Napra pontosan négy hónapig tartottak Hágában a kormányalakítási tárgyalások az előrehozott januári választások után, amelyek során összeomlott a jobboldali populista Pim Fortuyn Listája nevű alkalmi tömörülés. A politikai hagyományok és a papírforma nagykoalíciót kívánt, mivel a választásokon az ellenzéki Munkapárt (PvdA) érte el a legnagyobb nyereséget és a második legnagyobb frakcióval került be az alsóházba, amely csak két mandátummal marad el a kereszténydemokratákétól. Balkenende kísérletet is tett erre: hónapokon át alkudozott a Munkapárttal a kormányzati célok és program egyeztetéséről, de végül is nem tudtak megegyezni. Így került előtérbe az a megoldás, amely kezdettől fogva közelebb állt Balkenende felfogásához: jobbközép koalíció összehozása, amelyben a kereszténydemokraták homogénabb együttműködésre látnak reményt a két liberális párttal, mint a baloldali Munkapárttal.
Hollandia az Európai Unió egyik legstabilabb gazdaságával és szilárd, kiegyensúlyozott intézményrendszerrel rendelkezik, így egy-egy választás után hónapokig elvan ügyvezető kormánnyal. A mostani koalíció elég szűk többségre támaszkodik az alsóházban, de a 46 éves miniszterelnök abban reménykedik, hogy ellenzéke annyira elaprózódott és politikailag különböző pártokból áll, hogy képes lesz velük szemben kormányozni.