A miniszterelnök lányának házasságkötését lázas médiaérdeklődés kísérte. E kitüntetett figyelem azonban korántsem volt magától értetődő. A nyilvánosság számára eleddig jószerivel ismeretlen Orbán-lány esküvőjéről aligha esett volna szó a magyar nyilvánosságban, ha a kormányfő és kommunikációs stábja nem dönt úgy, hogy médiaeseményt csinál a családi eseményből. Népszerűségszerzés céljából egyes politikusok előszeretettel engednek betekintést magánéletük kulisszái mögé – a családi otthon, a rokonok, a kutyák és macskák világába. Az Orbán-lány esküvője kapcsán tudatosan előidézett médiafelhajtás azonban nem ilyen szokványos politikai reklámakció volt.

Az Orbán-stáb úgy tálalta az eseményt a bulvármédiának, mintha országos jelentőségű ügyről volna szó. Ebben szolgálatkész partnernek bizonyult Magyarország legolvasottabb napilapja, a Blikk, amely számos lelkes cikket közölt az esküvő ürügyén és az egyik legnézettebb kereskedelmi televízió, a TV2. E csatorna az elmúlt bő egy hónapban legalább 45 perc nagy nézettségű műsoridőt szentelt a témának. (Augusztus 2-án, szeptember 6-án és szeptember 9-én “szakértőkkel” elemeztették az esküvő részleteit; szeptember 8-án exkluzív összefoglalót sugároztak a templomi eseményről, benne miniszterelnöki interjúval; szeptember 10-én pedig Orbán Ráhel fodrászával folytattak kimerítő beszélgetést.)

Bár az internetes portálokon és a minőségi nyomtatott sajtóban több kritikus hír és fénykép látott az esemény kapcsán napvilágot – például arról, hogy az esküvő miatt közpénzből újítottak fel utat és járdát –, a bulvármédia széles tömegeket elérő munkatársai nemigen untatták ilyesmivel közönségüket. Ehelyett kiemelt fontosságú, össznemzeti izgalomra okot adó ügyként tálalták az Orbán-lány házasságkötését.

Hogyan vezették fel a TV2 különféle népszerű adásaiban a műsorvezetők és a riporterek az esküvőt? Kárász Róbert “gondolatébresztőnek” titulálta az eseményt. Demcsák Zsuzsa úgy vélekedett, hogy "az év lakodalmának” is nevezhető az esküvő. Dorogi Gabriella riportjában felirat hirdette, hogy eljött “a nagy nap”, és az is elhangzott, hogy az eseményre “egy ország kíváncsi”. A templomi ceremónia után Vujity Tvrtko így konferálta fel a témát: “A múlt hét leginkább az esküvői várakozás jegyében telt. Mindenki arra volt kíváncsi, hogyan mondja ki a boldogító igent a miniszterelnök lánya, Ráhel.”

Az utolsó két idézet jól példázza: az Orbán-lány esküvőjét igazi médiaeseményként közvetítette a bulvár. A médiaesemény nemzeti, közösségi műfaj: médiaeseményről nem lehet lemaradni. Ezt a nézői magatartást sugallták a műsorvezetői értékelések is. Általános alannyal éltek (“ország”, “mindenki”), így az a benyomást keletkezhetett, mintha a magyar társadalom egésze az Orbán-lány esküvőjének lázában égett volna. Tvrtko szövegében még az egyéni időszámítás is megszűnt, szerinte az “esküvői várakozás” kollektív érzése közös, egyhetes magyar idővilágot teremtett. Egyes internetes portálok éppen ezt a kenetteljes, felturbózott tálalásmódot figurázták ki az Orbán-lány esküvőjéről való parodisztikus hangvételű tudósításaikban.

Az esemény nyilvános közvetítése jól szemlélteti, milyen könnyen állítja az Orbán-stáb a formailag független tömegmédiumokat stratégiai szolgálatába. A magyar lakosság jelentős része ezekből szerzi politikai ismereteit. Az esküvőt követő “tanyasi lagzi” emlegetésével a bulvármédia annak a világszemléletnek a felelevenítéséhez is jelentősen hozzájárult, amely a kormányfő politikai retorikájának egészét áthatja. Akárcsak egyéb beszédei, Orbán esküvővel kapcsolatos nyilatkozatai is azt a benyomást keltették, hogy a nagyhatalmú miniszterelnöknek és családjának – akik jó ideje a főváros egyik budai elitkerületében élnek –, hétköznapi közege a paraszti (mezőgazdasági önellátásra, hagyományos, rurális életmódra berendezkedett) világ.

