A Dávid–Herényi-párviadal és következményei

A parlament legkisebb pártját, az MDF-et úgy látszik az önkormányzati választások idején sem kíméli a széthúzás. Szőke László távozik, más vezetők egyelőre maradnak, de nem a párt színeiben indulnak, és ami a legbaljósabb: konfliktus szelét érzik a bennfentesek Dávid és Herényi között.


Békesi László: Tizenhat éves késést kell behozni

Békesi László, a Németh-, majd a Horn-kormány pénzügyminisztere támogatja a Brüsszelben benyújtott konvergencia-programot, még ha azt helyenként túlságosan óvatosnak és hiányosnak is találja. „Tizenhat éves késésben vagyunk a radikális alkalmazkodás és átalakítás terén, ami a szellemi restséggel és a politikai bátortansággal magyarázható” – fejtette ki a hvg.hu-nak adott interjúban .


Légijárat a halálba

Paul Greengrassnak a United 93-as járat utasainak drámájáról készített tényhű rekonstrukciója a siker reményével nem aspirálhat hagyományos közönségfilmek babérjaira.


A Ságvári-dosszié - Utóvédharc egy mítosz romjain

Nem sok ítélet kavart akkora hullámokat, mint a Legfelsőbb Bíróságnak idén márciusban hozott döntése, hogy rehabilitálja azt a csendőrt, akit Ságvári Endre 1944. júliusi letartóztatására rendeltek ki, és másfél évtizeddel később emiatt halálra ítélték.


Spinoza: kiközösítettből szabadgondolkodó

Az Ibériából elűzött, s Amszterdamban menedéket talált zsidók közössége 350 évvel ezelőtt közösítette ki Spinozát. Az esemény komoly eredményt hozott: a fiatal filozófus lett a modern kori nyugati filozófia első radikális szabadgondolkodója.


Interjú Schmidt Máriával - radikalizálódás várható?

Eljöhet a pillanat, amikor a pártok hátrább lépnek, és szakértő kormány alakul, véli Schmidt Mária történész, aki szerint a sajtó – jobb és baloldalon egyaránt - képtelen felismerni az igazi veszélyt, különbséget tenni mérsékeltek és igazi szélsőségesek között. A politikai elit kommunikációjával komoly bajok vannak, a társadalomban sokan leragadnak jelenlegi helyzetükben, elkeseredésük táplálhatja a radikalizálódási folyamatot.


Tűzijáték-tragédia: viharálló bársonyszékek

Ha egy futballmeccsen székeket törő huliganizmus, rasszista demonstráció történik, azért a labdarúgóklubot megbüntethetik. Pedig nyilván nem ők buzdították a tömeget. Nem gondoljuk, hogy a honi politikára enyhébb szabályrendszert kéne alkalmazni, mint a minőségi-erkölcsi szempontból igen csehül álló magyar focira. Mégis, nagyon úgy tűnik, az évszázados fákkal, tribünökkel, háztetőkkel szemben a politikusi bársonyszékek az orkánerejű széllökéseknek is bizton ellenállnak.


Politikai csatározások a magyar Wikipédiában

A jelenleg körülbelül 38 ezer szócikket tartalmazó magyar Wikipédia gyors növekedése ugyanabból fakad, amiből kétséges megbízhatósága: más nyelvű társaihoz hasonlóan bárki szerkesztheti. A többnyire a dilettantizmus jegyeit mutató lexikon jó szándékú munkatársai nem tudják megakadályozni, hogy néhány szélsőséges politikai nézeteket valló szócikkíró ne kompromittálja az amúgy hasznos kezdeményezést.


Papp László Tamás és a nem létező független közép

Kikérhetném magamnak, de inkább a rádiósoknak kérem ki Papp László Tamás cikkét (augusztus 22. hvg.hu), amely az új rádióelnök előtt álló feladatokról szólt, de amely ennek ürügyén mindenkibe belerúgott, aki a szerzőnek nem tetszik. Nemcsak az eltávolított Lovasba (aki mellesleg nincs eltávolítva, hiszen nem a Magyar Rádió munkatársa, csupán a jegyzeteiből nem kérnek tovább), hanem belém, valamint a médiaháború leharcolt veteránjaiba, szoclib gerillákba, balliberális csökevényekbe is.


"Nem volt se a fővárosnak, se az országnak gazdája”

Ki vagy mi a felelős a huszadikai tömegkatasztrófáért? Erről beszélgetett a Napkeltében szerda reggel Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere, illetve Aczél Endre műsorvezető. Miután közvéleményünket ez a kérdés változatlanul élénken foglalkoztatja, a dialógus rövidített és szerkesztett változatát olvasóink rendelkezésére bocsátjuk.


