szerző:
Böszörményi Jenő

Kisebb diplomáciai vihart kavart Tőkés Lászlónak a Tusványoson tett minapi kijelentése. Tőkés azonban olyat követel, a román politikai közvélemény pedig az ellen tiltakozik, ami Magyarországnak immár több mint másfél évtizede megvan: védhatalmi státusza a romániai magyarok „felett”. Tőkésnek a magyar kormánynál kell reklamálnia, amiért nem él jogosítványával. Vélemény.

Tőkés László európai parlamenti képviselő és egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Bálványosi Szabadegyetemen Ausztria példájára hivatkozva felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt az erdélyiek (értsd: az erdélyi magyarok) felett. Ausztria a 2. világháború után szerzett „védhatalmi státusz”-t a dél-tiroli németek felett, miután a terület a náci megszállást követően a háború végén újra Olaszország fennhatósága alá került.

A védhatalmi státuszt az Ausztria és Olaszország között megkötött, ún. Gruber–De Gasperi-egyezmény biztosította, amely az olasz területen élő osztrák németek számára széles körű kisebbségi jogokat fogalmazott meg. Magának az egyezménynek a szövege viszont egyetlen egyszer sem használja a „védhatalmi státusz”, „védhatalom” vagy „protektor” kifejezéseket.

Mit jelent akkor Ausztria védhatalmi státusza?

Nem többet és nem kevesebbet, mint amit egy kétoldalú nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés biztosítani tud: a lehetőséget, hogy az aláíró felek számon kérjék a szerződésben foglaltakat. Minthogy a szerződés nem reciprocitáson alapult, hiszen Ausztriában nincs olasz ajkú kisebbség, az 1946 szeptemberében aláírt megállapodás alapján kizárólag Ausztriának keletkezett joga arra, hogy a dél-tiroli német közösség számára biztosított jogok megvalósulását az olasz államon számon kérje. Az egyezménynek további nyomatékot adott, hogy fél évvel később az olasz békeszerződésben a nagyhatalmak tudomásul vették a megállapodásban foglaltakat.

©

Az egyezmény lehetővé tette, hogy a dél-tiroli németek ne egymagukban álljanak szemben az olasz állammal, hanem törekvéseikben, jogaik érvényesítésében maguk mögött tudják az osztrák államot is. Innen a „védhatalmi státusz” kifejezés. Ez tehát nem nemzetközi jogi fogalom, hanem politikai-politológiai, semmi köze a nemzetközi jog protektorátus (védnökség) fogalmához, s ilyen formán a szuverenitás korlátozásához vagy a határok megváltoztatásához, a fogalom a fenti hármas viszonyrendszert írja le, melynek alapja a kétoldalú nemzetközi kisebbségvédelmi megállapodás. A „védhatalom”, „védhatalmi státusz” kifejezések egyébként nem terjedtek el a szakirodalomban, szinte kizárólag Ausztria, Olaszország és Dél-Tirol viszonylatában használatosak.

Magyarország a rendszerváltást követően, már a 90-es évek elejétől szintén kétoldalú kisebbségvédelmi szerződéseket kötött a szomszédos államokkal (kivéve Ausztriát). E szerződések alapján a magyar államnak joga, sőt, politikai és morális értelemben kötelessége fellépni a szerződésekben foglaltak megvalósulásáért. Az első ilyen szerződést 1991-ben Ukrajnával, a legutóbbit 2003-ban Szerbiával kötöttük.

A fentiekből sejthető: a védhatalmi státusz ereje attól függ, hogy milyen rendelkezéseket tartalmaznak a szerződések. A Gruber–De Gasperi-egyezmény például a német nyelvnek az olasz mellett egyenlő jogállást biztosított, és rögzítette azt is, hogy a német ajkú lakosság autonóm törvényhozói és végrehajtói hatalmat gyakorolhat. Ha lehet mondani, ez a kisebbségvédelem non plus ultrája, ez a beteljesülés, ennél nincsen több. És Ausztria ebben az értelemben léphetett és lép fel ma is a dél-tiroli németek autonómiája és jogai védelmezőjeként, vagyis védhatalmaként.