A valóság azonban az, hogy Orbán Ráhel és újdonsült férje, Tiborcz István kivételezett helyzetben lévő fiatalok, a politikai, gazdasági, társadalmi elit csúcsköreiben mozognak. Orbán Ráhel a kormányfő lánya, Tiborcz István milliomos üzletember, a Közgép egyik leányvállalatának igazgatósági tagja. Templomi esküvőjükre feltehetőleg nem homokfutóval, hanem nagy fekete kormányzati autókkal, személyi sofőrökkel érkeztek a miniszterek. A ceremónián jelen voltak a társadalmi, politikai, kulturális elit képviselői. A fiatal párt ezüst Jaguárral vitték el a templomból. Az esküvőt követő partit a nyilvánosságtól elzárva tartották meg. A helyszín egy volt grófi birtok, a Tiborcz-család pompás, százmilliós értékű, részben állami forrásokból felújított szabadidőparkja volt. E luxusbirtokon lovas klub és panzió üzemel, de reklámjuk szerint ősfás liget, úszómedence, szauna és kondicionálóterem is rendelkezésre áll. Ehhez képest Orbán és a bulvármédia úgy tálalta az esküvőt és az azt követő partit, mintha a paraszti-mezőgazdasági világból érkező fiatalok egyszerű, luxustól mentes “menyegzője” és “tanyasi lagzija” lenne.

Az esküvőről szóló riportokban az újságírói nyelvhasználat és Orbán politikusi beszédmódja általában megkülönböztethetetlenné vált. A “lakodalom” és a “lagzi” Orbán jellegzetes szóhasználata. Saját menyegzőjére visszaemlékezve a kormányfő például így fogalmazott a TV2 exkluzív esküvői riportjában: “A mi lagzink egy három napig tartó, falusi háznál, az udvaron felállított sátorban tartott lakodalom volt.” Ugyanebben a műsorban lánya esküvőjére is “lakodalomként” utalt.

E szóhasználattal éltek az újságírók is az Orbán-lány esküvője kapcsán: egy hagyományos és szerény vidéki magyar menyegző képét elevenítették fel. Íme, egy TV2-es példa a sok közül, ahol a műsorvezető, Demcsák Zsuzsa 30 másodperc alatt kétszer is elővezette és elismerően tálalta e beállítást: “A miniszterelnök lánya most szombaton áll oltár elé. Igazi hagyományos lakodalom lesz mindenféle fényűzés nélkül. (…) Valóban, nagyon hagyományos esküvőről van szó. Ez mondjuk nekem nagyon szimpatikus.” A TV2 más műsoraiból is arról értesülhettünk, hogy az Orbán-család átlagos és szerény életvitelt folytat. Az Orbán-házban “nincs olyan, hogy mondjuk, a szolgák rohangálnak” árulta el például Orbán Ráhel fodrásza a nézőknek.

Orbán esküvővel kapcsolatos megszólalásait ugyanazokkal a kifejezésekkel és szófordulatokkal tűzdelte meg, mint politikai beszédeit. (A politikai kommunikációs szakértők ezeket kereteknek nevezik). A paraszti világot idézték, ahol patriarchális családi viszonyok uralkodnak, a központi figura a férj, az apa, akinek férfiasságát a testi erő és a fegyelem adja. Orbán a férfiakat “legényeknek” nevezte, a nőket pedig következetesen “asszonyokként” emlegette az esküvői riportokban. Ábrázolásuk megfelelt a hagyományos nemi szerepeknek: “A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég.” Az “örömapa” miniszterelnök szexista húrokat is pengetett: “Az elsődleges célom a  szertartáson, hogy fegyelmezett apuka legyek, ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga.”

A “csak nők sírnak”/“férfi nem sír” szexista keretpárost szintén átvette Orbántól a bulvármédia. A Blikk következő riportrészlete például egyenesen azt a benyomást kelti, mintha Orbán önmagával, nem pedig újságíróval beszélgetne. “Sikerült tartania magát a korábbi fogadalmához, nem fakadt könnyekre, meghagyta azt az asszonyoknak? – Igen. Nem volt könnyű, de sikerült. Az asszonyok viszont elsírták magukat, ahogy kell.”

Az internetes hírportálokon és a közösségi médiában sok élcelődésre adott okot, hogy Orbán a Tiborcz-családnak az esküvő helyszínéül szolgáló szabadidőparkját “tanyának” nevezte. A miniszterelnök azonban feltehetően nem a módos Tiborcz-család életkörülményeit akarta ezzel a valóságosnál szerényebbnek feltüntetni. A gazdag birtokot inkább azért fokozta le “tanyává”, mert ez az általa feleleveníteni kívánt paraszti életvilág jellegzetes színtere.

Hasonló hívószóként szolgált a “csűrdöngölés”. A Blikk riportjából volt tudható, hogy az esküvő szervezésekor Orbán ragaszkodott “egy helyi cigánybandához”, akinek zenéjére járja majd a vendégsereg a “csűrdöngölőt”. “A fiatalok a tanya másik végében a saját zenéjükre szórakoznak” – jelentette ki még ezzel kapcsolatban a magyar kormányfő. Itt érdemes felfigyelni a hanghordozásra. A kijelentő módnak köszönhetően Orbán a megfellebbezhetetlen atyai tekintély hangján szólal meg. A szóhasználat is üzenetértékű. Ebben a szövegkörnyezetben a fiatalok “saját zenéje” a hagyományokhoz maradéktalanul hű idősebb nemzedék számára idegen, modern zenét jelent.

