvendetes, hogy a vitát megelőző világos kritikai észrevételek több éven át visszhang nélkül maradtak. Az pedig kifejezetten elgondolkodtató, hogy a júniusi interjúban elhangzottakat a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadó testületének tagja „váratlan megvilágosodásként” értékeli. Ezek szerint e testület hosszú éveken át Csipkerózsika álmát aludta, ami persze lényegesen megkönnyíthette működését. A HVG-ben 2007 áprilisában megjelent publicisztikámban hangsúlyoztam, hogy a „pragmatikus” politika jegyében nem hozhatunk olyan, taktikailag előnyösnek tűnő döntéseket, amelyek végletesen leszűkítik Magyarország stratégiai mozgásterét. A hvg.hu-n 2007 augusztusában közölt interjúban kifogásoltam a magyar különutas politikát a hat „vízumkoalíciót” alkotó országról való leválásunkkal és az orosz-magyar közeledéssel kapcsolatban. Most nincs tér az elmúlt években publikált összes idevágó nyilatkozatomat, cikkemet idézni, ezért itt csak a lapcsaládon belül 2007-ben publikált megnyilvánulásokra szorítkoztam.

Tálas Péternek tudnia kell, mert közelről látta, hogy az SZDSZ hatéves kormányzati szerepvállalása alatt a Magyar Köztársaság kormánya sohasem folytatott koalíciós külpolitikát. Kritikai felvetéseinkre – nemcsak én, hanem Kóka János, Eörsi Mátyás és mások is tettek ilyeneket – azt a választ kaptuk, hogy a koalíciós szerződés nem tartalmaz kötelező egyeztetést a külpolitikai területén. Az SZDSZ konzultációs törekvéseit vagy elutasították, vagy a formalitás szintjén kezelték. Ezek tények. Nem érzem azt, hogy politikai lojalitással, sőt felelősséggel tartozna az SZDSZ olyan döntésekért, amelyek meghozatalában nem vett részt, és amelyekkel szemben fenntartásait kezdettől fogva következetesen hangoztatta.

Az egyes ténybeli felvetésekre e helyütt csak röviden kívánok reagálni. Abban egyetértünk, hogy Magyarország a narancsos forradalom megítélésében a régió államaihoz képest feltűnően visszafogott volt. Abban is egyetértünk, hogy ez a visszafogottság egyáltalán nem jellemezte a magyar kormányzatot a tervezett amerikai rakétapajzs ügyében. Természetesen a mindenkori magyar kormányzat hozhat ilyen döntést, és minden bizonnyal talál olyan EU-tagállamot, amelyik hasonló pozíciót foglal el. A politikai üzenet azonban egyértelmű, és azt Moszkvában és Washingtonban pontosan értik.

Az Európai Unió jelen állás szerint „stratégiai partnerséget” kíván kiépíteni a teljesség igénye nélkül Oroszország mellett az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával, Japánnal, Brazíliával, Mexikóval. Nyilvánvaló, hogy ebben a kontextusban a „stratégiai” jelző jelentése eltér attól, amit a magyar közbeszéd annak tulajdonít. Az egyik alapvető politikai probléma éppen az, hogy Magyarország jelentősen és szükségtelenül túllép azon a kereten, amit az EU által Oroszországnak ajánlott „stratégiai partnerség” jelent. Nem véletlenül mondta Putyin elnök, hogy Oroszországnak nagy tervei vannak Magyarországgal. A másik alapvető probléma pedig az, amit Tálas maga is említ: a „magyar-orosz stratégiai partnerség” kifejezés csak egyetlen találatot ad ki a Google-on. A magyar-orosz kapcsolatok alakulása egyáltalán nem transzparens, az egyes tárgyalások tartalmáról máshogy nyilatkoztak itthon, mint Moszkvában, ezeket nem előzte meg érdemi szakmai vagy politikai vita, és a kormányzat soha nem tette világossá, hogy mit és miért tesz.