A Magyarország által kötött kisebbségvédelmi szerződések általában nem tartalmaznak olyan egyértelműen megfogalmazott széles körű jogosítványokat, mint az olasz–osztrák egyezmény. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy haszontalanok. A magyar állam – Ausztriához hasonlóan – az ezekbe a szerződésekbe foglalt kisebbségi jogok védelmezőjeként, ha tetszik, védhatalomként léphet fel. Sőt, mivel ezek az egyezmények a reciprocitás elve alapján köttettek, vagyis a határon túli magyar közösség jogai mellett a Magyarországon élő nemzetiségek jogait is rögzítik, a szomszédos államok ugyanígy a saját nemzetiségeik vonatkozásában szintén védhatalomként léphetnek és lépnek is fel. Ezért is értehetetlen a román politikai közvélemény felhördülése, hiszen nemcsak Magyarországnak van joga védhatalomként fellépni, ugyanerre a magyarországi román közösség tekintetében Romániának is joga van, s számtalanszor meg is teszi ezt.

Az, hogy az általunk kötött egyezmények esetleg gyengébbek, nem jelenti azt, hogy Magyarország ne lenne védhatalom a határon túli magyarok irányában. Az sem igaz azonban, hogy a szerződések minden esetben gyengébbek volnának: a szlovénekkel és a szerbekkel kötött kisebbségvédelmi megállapodások az olasz–osztrák egyezményhez hasonló rendelkezéseket is tartalmaznak. Az imént a Gruber–De Gasperi-egyezmény két, talán legfontosabb rendelkezését emeltem ki: a kisebbségi nyelv egyenlő jogállását és az autonómiát. Az előbbit tartalmazza a magyar–szlovén, az utóbbit pedig a magyar–szerb kisebbségvédelmi egyezmény (!), s hasonlóan Ausztriához, ezek sérelme esetén a magyar államnak lehetősége van fellépni védelmükben.

[A kételkedőknek zárójelben beidézem a megfelelő passzusokat: I) magyar–szlovén egyezmény: „A Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy az őshonos nemzetiségek által lakott területeken biztosítják mindkét nyelv egyenlő használatát”, 4. cikk; és II) magyar–szerb egyezmény: „(1) A Szerződő Felek, belső jogrendjükkel összhangban, lehetővé teszik a nemzeti kisebbségek számára saját önkormányzatok […] megalakítását, és segítik azok működését. (2) A Szerződő Felek a nemzeti kisebbségek helyzetét, szabadság- és kisebbségi jogait szabályozó belső jogrendjükkel összhangban garantálják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára a kisebbségi önkormányzatiság, valamint a kulturális és perszonális autonómia megfelelő formáit.”, 9. cikk.]

Az, hogy ezek a megállapodások kevesebb figyelmet kaptak, abból adódik, hogy már megvalósult állapotot rögzítettek (bár például a szlovén nyelv egyenlő használata máig nem biztosított nálunk a szlovénok lakta területeken), ezért Magyarországnak nem kellett a szerződéses rendelkezések végrehajtását követelnie. Ausztria viszont azzal volt kénytelen szembesülni az 50-es években, hogy Olaszország megpróbálja elszabotálni szerződéses kötelezettségei végrehajtását, s ez váltotta ki védhatalmi aktivizálódását. Magyarország számára e szerződések jelentősége abban áll, hogy ha a szóban forgó államok megpróbálnák csökkenteni a kisebbségvédelem szintjét – Szerbia például megpróbálná felszámolni a Magyar Nemzeti Tanácsot –, felléphetne ez ellen. Igen, védhatalomként.

A többi szerződés nem tartalmaz ilyen széles körű jogokat: a magyar–szlovák és a magyar–román szerződések rendelkezései például jóval gyengébbek, első ránézésre alig haladják meg Magyarország és a két szomszédos állam által is ratifikált nemzetközi kisebbségvédelmi szerződések védelmi szintjét. Azzal viszont, hogy egy nemzetközi kisebbségvédelmi szerződéstervezetet a kétoldalú viszonyban jogi kötőerővel ruháztak fel (vagyis azok kötelezően alkalmazandók lettek), nyitottak egy mind ez idáig fel nem használt kiskaput.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása szerint a kisebbségek autonómiát hozhatnak létre. Ha szlovákiai vagy romániai magyarokra írjuk át a szöveget, az ajánlás szóban forgó részlete így hangzik: „Azokon a területeken, ahol a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső jogával összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek.”

