Kompromisszum a BT-ben az iraki segélyek ügyében; Umm-Kaszr kikötőjében az első brit segélyszállítmány

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) kompromisszum jött létre a "kőolajat élelmiszerért" programnak a háborús helyzetre való alkalmazásáról, s a program felújítását lehetővé tevő határozatot a tanács még pénteken elfogadhatja. Közben többnapos késéssel pénteken megérkezett a dél-iraki Umm-Kaszr kikötőjébe az iraki lakosságnak szánt első brit segélyszállítmány.

  • unknown unknown
Kompromisszum a BT-ben az iraki segélyek ügyében; Umm-Kaszr kikötőjében az első brit segélyszállítmány
Az ENSZ BT tagjai elvi megállapodásra jutottak az iraki "kőolajat élelmiszerért" programnak a háborús helyzetre való alkalmazásáról, s a program felújítását lehetővé tevő határozatot a tanács még pénteken konszenzussal elfogadhatja. Ebben a BT felhatalmazná Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, hogy a programot egyelőre 45 napig saját hatáskörben felújíthassa, a szükséges változtatásokkal.
Annan és Tony Blair brit miniszterelnök New York-i találkozóján üdvözölte az áttörést, amelyet az tett lehetővé, hogy brit javaslatra töröltek a szövegből egy közvetlen utalást az Egyesült Államokra és Nagy-Britanniára. Az eredeti megfogalmazást különösen Oroszország kifogásolta, mert az amerikai-brit megszálló hatalom elismerését - és ezzel az iraki háború utólagos legitimálását - látta benne.
Közben többnapos késéssel pénteken megérkezett a dél-iraki Umm-Kaszr kikötőjébe az iraki lakosságnak szánt első brit segélyszállítmány. A Sir Galahad kisegítőhajón összesen 500 tonna élelmiszer, ivóvíz, gyógyszer, ruha és takaró van. A szállítmány legnagyobb része - 232 tonna - élelmiszer. A dél-angliai Southamptonból indult Sir Galahadnek már szerdán ki kellett volna kötnie Umm-Kaszrban, de érkezését a kikötő előtti vizekben felfedezett iraki tengeri aknák késleltették. Umm-Kaszr Irak egyetlen mély vizű tengeri kikötője; itt zajlott a második öbölháború előtt az ENSZ szankcióbizottsága által felügyelt "olajat élelmiszerért" program, amelynek keretében Irak olajat exportálhatott, de a bevételből - elvileg - csak a lakosság megsegítését szolgáló élelmiszert és gyógyszert vehetett.
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.