Gázcsata, Gáza, Grúzia: civilizációk csetepatéja

Az Európát sújtó orosz-ukrán gázháború, a grúz és a gázai konfliktus igazolhatja Samuel P. Huntington civilizációk harcáról szóló értekezését. A multikulturalizmus és a politikai korrektség hívei „kulturális rasszizmusnak” tartják a gondolatot, hogy különböző kultúrkörök alapértékei kizárják egymást, a gyakorlatban összeegyeztethetetlenek. Így az egyik civilizációból a másikban való átlépés asszimilációt, hitünk, meggyőződésünk, értékeink legalábbis részleges feladását követeli. Ez nem faji előítélet, csupán annak kimondása, hogy a kultúraváltásnak ára van.


Szapáry Györgyöt faggattuk: mit akart itt az IMF feje?

Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgató budapesti tárgyalásait változatlanul sűrű homály fedi. Ultimátumot adott át? Megveregette a magyar vezetők vállát, mondván, „csak így tovább!”? Az egyik résztvevőtől Szapáry Györgytől próbáltunk valamit kihúzni. Ám jelzésértékű: a találkozó óta másról sincs szó, mint hogy a kormány az eddiginél szigorúbb megszorító intézkedésekre kényszerül.


Szent-Iványi: „Ferencvárosi választóink szavazzanak valamelyik demokratikus pártra"

A szabaddemokraták a gazdasági válság megoldására javaslatokat várnak a kormánytól – jelentette ki Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ szombati sajtótájékoztatóján. Szent-Iványi István John Emese szereplését összefüggésbe hozta az önkormányzati botrányokkal, és felszólította a liberális szavazókat: a következő fordulóban „valamelyik demokratikus pártra” adják le voksukat.


Ingatlanok árterületen a Dunakanyarban?

Árterületen épültnek nyilváníthatnak a Dunakanyarban számos ingatlant egy kormányrendelet alapján , emiatt eshet értékük - figyelmeztetett minapi sajtókonferenciáján Harrach Péter, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, Szob országgyűlési képviselője. Felvetette, hogy ismét előkerült a nagymarosi erőmű felépítésének terve, de azt - képviselőtársaival regyütt – minden erejükkel megakadályozzák.


Szanyi Tibor: El kell takarítani a kapitalizmus törmelékeit

A Népszavában nemrég jelent meg az MSZP Fenntartható Fejlődés munkacsoportjának Balra magyar! című vitairata, A pazarlás szégyen alcímmel. A csoport egyik prominens képviselőjét, Szanyi Tibort kérdeztük: a jelenlegi helyzetben van-e egyáltalán baloldali alternatíva?



Tömböl: az önkéntes hadseregé a jövő

Azt tapasztalom, hogy a mai fiatalok nincsenek azon a fizikai és pszichés szinten, mint azok, akik még teljesítették a kötelező katonai szolgálatot – mondta a HVG-nek az új vezérkari főnök, Tömböl László vezérezredes, aki szerint ennek ellenére a jövő az önkéntes hadseregé.


Kádár János szelleme tovább kísért

Eredetileg a néptől idegen hatalom operált a paternalizmussal. A pártállamnak lassacskán húsz éve bevégeztetett, de a társadalom már hozzászokott az állami gyámolításhoz. Miközben a lakosság a politikai elitet en bloc kárhoztatja, mondván, hogy „ezek” lopnak, csalnak, hazudnak, továbbra is tőle várja a csodát.


Budapest: a bűn fészke vagy a progresszió melegágya?

Gyáni Gábor legújabb könyve, a Budapest – túl jón és rosszon, a rohamosan fejlődő magyar főváros szellemi arculatát rajzolja fel. A fővárost hol a bűn, a nyomor, a magyarellenes ideológiák városaként, hol a haladás, az igaz magyar kultúra letéteményesként, a művészetek, az építészet ihletőjeként ábrázolták - aszerint, hogy kinek milyen volt a politikai beállítottsága, milyen információkhoz jutott hozzá, vagy éppen érdekei mit diktáltak.


„Vegyék ki Sólyom elnök kezéből a főbíró jelölésének jogát”

Államunk működésének súlyos zavaraihoz vezet az a konstrukció, amelyben alapvető közjogi pozíciókra az államfő jelöl, és az Országgyűlés választ tisztségviselőket. Ez a részben a kommunista múltból örökölt, és parlamentáris körülmények között rendszeridegen közjogi konstrukció elhibázott. A Legfelsőbb Bíróság elnökét jelölje az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, az államfő pedig nevezze őt ki – javasolja Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.