Igaz, a cikkek tanúsága szerint a fiatalok életvitele és értékrendje korántsem nevezhető modernnek. A pár megismerkedésének a Blikk hasábjain tálalt története – a “család egy ismerősének” elmondása szerint “Felcsúton, egy húsvéti összejövetelen” találkoztak –, szintén azt a világot idézi, ahol a fiatalok közötti kapcsolatok nem egyetemeken, szórakozóhelyeken és zenei fesztiválokon, hanem a városi élettől távol, falusi vallásos-közösségi együttlétek alkalmával köttetnek. A Blikkből és a TV2 egyik műsorából az is tudható, hogy a hagyományoknak megfelelően, veje Orbántól is megkérte lánya kezét. Ennek megfelelően címkézte a bulvársajtó is az eseményt. A hírt, hogy Orbán lánya férjhez megy így tálalták: “Orbán Viktor férjhez adja lányát.” Dorogi Gabriella ezt bővebben is kifejtette televíziós riportjában: “Azt mondják az esküvőhöz, persze a házasulandókon kívül, csupán két igenre van szükség. Orbán Viktor miniszterelnök szerint azonban háromra. A harmadikat ő mondja ki.”

Mindez egy olyan hagyományos, férfiközpontú világ rendjét elevenítette fel, ahol az apák döntenek lányaik életéről. Emellett, a bevett mesei fordulat (a mondabeli királylányokat szokás “férjhez adni”) udvari, dinasztikus hangulatot keltett. Ez az esemény tálalásának egészéről elmondható. Nem véletlen, hogy a kritikusok a brit királyi pár közelmúltbeli menyegzőjére utalva, a “Royal Wedding 2013” (“királyi esküvő 2013”) gúnycímkéjét akasztották az Orbán-lány esküvőjére.

Ahogyan a brit királyi esküvő példája is mutatja, általában csak olyan eseményből lehet médiaesemény, amelynek a nemzeti közösség eleve különös jelentőséget tulajdonít. Az Orbán-lány esetében azonban éppen fordított a sorrend. Előbb lett médiaesemény az esküvő, majd kifejezetten ennek köszönhetően tűnhetett az addig ismeretlen fiatal lány házasságkötése nemzeti szenzációnak. Orbán politikai sikerének egyik legfőbb kulcsa is az, hogy nyilvános szerepléseit stábja rendre médiaeseményként szervezi meg és közvetíti. Ez beszédeinek – például az éves országértékeléseknek – tényleges jelentőségüktől szinte függetlenül, rendkívüliséget, drámai jelleget kölcsönöz. Az azonban új elem Orbán kommunikációjában, hogy már családi életének fejleményeit is szenzációs, a nemzet életében meghatározó események jelentőségteljességével ruházza fel.    

E fordulat nem hordozna különösebb többletjelentést, ha tágabb közegéül egy versengő demokrácia szolgálna. Magyarországon azonban egy választásos tekintélyuralmi/önkényuralmi rezsim kialakításának kísérlete folyik. Ez olyan Patyomkin-demokrácia, ahol tartanak választásokat ugyan, de a pálya – a demokratikus intézményrendszer kiüresítésének és a választási törvények manipulációjának köszönhetően –, a rendszer urai fele lejt. Az Orbán-lány házasságkötését egy ilyen, most formálódó választásos tekintélyuralomban tálalta országos jelentőségű ügyként a hazai tömegmédia.

Meglehet, az Orbán-stáb stratégiai célja mindössze az volt, hogy a miniszterelnök politikai arculatának komolyságát az “örömapa”, a “népfi” emberarcú szerepével oldja valamelyest. Csakhogy az esküvő médiaeseményként való tálalása a jelenlegi politikai keretek között az orbáni hatalom bebetonozásának jelképes gesztusának tűnhetett, a leválthatatlan, dinasztikus, klán-uralom fantáziáját vetítve előre. Az Orbán-lány esküvője körüli médiafelhajtás ezért látszik többnek egy szokványos politikai reklámakciónál. Döntse el a kedves olvasó: vajon az Orbán Ráhel esküvője körüli kampány az Obama-lányok nyilvános szerepeltetéséhez áll közelebb? Vagy az “utód” jelképes szerepét betöltő 9 éves Kolja nyilvános megjelenéseihez, akivel előszeretettel mutatkozik állami ceremóniákon édesapja, a választásos tekintélyuralom keményvonalas belorusz rendszerét vezető Alexander Lukasenko?