Ki nyerte meg a nyugdíjvitát?

Az új évtized első nagy belpolitikai vitája a Fidesz nyugdíjreform-terve kapcsán robbant ki, annak ellenére, hogy az MSZP támadásait kiváltó, Varga Mihály Fidesz-alelnök által adott nyilatkozat gyakorlatilag semmilyen olyan új elemet nem tartalmazott, amit ne vállalt volna pártja nyíltan már 2001 óta. Miről szólt tehát valójában a másfél évtizede rétestésztaként nyúló nyugdíjvita legújabb fordulója? A nyugdíjakról és a nyugdíjasokól? Vagy talán a kormányra készülő ellenzék kampánystratégiájáról? - veti fel Halasi Endre, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.


Jobbik-terápia: fundamentalista sarlatánok csodareceptjei

Tiltás, demokratikus alapjogok korlátozása vagy szűkítése, újraállamosítás, a multik adóügyi gettósítása, csendőrállam létrehozása, a szülni nem akaró nők gyermekáldásra kényszerítésre. Nagyjából így festene a Jobbik-Magyarország. Ahol ideológiai kényszergyógykezeléssel vernének belénk magyarságtudatot.


Rétfalvi György menesztésének különös története

Miért mondtak fel az ITD Hungary, azaz a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség vezérigazgatójának éppen most, három hónappal a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatának lezárulta után? Ő pedig miért mondott fel még az utolsó pillanatban két igazgatójának és egy projektiroda vezetőjének? Magától Rétfalvi Györgytől vártunk választ kérdéseinkre.


Papp József a képmutató paraziták országáról

Papp József közgazdászt, a Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docensét néhány hónapja, mint független szakértőt, beválasztották a BKV igazgatóságába. Első kézből szerezhetett élményanyagot készülő könyvéhez, amelyben többek között a közpénzek eltulajdonításán alapuló „képmutató parazitizmus” jelenségét vizsgálja. A főváros közlekedési vállalat költségeit számottevően csökkentené a fölösleges vezetők elbocsátása, a felduzzadt adminisztráció leapasztása - véli Papp József.


Véges a frekvenciaosztogatók hatalma

Ha politikusi döntések szabályozzák a főáramú tömegmédia piacát a nézők illetve a hallgatók ítélete helyett, annak a vége rendszerint egy panamabűzös történet. Ha az útépítésnél, közüzem-és közlekedésfejlesztésnél, általában a hatalom által döntésre vitt tendereknél ez van mifelénk, ugyan mitől lenne pont ez másként? De van egy jó hírünk: míg a sztrádát és völgyhidat nem lehet felvinni az önszabályozó világhálóra, a rádió-és tévécsatornákat előbb-utóbb igen. Talán még ebben az évtizedben. Ezzel a médiacenzoroknak befellegzik.


Indul a kampány: az önhittség buktatói

Rosszul gondolja, aki úgy véli: a biztos győzelemért nem kell harcolni, csak úgy az ölünkbe hull. Az elmúlt évtized meglepő választási fordulatai arról tanúskodnak: a tuti győzelemre hivatott (de minimum esélyes) szereplőket is érheti hidegzuhany. Tanulság ez a Fidesznek is, mielőtt fejébe száll a diadalmámor, mielőtt előre iszik a szoci medve bőrére.


Tipp az MSZP-nek: Sólyom for President!

Adnék egy tippet az MSZP-nek. Pontosabban egy tippet, ami a haza üdvét szolgálja, és mellesleg az MSZP-nek is jót tenne. Legyen Sólyom László a szocialisták államfőjelöltje az idei elnökválasztáson!


Javítani a domborzaton

Két barátommal 2003 őszén elutaztunk a jordániai Akabába egy hétre. Az út olcsó volt, a repülés eseménymentes, a megérkezés felejthetetlen: forró sivatagi alkonyat a reptéren.


Török Gábor: Mi változhat az SZDSZ eltűnésével?

Az SZDSZ várható parlamenti búcsúja kapcsán a politológus korábban már írt a liberális tábor lehetséges jövőjéről. Mostani jegyzete szerint a kérdés azonban ennél tágabban is megfogalmazható: vajon hogyan hat az SZDSZ kiesése a teljes magyar politikára?


Az elnök újévi üzenetei

2010. január 1-én ötödik újévi üzenetét mondta el Sólyom László köztársasági elnök. Tekintettel arra, hogy az idén nem pusztán parlamenti, de köztársaságielnök-választás is lesz, talán nem haszontalan, ha röviden mérlegre tesszük a hivatalban lévő elnök – újévi köszöntőiben is megmutatkozó – politika-felfogását, illetve annak változásait.