Babarczy Eszter: Az SZDSZ kollektív öngyilkossága

A két nagy klientúraépítő párttal szemben az SZDSZ nem tud mást felhozni, mint hogy saját klientúrájuk nem rasszista; sőt, az is lehet, hogy szereti az avantgarde művészetet. „A mi korrupciónkat jobb ízlésű, kellemesebb és szellemesebb emberek csinálják, mint bárki más korrupcióját!” Ez van a liberális párt zászlajára írva- vélekedik Babarczy Eszter.


Lánczi András: "a szolidaritást nálunk teljes közöny övezi"

Gyurcsány Ferenc 2008 végén önmaga és pártja politikai álláspontját a konzervativizmussal szemben határozta meg. Mint mondta: a jelenlegi politikai feszültségek mögött egy korábban már idejétmúltnak hitt konzervativizmus és az emancipált, szekularizált, demokratikus szabadság vitája áll. Lánczi András filozófust, egyetemi tanárt, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatóját, a hat éve megjelent Konzervatív Kiáltvány szerzőjét többek között a magyarországi konzervativizmus értékválasztásáról kérdeztük.


Csepeli vérengzés: kontár hóhérmunka, majdnem semmiért

Három millió forint elsikkasztásáért hazánkban rendszerint maximum egy-két év börtön kapható. Még alvilági fejjel gondolkodva is logikus, hogy ennyi szabadságvesztés megúszásáért nem éri meg életfogytiglani fegyházat kockáztatni. Tetejébe attól, hogy megölik a bűntényre rájövő vezetőt, a hiányzó pénz még tény marad. Ergo, a dolog teljesen irracionális, önromboló balekprodukció volt.


Izraeli hírszerzés: bajban a Hamász

Mind az izraeli hadsereg hírszerzése, mind a tikosszogálat, a Shin Bet azon a véleményen van, hogy a Hamász jelentősen meggyengült, fontos utánpótlási vonalai bedugultak, vezetői bujkálnak. Ugyanakkor még mindig képes Izraelnek károkat okozni.


Izrael új fegyvere: a Hamász alagutak alkonya?

A Haifai Technion két kutatója, Dr. Assaf Klar és Dr. Raphael Linker olyan rendszer kidolgozásán dolgozik, amellyel az izraeli felderítés a Hamász titkos fegyvercsempész alagútjainak nyomára bukkanhat. Dr. Assaf Klarral a hvg.hu jeruzsálemi tudósítója beszélgetett.


Gázmizéria – magyar tanulságokkal

Hazánknak időben jött a vészjelzés: mihamarabb új energia-beszerzési forrásokat kell találnia. Nemcsak egy másik - a fokozódó kockázattal bíró Oroszországot elkerülő - gázvezetéket. Hanem a kifogyóban lévő (így középtávon meredek ívben dráguló) földgáz- és olajkészleteken alapuló fosszilis energiakorszak végóráira történő, preventív felkészülést.


Kórház az izraeli határ szélén

Dr. Ron Lobel, az ashkeloni Barzilai kórház igazgatóhelyettes orvosa többek között kórháza háborús viszonyairól, zsidók és palesztinok kapcsolatairól, a gázai civilek megpróbáltatásairól fejti ki véleményét a hvg.hu tudósítójának.


„Nem a magyar, hanem a szlovák kormány kudarca”

Eörsi Mátyás szabaddemokrata ügyvivő, a párt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke a hvg.hu-nak adott interjúban bírálta Szlovákia magyarellenes attitűdjét, az Európai Unió mezőgazdasági támogatási rendszerét. Ugyanakkor enyhe krtikája mellett védelmébe vette a magyar külpolitikát és annak irányítóit.


"Az ukránok mindenképpen pórul járnak!"

Magyarországnak az igazi problémát az jelentené, ha hosszabb távon nem jönne földgáz az oroszoktól, azaz ha a válság elhúzódna – nyilatkozta a hvg.hu-nak Deák András, a Magyar Külügyi Intézet Oroszországra és energiaügyekre szakosodott kutatója. Szerinte azonban az oroszok és az ukránok napokon belül megállapodhatnak.


Terézvárosi ingatlanpanama: bedrótozva, áleurókkal

Immár hét hónapja tart a nyomozás a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út 61. számú ház adásvételével kapcsolatban hivatali vesztegetés gyanúja ügyében. A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozati irata 20 kötetnyi. Az ügy két gyanúsítottja Kovács Péter, a terézvárosi önkormányzat vagyonkezelőjének korábbi igazgatója és Juhász Károly vállalkozó. A jövő hét végén lejár a nyomozás határideje. Lesz-e vádemelés? Érdemes felidézni a történteket.