Mondom, ez benne van a Szlovákiával és a Romániával kötött szerződésekben. Igaz, a szlovák parlament a szerződés ratifikációjákor egyoldalú értelmező nyilatkozatot tett arról, hogy a magyar kisebbség kollektív jogai nem ismerhetők el. Ennek azonban Magyarországra nézve nemzetközi jogi értelemben semmi jelentősége nincs, arról nem is beszélve, hogy a szerződés tényleg nem tartalmaz kollektív jogokat (ld. mindjárt).

Bonyolultabb a helyzet a magyar–román viszonyban, ahol maga az alapszerződés rögzíti: az 1201-es ajánlás nem tartalmaz kollektív jogokat, és nem kötelezi Romániát arra, hogy a magyarok számára biztosítsa „a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára”. Az előbbi egy ténymegállapításnak tekinthető: az 1201-es ajánlás valóban nem fogalmaz meg kollektív jogokat, az idézett részletből is látható, hogy a jogokat „a kisebbséghez tartozó személyek”, vagyis egyének élvezik. Ezek tehát egyéni – és nem közösségi, vagyis kollektív – jogok, melyeket a szóban forgó személyek csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolnak: ezt a lehetőséget pedig az alapszerződés is elismeri.

A magyarok emellett nem követelnek „etnikai alapú területi autonómiá”-t, mint ahogyan az ajánlás sem erre ad jogot. Ilyen típusú területi autonómia egyébként alig van, a létező territoriális autonómiák területén jelentős számban élnek a többséghez tartozó állampolgárok is, jogaik fenntartás nélkül biztosítottak. Ritka az olyan megoldás, ahol az autonómia szervei jogot kapnak arra, hogy a többséghez tartozó személyek beáramlását – például regionális állampolgárság révén – megakadályozzák, s ily módon etnikailag „tiszta” területet őrizzenek.

Akárhogy is, a román fél által kért és az alapszerződés szövegébe iktatott értelmező megjegyzés csak az etnikai alapú területi autonómiát zárja ki. A területi dimenziót nélkülöző kulturális autonómiát viszont semmiképpen sem, a magyar–román viszonylatban kötelező érvényű 1201-es ajánlás erre pedig ugyanúgy kiterjed. A kulturális autonómia ugyanis sajátos közigazgatási autonómia, amely magában foglalhatja az oktatás, a kulturális szféra vagy a nyelvhasználat szabályozását – az RMDSZ által kidolgozott és a román parlamentben évek óta elfektetett kisebbségi törvény tervezete többek között éppen ezt célozná. Az ET-ajánlásban említett „autonóm közigazgatási szervek” körébe a kulturális autonómia tehát beletartozik, a magyar–román (és a magyar–szlovák) szerződés pedig ennek követelésére feljogosítja a magyar felet.

Tőkés László tehát nyitott kapukat dönget.

A kérdés nem az, hogy Magyarország „védhatalom”-e – az. A kérdés az, hogy Magyarország miért nem viselkedik védhatalomként.

A kapuk nyitva vannak. Csak még senki nem mert átmenni rajtuk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Letiltott technológiával mennek neki a hatalomnak a tüntetők

Letiltott technológiával mennek neki a hatalomnak a tüntetők

Ismét megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás korlátozásával

Ismét megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás korlátozásával

Rákositól Orbánig, Öcsitől Dzsudzsiig – a nagy stadionsztori

Rákositól Orbánig, Öcsitől Dzsudzsiig – a nagy stadionsztori

Matolcsy leírta, szerinte hogyan kellene helyrehozni a kudarcot valló eurót

Matolcsy leírta, szerinte hogyan kellene helyrehozni a kudarcot valló eurót

Az Apple új hitelkártyája nagyobb költést enged a férfiaknak, mint a nőknek

Az Apple új hitelkártyája nagyobb költést enged a férfiaknak, mint a nőknek

Szilágyi János: Pofont kaptam azért, hogy nem akarok kommunista lenni

Szilágyi János: Pofont kaptam azért, hogy nem akarok kommunista lenni