Valerij Nyeszterov © Poór Csaba

Valerij Nyeszterov: Mindenképpen meg kellett állapodni, már csak azért is, mert az Európai Uniónak sem Oroszország, sem Ukrajna nem akarhatott komoly kárt okozni. A hosszú távú szerződéseket gyakran felül kell vizsgálni, hiszen az aláíráskor képtelenség figyelembe venni a jövő változó feltételeit. Ami a 2019 végéig szóló orosz-ukrán egyezséget illeti, való igaz, hogy még a független megfigyelőkben is szaporodnak a vele kapcsolatos kétségek.

hvg.hu: Hol vannak a gyenge pontok?

V. Ny.: Kezdjük azzal, hogy a felek különbözőképpen igyekeznek értelmezni a szerződést, amelynek szövegét – noha üzleti titokként kellene kezelni – Ukrajnában nyilvánosságra hozták, minden bizonnyal politikai megfontolásokból. Lehetnek még viták az árról, a tartozásokról, és kérdés az is, hogy létrejöhet-e – miként azt Moszkva szorgalmazza – nemzetközi konzorcium az ukrajnai gázvezeték-hálózat felügyeletére, amil szavatolná az orosz szállítások zavartalanságát. Úgyhogy a jövő év elejét is aggodalommal várhatjuk, hacsak addig nem erősítik meg konkrét részmegállapodásokkal a most megkötött szerződést.

V. Ny.: Ez a vád időről időre elhangzik, és a kép valóban zavaros. A független megfigyelők számára érthetetlen például, hogy miként mehetett az anyavállalatával szemben az orosz-ukrán gázkereskedelemben mindeddig közvetítőként szereplő Roszukrenergo, amely fele részben a Gazprom tulajdona, de most azt állítják róla, hogy decemberben ő hiúsította meg a gázár-megállapodást. És az sem világos, hogy ebben a helyzetben mi motiválta a Gazprom lépéseit.

hvg.hu: Ön szerint tehát, ha voltak visszaélések, azok középpontjában a Roszukrenergo állhatott?

V. Ny.: A korrupció gyanúját eleve az kelti, hogy nem látni logikát a közvetítő szerepeltetésében. A Gazprom azt állítja, hogy az ukrán fél ragaszkodott hozzá, Kijevben viszont ennek az ellenkezőjét hangoztatják. Az mindenesetre tény, hogy a közvetítők általában felverik az árakat, áttekinthetetlenné teszik az ügyleteket, márpedig így a továbbértékesítés során óriási haszon keletkezhet, és kérdés, hogy azt mire használják.

hvg.hu: A logika azért azt diktálja, hogy ha egy kereskedelmi kapcsolat egyik oldalán korrupciót sejtenek, akkor az valószínűleg a másik oldalon is van. Vagyis jó eséllyel a Gazprom is érintett.

V. Ny.: Nem tudok vitatkozni az állításával. Egy meglehetősen zárt rendszerről beszélünk, ha nem az lenne, valószínűleg fel sem vetődne a visszaélések gyanúja. Ugyanakkor a nagyszabású korrupció egyik fő jellegzetessége éppen a jó álcázóképesség.

hvg.hu: Az ukrán elnök környezetében mindenesetre vereségként értékelik az oroszokkal kötött alkut. Egyetért ezzel? Lehetnek itt egyáltalán győztesek?

V. Ny.: Sokat ártott az ügynek, hogy ezt az alapjában véve üzleti konfliktust ennyire átszőtte a politika, hogy nyilvánosan, gyakran hozzá nem értő kommentárok közepette zajlott a vita. Senki sem nyert. Európa két hétig nem kapott gázt, Ukrajnáról ismét kiderült, hogy az országban nem stabil a politikai helyzet, a gáz az elnök és a kormányfő között folyó politikai játék eszközévé vált. A Gazprom pedig nemcsak másfél-kétmilliárd dollárt bukott az év elején meghiúsult szállításokon, hanem a tekintélyéből is sokat vesztett. Érthető, ha az európai országokban felerősödött a Moszkvához fűződő politikai kapcsolatok lehűlése miatt már egy ideje amúgy is létező törekvés, hogy lehetőleg minél kevesebb orosz gázt vegyenek, diverzifikálják a szállításokat, alternatív energiaforrásokat keressenek. Pedig Oroszországnak létérdeke a gázkereskedelem. Energetikai stratégiájában például az szerepel, hogy 2030-ig 120-130 milliárd köbméterrel kell növelni a gázeladásokat, amire elvileg meg is van a lehetősége.

