Három merénylő vett részt Zoran Gyingyics szerb kormányfő meggyilkolásában - jelentette be csütörtökön Milan Obradovics belgrádi rendőrfőkapitány. Egyiküket sem fogták még el, letartóztattak viszont negyven személyt, akik a zimonyi klán tagjai, amelyet a szerb kormány a merénylet elkövetésével gyanúsít. Szerbiában háromnapos gyász van, s a kormányfő meggyilkolása miatt kihirdetett rendkívüli állapot korlátozza az emberi és polgári jogok, illetve szabadságjogok érvényesülését.

Obradovics szerint a merénylők kék zubbonyt viseltek, egyiküknél távcsöves puska, a másik kettőnél pisztoly volt. A merénylők a kormány épületétől 100-150 méterre lévő ház egyik ablakából adták le a halálos lövéseket.
Egész éjszaka folyt és csütörtökön napközben is tartott a hajsza a Zoran Gyingyics szerb kormányfő elleni merénylettel gyanúsított személyek, elsősorban az úgynevezett zimonyi klán két vezetője: Milorad Lukovics "Legija", az úgynevezett "vörössapkás" osztag egykori parancsnoka, és Dusan Szpaszojevics "Siptar" után, akik szökésben vannak - közölte korábban Zarko Koracs szerbiai miniszterelnök-helyettes, a rendkívüli állapot idején teendő intézkedéseket összehangoló bizottság tagja a B92 rádióval. Koracs szerint a zimonyi klán valószínűleg a legjobban szervezett bűnbanda az egész Balkánon, s emberrablásokból szerzett eurómilliók fölött rendelkezik. A rendőrség éjszaka előállított néhány személyt, nevük rajta van a szerb kormány által közzétett, kéttucatnyi bűnöző nevét tartalmazó listán: nekik a kormány feltételezése szerint részük volt a merényletben. A miniszterelnök-helyettes szerint közülük egyesek már néhány napja szökésben vannak, ami "szinte felér a bűnösség beismerésével". A rendkívüli állapot bevezetésére kizárólag elfogásuk végett volt szükség, bár a belügyminisztérium már néhány hónapja nyomon követi őket - mondta Koracs. Meggyőződését fejezte ki, hogy ugyanez a bűnbanda áll a február végén végrehajtott, közúti balesetnek álcázott merényletkísérlet mögött. A bűncsoport tagjai időnként segítségére voltak az állami szerveknek a két évvel ezelőtti dél-szerbiai fegyveres konfliktus idején, kapcsolataik voltak a rendőrséggel, vannak saját lapjaik, fizetett újságíróik, vannak embereik az igazságszolgáltatásnál, "különösen ügyvédi körökben" - jelentette ki Koracs.
A szerb kormány - melyet ügyvezető kormányfőként Nebojsa Csovics miniszterelnök-helyettes irányít - közleményében "a volt Jugoszlávia területén működő legnagyobb bűnszövetkezetnek" nevezte a klánt, amely mintegy kétszáz tagot számlál. A kormányközlemény felsorolja a bűnhálózat kéttucatnyi vezetőjének nevét; közöttük első helyen szerepel Milorad Lukovics, ragadványnevén "Legija", a vörössapkások egykori parancsnoka, illetve Dejan Milenkovics, aki február 21-én közúti balesetnek álcázott merényletet kísérelt meg Gyingyics ellen. "Milorad Lukovics egy olyan bűnözői csoport élén áll, amely a miniszterelnök meggyilkolásával megkísérelt zűrzavart és félelmet kelteni, a jogállamiság alapjait megrendíteni Szerbiában" - áll a szerb kormány közleményében.
A "vörössapkás" osztag élén álló Legija Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök utolsó támasza volt a 2000 októberi demokratikus fordulat idején, de végül átállt. Legiját 2001 tavaszán menesztették az alakulat éléről, a kulai és belgrádi éjszakai szórakozóhelyeken történt botránysorozat miatt. A kormányközlemény felsorol számos gyilkosságot és gyilkossági kísérletet, amelyet a Legija vezette bűnbanda követett el: egyebek közt Ivan Stambolics volt szerb elnök elrablását és meggyilkolását, Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke ellen elkövetett budvai merényletet, egy tucatnyi emberrablást és több mint ötven, Szerbia-szerte elkövetett gyilkosságot. Szembetűnő, hogy a kormánylistán csupa olyan gyilkosság és bűntett szerepel, amelyekről egy másik bűnbanda, az úgynevezett surcini klán vezetője, Ljubisa Buha Cume tájékoztatta a nyilvánosságot. Cume a múlt év végén külföldre szökött, miután a zimonyi bűnbanda levegőbe röpítette útépítő vállalatát és elrabolta feleségét. A klánvezér ismeretlen külföldi tartózkodási helyéről a sajtó útján azt üzente Dusan Mihajlovics szerb belügyminiszternek, hogy kész vallomást tenni a zimonyiak, és főleg Legija ellen, s részletesen be tud számolni minden merényletről és emberrablásról.