A Nabucco és a Déli Áramlat kapcsán természetesen nem az a kérdés, hogy mindkettőre szükségünk van-e (a válasz: egyértelműen igen), hanem az, hogy mindkettő megépül-e a dolgok jelenlegi állása szerint (a válasz: kevéssé valószínű). Senki sem várja Magyarországtól és a magyar kormányzattól, hogy erejét és súlyát meghaladó szerepet vállaljon a természeti erőforrások globális újrafelosztásáért folytatott küzdelemben. Azt azonban nehéz tagadni, hogy a Déli Áramlatról szóló megállapodás felett a miniszterelnök maga bábáskodott feltűnő lelkesedéssel, míg a Nabucco-projekt melletti lobbizást a koalíciós kormányban kizárólag a liberális vezetésű GKM vállalta fel. Ez bizony egyértelmű politikai üzenet, aminek értelmezéséről nem érdemes vitát nyitni.

A konkrét ügyeken felülemelkedve, Tálas Péternek igaza van abban, hogy a megalapozott külpolitika szakmai vitákra épül. Csakhogy a szakmai vitáknak akkor van értelmük, ha egyetértünk a külpolitikai prioritásokban és a külpolitikai értékválasztásban. Ez elsődlegesen nem szakmai, hanem politikai kérdés. A közösen elfogadott külpolitikai prioritások alkalmazásáról, hatékony képviseletéről már valóban lehet és kell is megalapozott szakmai vitát folytatni. Nem szolgálja a magyar külpolitika érdekeit az, ha a szakmaiság ürügyén próbáljuk a politikai nézeteltéréseket negligálni vagy az eltérő nézeteket diszkreditálni. Bízom abban, hogy Magyarországon előbb-utóbb a kormányzat részéről is mutatkozik hajlandóság érdemi külpolitikai egyeztetésekre vagy vitákra, és lesznek olyan kormányzati politikai szereplők, akik ennek ódiumát hajlandóak felvállalni. Elvégre a Magyar Köztársaság külkapcsolatait politikai döntések alakítják.

Szent-Iványi István
európai parlamenti képviselő (SZDSZ)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Vélemény

Szent-Iványi István az EU alkotmányról

Az Európai Parlament nemrég nagy többséggel hagyta jóvá az európai alkotmányt, de azt még 23 országnak kell ratifikálnia. Milyen következményekkel jár a jóváhagyás, és mivel az elutasítás? Erről kérdeztük Strasbourgban Szent-Iványi Istvánt, az Európai Parlament magyar liberális delegációjának vezetőjét.

hvg.hu Vélemény

Szent-Iványi István: "pártom téves úton jár"

Kemény hangú levélben ítélte el Szent-Iványi István, az SZDSZ emblematikus politikusa a Gergényi Péter budapesti főkapitányt marasztaló, főként Kuncze, Demszky és Magyar nevéhez fűződő SZDSZ-állásfoglalást. A párt Európa Parlamenti képviselője a hvg.hu-nak Brüsszelből adott telefoninterjút.

Világ

Szent-Iványi: kettős mérce az Európai Unióban

A kormánynak erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy a tagállamok mégse vezessenek be korlátozásokat a magyar munkaerő bevándorlásának nehezítésére - mondta Szent-Iványi István. Ha ezek nem vezetnek eredményre, szerinte Magyarország is bevezethet "azonos mértékű válaszlépéseket".

Vélemény

Szent-Iványi a magyar külpolitika gyenge pontjairól

A magyar kormányzat még mindig adós a korszerű nemzetfelfogással; jobban át kellett volna gondolni az amerikai vízumügyben tanúsított magyar külön utasságot. Tudomásul kellene venni, milyen folyamatok játszódnak le Oroszországban, amikor Moszkvával politizálunk; Dobolyi Alexandrának még rutint kell szereznie, mielőtt a nyilvánosság előtt fejti ki külpoltitkai koncepcióját – erről beszélt a hvg.hu-nak Szent-Iványi István EP képviselő, a külügyi bizottság tagja, az SZDSZ ügyvivője, külügyi kabinetjének vezetője.

Videó: Harmincöt kiló marihuánával a kocsijában bukott le egy férfi Kőbányán

Videó: Harmincöt kiló marihuánával a kocsijában bukott le egy férfi Kőbányán

Anthony Faucit kérte fel Joe Biden egészségügyi főtanácsadónak

Anthony Faucit kérte fel Joe Biden egészségügyi főtanácsadónak

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen