A későn eszmélő is eszmél – helyénvaló, hogy a miniszterelnök elrendelte az otthonról való tanulást. Jó, hogy a gyerekek nem járnak be az intézményekbe, jó, hogy nem csellengenek, hanem van feladatuk. Orbán döntése, ha megkésetten is, fontos döntés volt. Sok minden hiányzik persze a digitális oktatás hatékony üzemeltetéséhez.
Azaz legalább olyan hatékonytalannak tűnik, mint a hagyományos, és persze ismét azok járnak jól, akiknek státuszukból és vagyonukból adódóan amúgy is módjuk lenne otthoni taníttatására.
Az élsport támogatása és az egyházak mértéktelen pénzelése kevéssé időszerű - lenne honnan pénzt átcsoportosítani. Ezek persze sérthetetlenek a NER hierarchiájában. Ha Orbánon múlna, csak „az összevissza kapkodásban/a rendszertelen őrületben” bízhatnánk.
Se pénz, se kapacitás, se apparátus nincs arra, hogy Magyarország egyik pillanatról a másikra átálljon a digitális oktatásra. Az anyagi és hozzáértésbeli hiányosságoknál is nagyobb akadály az a végtelenül terméketlen, a korszerűséget ideológiai alapon tagadó közhangulat, amelyhez a tanárok eddig kényszerűségből alkalmazkodtak. Miből nyerjen ihletet a somogyi tanító a gyerekek egyenlőtlen otthoni felszereltségének áthidalásához, ha eddig azzal nyomták le a torkán a NAT avasabb passzusait, hogy megvédenek a hanyatlástól, és azt kellett beadnia a szülőknek, hogy informatika-oktatásra a fejlesztés helyett célzatosan a lombfűrésszel való egyesülés vár?
Milyen alapon várunk el számítástechnikai ismereteket az alulfizetett, szabad idejüktől javarészt megfosztott tanároktól egy olyan országban, ahol a miniszterelnök technofóbiája mértékadó?
Ami az eszközök nemlétét illeti, a javarészt mindenki számára hozzáférhető köztelevízió kulcsszerepét talán mára felismerte az akciócsoport, a kivitelezés azonban sántít. Amíg közösen reméljük, hogy az izgága tinédzserek megszokják annyira a kamera jelenlétét, hogy természetismeret óra néven nem arról fogják zavarukban kérdezni a biológust, hogy a macska vedlik-e, akár ki is lehetne használni a televízió sajátosságait. Annál is nyilvánvalóbb a kép és a vizuális történetmesélés életünkben játszott szerepe, mint amikor tizenöt éve elkezdtük bevezetni a mozgóképkultúra oktatását a tananyagba.
Lehetne nagyszerű történelmi filmeket, természetfilmeket, tudományról mesélő dokumentumfilmeket és tudósokról szóló életrajzi filmeket vetíteni, amit kritikusok és tanárok együtt vezethetnének fel, a gyerekek pedig egy közösen szerkeszthető dokumentumban vitathatnák meg benyomásaikat. A Médiaklikk oldala pedig eközben évfolyamokra és tantárgyakra bontott gyakorló feladatokkal és tesztekkel segíthetné a tanárok munkáját.
Mellesleg nem szégyen elfogadni a segítséget nálunk szerencsésebb országok nagyvonalú és jóindulatú szakembereitől. A példás oktatási rendszerű Észtország különböző közismereti tárgyakhoz tartozó applikációk használatának magyarázatát ajánlotta fel az egész világ számára.
Egyelőre ebből nem kérünk – az igaz módszert kivívjuk magunknak!
Csakhogy ebből az lesz, hogy a szülőnek tanárként kell fellépnie. Gondoljunk csak bele a kihívás lehetetlenségébe, egy többgyermekes anyuka helyzetébe, aki miközben azon szorong, hogy a munkahelyén most online helyt álljon, három évfolyam öt tantárgyából kell, hogy felkészülten segítséget nyújtson. Nonszensz.
A kormány elégtelen vagy rosszindulatú intézkedéseinek állandó orvossága a rendszer kijátszhatósága. A szerencsésebb iskolák és családok tudják, hogy nem a tananyag hiánytalan átadása a cél, hanem a gyermek idejének hasznos kitöltése. Az általános szellemi fejlődés biztosításához valószínűleg nem is árt az átmeneti kiszakadás az EMMI túlzsúfolt, túlpörgetett, mégis visszafordíthatatlanul hervasztó intézményeiből – van idő a csendes szemlélődésre, a gesztenyék méret szerinti csoportosítására, a közös főzésre és további fontos elfoglaltságokra.
Azonban ahogy a sávszélesség, úgy a szabadelvűség is luxus, hiszen a szigor kultuszát voltak kénytelenek implementálni a legjobb indulatú pedagógusok is. Ezért aztán itt az idő, hogy összeszedje magát a felelős szervezet és rendbe tegye az M5 új műsorát.
És akkor visszatekintve elmondhatjuk majd, amire senki nem gondolt az előző évtized végén: a NER köztévéjében valami értelmes is történt.
