Szeretem Puzsért, mint jelenséget. Szeretem, mert vicces, mert felkavarja az állóvizet, mert szókimondó, okos, szellemes.

Szeretem, mert színt visz a magyar közéletbe, szeretem, mert provokál, vitára, gondolkodásra késztet. Szeretem a bátorságát, hogy nem fél kimondani azt, amit mások nem mernek.

Egyszóval jó, hogy van az országnak egy Puzsérja, aki nemrég bejelentette, indul a főváros főpolgármesteri címéért. Örülhetnék, hogy van alternatíva. Örülhetnék, hogy itt egy rock and roller az unalmas és poros Tarlóssal szemben.

Nem osztom azok aggodalmait sem, akik szerint egy médiasztár ne lehetne politikus. Miért ne lehetne? A főpolgármester egyik fontos feladata a reprezentálás, a szereplés. Puzsér ma ebben szinte mindenkit ver. És a szereplései még csak nem is öncélúak, tényleg hisz, szenvedélyesen képviseli az általa fontosnak tartott értékeket. Tetszik a sétáló Budapest programja is, amit egy Youtube videóban tett közzé.

Szívesen szavaznék is rá, csak egy gondom van vele.

Én hiába kedvelem őt, ő nem akar engem képviselni. És nem csak engem, hanem nagyjából a budapestiek felét, akiknek a személyi száma kettessel kezdődik.

Itt van például ez a kampányvideó a sétáló Budapestről. A videóban Puzsér arról beszél, hogyha rá szavazunk, a mainál jobb minőségű élet színtere lesz Budapest. Aztán bevág egy jelenetet Eddie Murphy egyik filmjéből, ahol egy nagy medencében félmeztelen nők tisztítják Murphy hímvesszőjét. Tényleg ez lenne a mainál jobb minőségű élet, amivel nekem azonosulnom kéne? Ez lenne az a mindannyiunkat összekovácsoló őszinte poén, amitől meg kéne, hogy dobbanjon a szívem?

Kedves Róbert, ne érts félre, nem vagyok szemérmes, nem vágyom szuper PC belvárosi jelöltre. De belegondoltál abba, ezzel a képpel milyen víziót vázolsz fel az itt élő nőknek? Tényleg ez számodra a progresszió, a szélsőközép, amit nagyon ki kellett már végre valakinek mondani?

Te sokszor beszélsz arról, hogy nincs bajod az egyenjogúsággal, de visszautasítod a szélsőséges feminista ideológiákat, amelyek majd szép lassan mindenkit elnyomnak. Azt állítod, hogy a mai nőket megőrjítették ezek a nézetek, amelyek szétszakítják férfi és nő természetes szövetségét. Publicisztikáidban femináci rendőrséget vizionálsz, férfiak diszkriminációjáról beszélsz.

Azt hirdeted, hogy a feminizmus ma már semmi más, mint harc a női parlamenti kvóta bevezetéséért, ami szerinted teljes abszurdum, hiszen miért nem akarunk akkor például cigány kvótát is. (Megjegyzem, a kettő nem zárja ki egymást, a legjobb lenne, ha a társadalom minél több rétege képviseltetné magát a törvényhozásban, de hol vagyunk mi ettől…)

Ezen kívül azt állítod, hogy manapság a feminizmus legfőbb problémája, hogy a nők nem kapnak a férfiakkal azonos béreket ugyanabban a pozícióban, holott szerinted ez nincs így. És egyáltalán nem is érted, miről folyik itt a vita, amikor mára megvalósult az egyenjogúság és a feministák csupán a saját létjogosultságukat próbálják igazolni azzal, hogy még mindig a színen vannak.

Amellett, hogy ezek az állítások messze nem igazak, egy sokkal fontosabb problémára szeretném felhívni a figyelmed.

A feminizmus alapvetően nem ezekről a tételekről szól, ezeknek a téveszméknek az állandó hangsúlyozása viszont nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy senki sem hördül fel például a videódban közzétett vágyott világgal szemben.

A feminizmus legfőbb célja az, már amennyire én ezt hosszú évek alatt ki tudtam hámozni a te gondolataidhoz hasonló előítéletek mögül, hogy

férfi és nő békében, harmóniában és kölcsönös megbecsülésben éljen egymás mellett. Hogy vannak alapvető igények, amelyek kielégítése nélkül az ember csak boldogtalan lehet.

