A SME szerint Szlovákiában szolgasorba döntenék a magyarokat

Vajon miért akarja a szlovákiai magyarok tankönyveiben betiltani a magyar nyelvű helységnévhasználatot a szlovák oktatási miniszter, s ezzel visszaállítani a szocializmus évtizedeiből ismert megalázó gyakorlatot? - veti fel keddi kommentárjában a Pozsonyban megjelenő SME.


Szépkorúak csúnya kilátásai

Nemrég volt a 13. havi nyugdíj ötödik születésnapja. Az öregségi pluszjárandóság most, a reformláz idején is tabu. Melyhez hozzányúlni tilos. Közgazdász szakértők évtizedek óta vészharangoznak: a rohamosan öregedő lakosság, illetve a túlköltekező, deficithalmozó, magát csődközelbe navigáló jóléti állam hosszútávon finanszírozhatatlanná teszi az időskori nyugellátást.


Luxusalagutak épülnek az M6-oson?

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) november 21-én írja alá a szerződést a Strabag vezette Mecsek Autópálya Konzorciummal az M6-M60-as autópálya-autóút Szekszárd-Bóly-Pécs közötti, 79,2 kilométeres szakaszának kivitelezésére. A nyertes konzorcium a beruházást 266,8 milliárdért 2010-re fejezi be. Az M6-os egyik nyolc kilométeres szakaszán csaknem százmilliárd forintért négy pár alagutat és három pár viaduktot építenek. Az állami kézben lévő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) augusztusban váratlanul közbeszerzési pályázatot írt ki alternatív nyomvonal megtervezésére, ezen az Uvaterv Zrt. indult és nyert. A NIF azonban elutasította az alternatív tervet. Kovácsházy Frigyes, a kikosarazott cég vezérigazgató-helyettese állítja: pénzkidobás a drága alagutak építése.


„A népesség harmada a funkcionális analfabétizmus állapotába süllyed”

Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem professzora a hvg.hu-nak adott interjúban keményen bírálja a „rossz irányt vett” magyar oktatáspolitikát, amelynek révén romlik a színvonal, amely nem ad egyenlő esélyeket a diákoknak, s amely ezzel hozzájárul a társadalmi különbségek fenntartásához.


Kozák Gyula, az eretnek liberális, megszólal

Kozák Gyula internetes levélben reagált a Szabad Demokraták Szövetsége születésnapi köszöntőjére, melyet olyan neves személyiségek írtak alá, mint Dornbach Alajos, Halda Alíz, Haraszti Miklós, Hodosán Róza. Kenedi János, Konrád György és Rajk László. Kozák, nyilvánosságra került írásában kijelenti, a párt zsákutcába került, "kis, zsaroló csoporttá" vált. Kozák Gyulát, az SZDSZ egyik alapító atyját a levél megjelenésének körülményeiről kérdeztük.


A polgármester és a hálátlan publikum

Újpest történetének talán legdinamikusabb korszaka a huszadik század elejére, az 1865-ben született Ugró Gyula polgármesterségének idejére esett. Emlékét márványtábla őrzi a Városháza épületén, utcát neveztek el róla. A nagyformátumú politikust a maga idejében a korrupció vádjával támadták, és mondatták le a tisztségéből. A gyanút, hogy saját zsebre dolgozott, soha nem tudta teljesen lemosni magáról.


Magyar áramimport a Szaharából?

A Negev-sivatag kellős közepén működő izraeli kutatóközpont jelentős áttörést ért el a napenergia gazdaságossá tételében; egy izraeli vállalat már az új rendszer ipari alkalmazásán dolgozik. Az intézetet vezető David Feiman professzor szerint nincs messze az idő, amikor Magyarország is olcsó napenergiából fedezheti majd áramszükségletét - a Szaharából induló távvezetéken keresztül.



Miért tapintatos a Gripen-bizottság?

Nagyon valószínű, hogy a Gripenek 2001-es, tehát a Fidesz-kormányzás alatt történt beszerzésével nincs minden rendben. Hogy az MSZP ennek dacára nemigen akar a dologból sokáig zengő botrányt csinálni, annak okairól csak találgathatunk.


SZDSZ-alapító: "ha Szabó Miki élne, köpne ránk"

Nyílt levelet köröztetnek az interneten, Kozák Gyulának, az SZDSZ egyik alapítójának aláírásával. "Mi, rendszerváltó alapítók, akik egzisztenciánkat (ha úgy tetszik, egész életünket, karrierünket) tettük fel a demokratikus ellenzékben a létező szocializmus elleni harcra, 19. születésnapja alkalmából kétségbeesetten figyeljük, mivé lett a Szabad Demokraták Szövetsége" - írja az 56-os Intézet munkatársa.


Mécs Imre a tévészékház ostromának gyanús körülményeiről

Az MSZP soraiban politizáló Mécs Imre gyanúsnak találja a televízió ostrománál történteket, miután betekinthetett a 2006-os utcai zavargások hátterét vizsgáló titkosszolgálati dokumentumokba. Az SZDSZ egyik megalapítója szerint a párt akkor döntött volna jól, ha elfogadja a nyugati szocdemek ajánlatát, és 1992-ben szociáldemokrata párttá alakul át. Interjú az 1956-os halálraítélttel.