Zoran Gyingyics meggyilkolása miatt szerdán este Szvetozar Marovics elnökletével megtartotta első - rendkívüli - ülését a szerbia-montenegrói legfelsőbb védelmi tanács. A testület szoros együttműködésre utasította a szerbiai és a montenegrói belügyi szerveket, a hadseregnek meghagyta, hogy vegyen részt a terrorizmus elleni harcban, és a szerdán bevezetett rendkívüli állapot okainak megszüntetésében. A hadsereg vezérkari főnöke utasítást kapott a katonaság harci készültségének fokozására. A legfelsőbb védelmi tanács ülése, akárcsak a köztársasági kormány rendkívüli ülése, egyperces néma csönddel kezdődött a szerdán meggyilkolt miniszterelnök emlékére.
A szerbiai köztársasági elnöki teendőket ellátó parlamenti elnök által a kormányfő meggyilkolása miatt csütörtökre virradóra közzétett rendelet a rendkívüli állapot idejére korlátozza az emberi és polgári jogok, illetve szabadságjogok érvényesülését Szerbiában. A rendkívüli állapot idején a belügyi szervek akár erőszakkal előállíthatják és bírósági végzés nélkül harminc napig fogva tarthatják azokat a személyeket, akik veszélyeztetik más polgárok vagy az állam biztonságát. Az elfogott személyeknek nincs joguk igénybe venni ügyvédet, csak a belügyminiszternél tehetnek panaszt az intézkedés ellen. A belügyminisztérium köteles tájékoztatni a történtekről az elfogottak hozzátartozóit. A belügyminiszter ideiglenes jelleggel korlátozhatja vagy betilthatja a polgárok szabad mozgását a nyilvános helyeken és egyes térségekben. Elrendelheti egyes személyek lakó-, illetve tartózkodási helyükön való maradását, jelentkezési kötelezettség mellett, elrendelheti továbbá egyes helyiségek és létesítmények zárlatát, betilthatja elhagyásukat.
A Biztonsági-információs Ügynökség (a titkosszolgálat) természetes és jogi személyek esetében is bírósági engedély nélkül figyelmen kívül hagyhatja a levelezés és más kapcsolattartási formák titkosságát. Ha a szervezett bűnözés elleni fellépés úgy kívánja, a felhatalmazott hivatalos személy bírósági engedély nélkül beléphet magánlakásokba vagy más helyiségekbe. Tilos a sztrájkok és gyűlések, illetve olyan tömegmegmozdulások megtartása, amelyek bejelentési kötelezettséggel járnak. Tilos továbbá olyan politikai, szakszervezeti és más jellegű tevékenység folytatása, amely akadályozza a rendkívüli állapot alatt foganatosított intézkedések végrehajtását.
A tömegtájékoztatás nem tehet közzé jelentéseket a rendkívüli állapot bevezetésének okairól, csakis az illetékes szervek ezzel kapcsolatos hivatalos közleményeit. A szerb kormány képviselői szerda késő éjszaka összehívták a vezető szerbiai lapok és elektronikus médiumok főszerkesztőit, arra kérve őket, hogy a rendkívüli állapot idejére a tömegtájékoztatási eszközök szorítkozzanak a hivatalos közlemények közzétételére és tartózkodjanak mindenféle találgatástól, jóslattól és elemzéstől. A kormány képviselői arra figyelmeztették a médiumok vezetőit, hogy a hatóságok ideiglenes jelleggel betilthatják a szabályokat megszegő tömegtájékoztatási eszközöket.
A szerb kormányfő meggyilkolása miatt a magyar határőrség fokozottan ellenőrzi a déli határon a belépő forgalmat, és egyben intenzívebb járőrözéssel őrzi a magyar-szerb határszakaszt. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Simicska ajkai kenyeret vesz, nem zircit, mert Ajka MSZP-s város, Zirc pedig fideszes

Simicska ajkai kenyeret vesz, nem zircit, mert Ajka MSZP-s város, Zirc pedig fideszes

Tényleg csak 180 km van ebben az eladó 1989-es Ferrari Testarossában

Tényleg csak 180 km van ebben az eladó 1989-es Ferrari Testarossában

A Porsche elismerte, hogy egy vadonatúj elektromos Taycan robbant fel egy garázsban

A Porsche elismerte, hogy egy vadonatúj elektromos Taycan robbant fel egy garázsban

Videóklippel kampányol a családon belüli erőszak ellen a rendőrség

Videóklippel kampányol a családon belüli erőszak ellen a rendőrség

Állami tankönyvben írnak az abortuszellenességről, és hibáztatják a nőket

Állami tankönyvben írnak az abortuszellenességről, és hibáztatják a nőket

Hogyan lehet egyszerre 2 ezer rabot elköltöztetni? – Már a konténerbörtön ötlete is felmerült

Hogyan lehet egyszerre 2 ezer rabot elköltöztetni? – Már a konténerbörtön ötlete is felmerült