Csaba László a konvergenciaprogram legújabb változatáról

A számok már reálisnak tűnnek, de a gazdaságpolitikai eszközök körül még mindig nagy a bizonytalanság. Pedig Brüsszel éppen erre lenne kíváncsi – hangsúlyozta érdeklődésünkre, milyennek találja a konvergenciaprogram legeslegújabb változatát Csaba László, közgazdász, egyetemi tanár.


Such György és a herkulesi feladatok

Such György, a Rádió új elnöke ígéretet tett, hogy eltávolítja a főállású magyarkodás bajnokait, és – ami legalább ugyanilyen fontos – nem engedi vissza a jelenlegi hatalom szervilis tányérnyalóit sem. De nem állhat meg itt. A rádiónak modernizációra, őrség- és generációváltásra van szüksége.


Megdöbbentő az államadósság

A magyar konvergencia programról kiszivárgott részletek megerősítik befektetők mind erőteljesebb gyanúját, hogy Magyarországnak legalább 6-8 évig várnia kell, amíg bevezetheti az eurót. Megdöbbenést okozott, hogy a kormány előrejelzése szerint az államadósság 2007-től kezdve legalább három évig a GNP 70 százaléka fölött marad.


Német teológus nyerte az Internetes vetélkedőt

Teológusok között továbbra is megosztott a vélemény, jogosan lett-e alig egy hónapja a német protestáns Jürgen Moltmann a teológia, igaz, nem hivatalos, világbajnoka. A teológus vetélkedőt július 9.-én, az olasz-francia labdarúgó VB döntő napján egy finn lutheránus teológus, Patrik Hagman rendezte blogján, amelynek mottója: „blog a pozitív kereszténységről egy hanyatló világban”. A legtöbb szavazatot Moltmann kapta.


Grass és Szabó István, fekete ing és ügynökkarton

Günther Grass közvéleményt sokkoló önvallomása múltjának eltitkolt szegletéről kínálja az alkalmat bizonyos hazai történésekkel való összevetésre. Grass a fekete egyenruhát húzta magára, Szabó pedig jelentéseket írt osztálytársairól, barátairól. Ám mindketten jól jönnek ki a botrányból. Szabó István jottányival se lett ügynökmúltja okán népszerűtlenebb, sőt. Grass életrajzi kötete szempontjából pedig promóciónak sem utolsó ez a váratlanul jött őszinteségi roham.


Magyar szenvedélybetegség: a megnyitó ünnepély

A kajakosok, kenusok korán fekvő, korán kelő népek. Ezt nem ártott volna figyelembe venni a szegedi kajak-kenu-vb megnyitó ceremóniája rendezőiek sem. Ettől eltekintve meglepően szeriőz és összességében nívós volt a szerda esti ünnepély.


Amikor már óvtak a szex túladagolásától

Az 1981. augusztus 15-ei keltezésű szám egyik cikke óvott a szex túladagolásától - a reklámban. A szenet viszont túladagolták: a címlap a szén reneszánszára utalt. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy alig tíz év múlva 26 millió tonna helyett csak 11 milliót termel a magyar szénbányászat. A gazdaság már akkor sem volt egyensúlyban, az embereknek volt képük többet fogyasztani, mint amennyit a terv előírt. A Tesco államtitokként kezelte a külföldre szerződött szakértők számát s keresetét, a jövő irodájába pedig több zsebszámológépet álmodtak a szakemberek.


Rassay Károly - egy igazi demokrata

Rassay Károly egyike volt a legtisztességesebb magyar polgári politikusoknak: elutasította mind a kommunista diktatúrát, mind Horthy kurzusát, a demokratikus államberendezkedés, a liberalizmus, az emberi szabadságjogok hirdetője volt. Jutalma Mauthausen, kitelepítés, küzdelmes öregkor volt .


Hangosan teregetett

Nem lesz magyar delegátus az ENSZ egyik emberi jogi bizottságában, miután a korábbi kiküldött, Morvai Krisztina cionistának titulálta lehetséges utódját, és izraeli nyomást vélt felfedezni a jelölésében.


A gyármogul esete a sajtószabadsággal

Távoznak a Magyar Hírlaptól a lap függetlenségének betartása fölött őrködő ombudsmanok, Majtényi és Miklósi. Gyaníthatóan a laptulajdonos zokon vette bírálatukat, amelyet ezek után az Élet és Irodalom hozott le.