Jogunk van a fizikai szükségleteink kielégítéséhez, jogunk van a biztonsághoz, a kötődéshez, az önbecsüléshez és az önmegvalósításhoz, akár férfiak, akár nők vagyunk. Ez a modern pszichológia egyik alaptétele, és ebből indul ki a feminizmus is. Hiába van tehát elvben jogegyenlőség, ezek az értékek a legtöbb nő és férfi számára sem állnak rendelkezésre.

Hogy miért teszem hozzá a férfiakat is? Mert ez is csúsztatás, amelyet hozzád hasonlóan oly sokan próbálnak a feminizmusról elhinteni. A feminizmus rengeteg terhet levesz a férfiak válláról, amikor azt mondja, nem kötelező minden pasinak a legnagyobb teljesítményt nyújtani a munka világában, hogy nem csak ez tehet egy férfit szerethetővé, és fordítva is, szerethető lehet egy olyan nő is, aki egy férfinál jobban teljesít.

De hogy beszéljünk a nőkről is.

Kedves Róbert, amikor ma egy nő és egy férfi szerelmes lesz, majd úgy dönt, hogy családot alapít, akár tetszik neked, akár nem, a nő súlyos árat fizet ezért az önmegvalósítás terén. Tévedsz, amikor azt gondolod, a gyereknevelés sok nő számára egyet jelent az önmegvalósítással.

A gyereknevelés munka, kötelesség, rengeteg lemondással, önmagunk háttérbe szorításával, sokszor végtelenül unalmas és monoton helytállással, de persze nem tagadom, van benne sok öröm is. Én úgy írom ezt, hogy háromgyerekes anya vagyok, és nem szeretnék gyerek nélkül élni. De megfelelő anyagi háttér, segítőkész férj, nagyszülők vagy bébiszitter támogatása nélkül egy nő a család menedzselésébe csak bele tud fulladni, különösen akkor, ha a gyerekszám növekszik.

Ez a feminizmus legnagyobb problémája, kedves Róbert. És ez nem csak a nők, hanem bizony a férfiak ügye is. Ettől válik ugyanis az otthon észrevétlenül a szerelem helyett az örömtelen robot színterévé. Egyetlen nő sem tud örömmel adni, ha ez a dolga reggeltől estig. Ha nincs tere, ahol ki tudja magát teljesíteni, ahol azt érezheti, neki is van olyan arca, amelyet a világ képes értékelni.

És innentől kezdődik aztán az a sok-sok kérdés a munka és a magánélet világában, amit itt nincs hely kifejteni.

Lehet nosztalgiázni és visszavágyni arra, hogy legyen újra értékes az, ami régen volt, amikor a nő az otthoni tűz őrzője volt – csakhogy ez a világ már elmúlt (ha egyáltalán létezett), nukleáris családokban mindez lehetetlen, és az egyetlen, amit tehetünk annak érdekében, hogy a kezdeti kölcsönös szeretet ne vesszen el, ha mindkét fél az egyenlőségre törekszik.

Nem lehet és nem kell mindenben egyformát csinálni, de törekedni kell erre, és folyton egyeztetni, kölcsönösen tekintetbe venni egymás igényeit. Jelenleg a kapcsolatokban háború zajlik. De ne varrjuk ezt kizárólag a nők illetve a feminizmus nyakába! Illetve akár varrhatjuk is, ha azt nézzük, a nők egyre tudatosabbak abban, hogy a kapcsolat nem működhet hosszútávon az ő háttérbe szorításuk által.

Persze tudom, a nők elvárásain is van mit változtatni, ezen kívül sokféle nő és sokféle férfi van. Előfordul az is, hogy a nő lesz elnyomó, hogy a nő bántalmaz, de az a tény, hogy a nő szüli a gyereket, és utána ő gondoskodik róla az esetek 90%-ában, eleve egyenlőtlen helyzetet teremt a kapcsolatban.

Ez a helyzet sosem fog teljesen kiegyenlítődni. De legalább meg kell próbálni enyhíteni ezt a különbséget mindkét fél számára. Lehetővé kell tenni, hogy a nő ne fulladjon bele az otthoni feladatokba, a férfi pedig otthonra találjon, legyen valódi kapcsolata a gyerekeivel, legyen valódi kapcsolata a párjával, legyen a férfi és a nő igazi társa egymásnak.

Ez a feminizmus alapja, és ha már ebben egyetértünk, akkor akár kiállhatnál emellett is, és képviselhetnéd ezzel a budapesti nőket is, ahelyett, hogy valóban létező szélsőséges megnyilvánulásokon lovagolsz ebben a fontos témában.

Hidd el, a nő is csak ugyanarra vágyik, mint a férfi: hogy szeressék, becsüljék az élet minél több területén.