© MTI

V. Ny.: Igen, egyre többen akarnak részt venni benne, de kérdés, hogy érdemes-e megépíteni. A gáz árának csökkenése ugyanis kétségessé teszi a megavállalkozások gazdaságosságát, márpedig az Északi Áramlat is a költséges beruházások közé tartozik, csakúgy, mint a még csak tervként létező Nabucco. Persze bármilyen vezetéket meg lehet építeni, ha sikerül összetrombitálni egy csoportnyi országot, amely összedobja rá a pénzt, de az már nem piacgazdaság lesz. Ha a tranzitot nem zavarnák politikai problémák, nem lenne szükség drága projektekre. A legjobb az lenne, ha olyan, jól szervezett nemzetközi együttműködés jönne létre, amely egyebek közt a tranzit feltételeit is rögzítené. Az Ukrajnán és Belaruszon keresztül futó vezetékek kapacitása ugyanis elegendő a szükséges gázszállításokhoz.

hvg.hu: De a Nabuccónak éppen az az elsődleges célja, hogy a függőség csökkentése végett az oroszon kívül más forrásból származó gázhoz is hozzáférjenek az európai országok.

V. Ny.: Én egy kissé eltúlzottnak tartom ezt a problémát. Oroszország 35 éve szállít gázt Európába, és a kitermelés növelését tervezi, ami egyre nagyobb költségekkel jár, vagyis csak akkor éri meg, ha megbízható piaca van. Márpedig a fő és legfontosabb piac Európa. Az USA-ban Oroszország nem jöhet számításba komoly szállítóként, a Távol-Keleten pedig nagy a konkurencia. Kína energiafelhasználásában a gáz alig 3-5 százalékot képvisel, ráadásul a hatalmas távolság miatt Peking hosszú távon nem fog nagy mennyiségben, Oroszországnak megfelelő piaci áron gázt vásárolni, főleg úgy, hogy hamarosan elkészül a Türkmenisztánból oda vezető gázcső. Ugyanakkor, bármennyire szeretné, Európa sem tud leválni az orosz gázról. A tartályban is szállítható sűrített gáz ugyanis drága és nem kínál hosszú távú megoldást, az alternatív források – például a szél- vagy a bioenergia – kétségesek, egyedül az atomenergiára pedig nem lehet építeni; gondoljunk csak arra, hogy milyen erőműbezárási hullám söpörne végig Európán, ha csak egyetlen reaktor ellen is terrorakciót követnének el.

hvg.hu: Marad tehát a gáz?

V. Ny.: Igen, a gáz, amelyből saját kitermelésű egyre kevesebb van az európai országokban. Az exportőr Norvégiában is fogynak a készletek, csakúgy, mint Algériában. Szállítóként szóba jöhet még Egyiptom és Líbia, általában a Közel-Kelet, de Európa, az Egyesült Államok, Japán és Kína mindig arra törekedett, hogy olaj- és gázellátása minél kevésbé függjön ettől a régiótól. Azerbajdzsán legfeljebb 15-20 milliárd köbméternyi gázt tud exportálni, Irán és Türkmenisztán pedig Oroszországnál bizonytalanabb forrás lenne.

hvg.hu: Ráadásul, úgy tűnik, a közép-ázsiai szovjet utódállamok szállításait szigorú ellenőrzés alatt tartja a Gazprom. Az üzbég elnök éppen a múlt héten biztosította orosz kollégáját arról, hogy Taskent csak Moszkvának ad el gázt, és Türkmenisztánt is szoros szerződés köti Oroszországhoz.

V. Ny.: A Gazprom szempontjából nagy siker volt, hogy – mivel az európai export csak orosz területen át lehetséges – éveken keresztül a piaci árnál olcsóbban jutott hozzá a számára konkurenciát jelentő türkmén gáz jelentős részéhez. Ám ahogy erősödik a közép-ázsiai országok függetlensége, úgy válik egyre önállóbbá a politikájuk is. És egyre élesedik az a harc is, amelyet több ázsiai ország, például Kína, Japán és India, valamint az Egyesült Államok, Európa és a pozícióját megőrizni akaró Oroszország vív e térség befolyásolásáért.

Poór Csaba/Moszkva