Neonáci csoportot tiltottak be Németországban
A Combat 18 németországi ágát egy bevándorlóbarát német politikus meggyilkolásával is kapcsolatba hozták.
A Combat 18 németországi ágát egy bevándorlóbarát német politikus meggyilkolásával is kapcsolatba hozták.
A tervezet bejelentése után lemondott a teljes orosz kormány.
A hágai törvényszék szerint azonnali intézkedéseket kell tenni, melyek megvédik a muszlim kisebbséget.
De később elengedték.
Nem így képzelte el a kínai újév napjait Vuhan, a magyarországnyi lakosú közép-kínai város. A legújabb, koronavírus okozta járvány központjának számító település több részén gyakorlatilag megállt az élet: nem működik a tömegközlekedés, elnéptelenedtek az utcák, akik pedig kimerészkednek otthonaikból, szinte mindannyian maszkot hordanak. A távozni akarók előtt lezárták a vasutat és a repteret is, kötelezővé tették a köztereken a maszkok viselését.
Új-Dél-Wales államban zuhant le velük a repülőgépük.
Ő lesz a történelemben az első elnök, aki elmegy a Menet az életért nevű eseményre.
Az egyéb gyilkossági esetek száma viszont nagyot csökkent.
Vagy a kérdésfeltevés volt rossz, vagy a válaszadók nem értettek valamit.
Vizsgálatoknak vetik alá a Kínából érkező utasokat a világ nagy repülőterein. Oroszország megkezdte az új koronavírus elleni vakcina kidolgozását.
A producer ügyvédje szerint be fog bizonyosodni, hogy ügyfelének kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolatai voltak.
Már csak a királynő aláírására van szükség.
Az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság hamarosan felszólítja Bolíviát, hogy egyezzenek meg az összegről.
Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte.
Szerdán terjesztik elő részletesen az amerikai elnök ellen megfogalmazott vádpontokat.
Irán korábban napokig tagadott.
Seattle városától mintegy 30 kilométernyire északra fekvő Everett kórházában ápolják.
A hordozórakétaprogram és az űrtechnológia területén működő európai vállalatok innovációjának és növekedésének támogatására szánják az összeget.