Ilyen évünk lesz - neves szakemberek 2010-ről

Bizonytalanság még mindig bőven van a gazdasági előrejelzésekben, a válságnak sincs még vége, és az is valószínű, hogy ez az év sem lesz sokkal könnyebb az előzőnél, de talán a tavalyinál valamivel nyugodtabb körülmények között vághatunk neki. Mit gondolnak erről neves szakemberek? Cikkünkben Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke, Mihályi Péter közgazdász, Raskó György agrárközgazdász és Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő véleményét olvashatják.


Elemzői tippmozaik 2010-re

Jövőanalizáló cikkel zárjuk az évet. Arra vállalkozván, hogy belőjük: mi várható a belpolitikai porondon 2010-ben. Nem árt ugyanis bekémlelni a közélet időalagútjába, mielőtt annak csúszós felületére lépünk.


Öt csúcsszínvonalú előadás igazán profiktól

Óvatos duhajként az átlagos konferenciák átlagos előadásain néha a sor szélére ülök, de többnyire inkább a széksorok mögött, a kijárat közelében állok. Csak így van módom arra, hogy amint egy előadás eléri a kibírhatatlansági szintet, azonnal kimenekítsem magamat a veszélyzónából. Az átlagos színvonalú előadásokkal szemben kialakult szkepticizmusomból pár éve a ted.com gyógyított ki. Kaszás György vallomása a TED-ről.


Miért nincs értelme a Bokros-Vona vitának?

A gazdasági válság és a szélsőjobb megerősödése nemcsak veszély, hanem lehetőség is a magyar demokrácia számára: óhatatlanul egymáshoz közelíti, a közös érdekek felismerésére sarkallja a korábbi ellenfeleket. A Fidesznek szembe kell néznie azzal, hogy 2010 után nem elsősorban az MSZP, hanem a Jobbik jelenti számára a kihívást. A szocialistáknak pedig azt kell önmagukkal tisztázniuk, hogy középtávon nem tudják legyőzni egyszerre a Jobbikot és a Fideszt, tehát valamelyikükkel kénytelen lesznek együttműködni.



A kapitalizmus lenyúlta a karácsonyt az egyháztól?

Értékválság van – hallani a menetrendszerűen feltűnő okosságot karácsony előtt (és alatt) a beszélgetős műsorokban. Idén talán azért lesz kevesebb az effajta vulgárfilozófiai bölcsességekből, mivel az értékek lehetséges válsága helyett a részvények (és munkahelyek) tényleges válsága kicsit jobban foglalkoztatja a nézőket. De tényleg értékválság lenne? Nem inkább értékváltozás? Amit0 – a maga logikáján belül joggal – értékválságnak tart, akinek a változás jellege nem tetszik. Karácsonyi töprengések a fa alá.


Felülről irányított korrupciós gépezet

Változatlanul talány, honnan származik az a több milliárd forint, amit a pártok kampányfinanszírozásra költenek, hiszen az állami támogatás és a különféle adományok a kiadásoknak csak töredékét fedezik. Felmerül a gyanú, bár eddig nem tudták bizonyítani, hogy a hiányzó összegek az állami és önkormányzati megrendelésekből, pályázatokból lecsípett tíz-húsz százalékokból származnak - veti fel Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Szűk esztendők haszna

Nem gondoltam volna, hogy a költségvetési hiány valós mértéke, sőt a gazdaság strukturális problémái válnak nem egészen fél évvel a választások előtt a legnagyobb ellenzéki párt kampányának legfontosabb elemeivé. Ennek örülni kell, eddig ugyanis a kampányok igencsak összezavarták a választók fejét. Így talán az ellenzék részéről nem is olyan rossz üzenet az, hogy a választások után sem lesz kolbászból a kerítés. Túlzott optimizmusra persze nincs okunk, a kampány még könnyen fulladhat alacsony színvonalú ígéretversenybe a tizennegyedik havi nyugdíjakról. Ne felejtsük el, a büdzsé jövőjén aggódó ellenzék volt az, amely nem egészen két éve az istenadta néppel elkaszáltatta a vizitdíjat és a tandíjat, és mivel ma is ugyanazokat az arcokat láthatjuk a pártvezetésben, engem meg is lep ez a rettenetes prudencia.


"A 2002-es év tönkretette egy generáció életét"

Az MDF elnöknője szerint amíg az MSZP és a Fidesz látványosan kettészakítja az országot, addig a háttérben, fű alatt a közös érdek rendre összehozza őket. Úgy véli: az ORTT-botrány ügyében nemcsak a két nagy pártot, de Bajnai Gordon kormányfőt is felelősség terheli.


Török Gábor: Miről szólt a 2009-es év?

Az év végének közeledtével Török Gábor politológus is megírta a 2009-es év összefoglaló bejegyzését blogján. Melyek voltak a legfontosabb események idén? Mit hiányolt a magyar politikából a szakember?