Lengyel László: Mit főznek a reformkonyhában?

Angela Merkel példát mutat nekünk. Ne kezdj olyasmibe, amire nem vagy felkészülve, olyasmihez, amihez nem értesz. Ne hidd, hogy Nagy Frigyesként vagy II. Józsefként azt tehetsz a népeddel, amit akarsz. Nem a külvilágnak, nem a médiának, hanem a saját társadalmadnak, a választóidnak dolgozol. Legyenek világos céljaid, s azokról tárgyalj, egyeztess, köss kompromisszumokat! Ne szónokolj, ne jelents be óriási változásokat, hanem aprólékosan és precízen dolgoztass az előrehaladáson!


Simon Peresz és a mélymagyarok

Napokig foglalkozott Peresz balul elsült mondatával („felvásároljuk Magyarországot”) a hazai sajtó. Judeofób nemzeti fundamentalisták demonstráltak a zsidó állam diplomáciai képviselete előtt; lakiteleki veteránok levelet írtak Peresznek; Izrael újdonsült nagykövete pedig a köztévében magyarázkodhatott. Nagy antiszemita paláver egy kiforgatható félmondat ürügyén.


Hogyan védekezett Veres miniszter a meghallgatáson?

Október végén a parlament költségvetési bizottsága meghallgatta Veres János pénzügyminisztert, az „irányítása alatt álló Bogát-Ferr Kft. áfacsalása ügyében”. Az ülésről felvett – egyelőre nem hitelesített – jegyzőkönyv rövidített változatát megspékeljük lábjegyzeteinkkel, amelyek hol ellentmondanak a miniszter válaszainak, hol kiegészítik azokat. A dőlt betűkkel jelölt, keretes jegyzeteket a szövegbe illesztettük.


Antiszemitizmus – régi portéka új csomagolásban

Az antiszemiták is haladnak a korral, ma már általában nem szalonképes nyíltan zsidóellenesnek lenni – az új nyelvezetben a judeofóbok Izraelt és az Egyesült Államokat támadják. Erről vitatkozott néhány napja az Írók boltjában a Szombat és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által kiadott Új antiszemitizmus című könyv három szerzője.


A volt ellenzék útja a hatalomba

Lebilincselő és nálunk is aktuális olvasmány Andrej Malgin Az elnök tanácsadója című, magyarul nemrég megjelent szatirikus regénye: torz tükör, melyben hazai viszonyaink is kirajzolódnak. A szerző egy hajdani ellenzéki múltját gátlástalanul aprópénzre váltó mai orosz értelmiségi és családja portréját rajzolja meg a gazdaságát stabilizáló Oroszországban.


Titkos háttéralku szakszervezeti vezetőkkel

Tavasszal a szakszervezeti vezetők feladták a vasutasok befizetéséből létesült önálló egészségügyi hálózatot. Prókay Sándorné, a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének (VEDOSZ) ügyvezető alelnöke állítja, a három nagy vasúti szakszervezet vezetője gyanús körülmények között adta be derekát.


Lengyel László: Brutusra várva

Már éppen elegen vannak, hogy leszúrják Caesart, de kénytelenek egy tiszta, feddhetetlen férfiúra várni, aki a tettnek becsületet és tisztességet ad. Éppen elegen sereglenek Gyurcsány Ferenc körül, köpenyeik alatt tőrökkel, de egy sincs, akinek a közvélemény elhinné, hogy nem önös érdekből szúr. Gyurcsány immár többedszer megalázta pártját, de annak tűrnie kell mindaddig, amíg olyan emberre nem akad, akiről a nép, az istenadta, elhiszi, hogy az országgal, s nem magával törődik.


MSZP-Fidesz-botránylicit Győrben

Még helyi szinten is pitiáner összegek fölötti adok-kapok játszmába torkollott Győrben a 12 év után hatalmon kívül rekedt városi szocialisták leleplezéssorozata. Kiteregették, hogy az önkormányzat Szijjártó Péter vezette gazdasági bizottsága több olyan cégnek ítélt támogatást, amelyek az illető szakbizottság delegáltjainak (rész)tulajdonában állnak. A nagyvárost irányító jobboldali többség a szocialisták időszakában odaítélt MSZP-közeli pénzek felemlegetésével vett revánsot.


APEH-vizsgálat Orbánnál, Kubatovnál

Meg kellene fogadni Vámosi Nagy Szabolcsnak, az APEH korábbi elnökhelyettesének tanácsát: a politikusi adóellenőrzés ezentúl legyen nyilvános és kötelező. Párthovatartozástól függetlenül. Tény, ha meglépné a dolgot, felkent elitünk egyik fele nem tudna saját vagyonára álcahálót borítani, úgy, hogy közben riválisáét szellőzteti. A másik fele nem tudna az üldözöttség mártírpózában tetszelegni. Olyan nagy ár ez a közteher-fizetési morál javulásáért?