Világszerte már több mint 2,6 millióan koronavírus-fertőzöttek
Közelít a 800 ezerhez a gyógyultak száma.
Közelít a 800 ezerhez a gyógyultak száma.
MTI
A szigorú előírások betartásának fontosságára emlékeztette az amerikaiakat Donald Trump amerikai elnök a világjárványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban szerdán este. Egyben bejelentette, hogy aláírta a bevándorlást korlátozó rendeletet.
MTI
Eddig összesen 133 495 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.
MTI
Az aktív fertőzöttek száma országos szinten már harmadik napja csökken.
MTI
A filozófus szerint az orvosok vették át a papok szerepét a modern társadalmakban.
Lengyel Miklós
A szlovén szakemberek szerint a enyhült a járvány terjedésének az üteme. Az elmúlt 24 órában ketten hunytak el a Covid-19 betegség következtében.
MTI
Május 11-ig meghosszabbítják a karanténintézkedéseket Ukrajnában, ahol még két csúcspontra számítanak a járványban.
MTI
MTI
hvg.hu
Bár a tűz nem veszélyezteti a várost magát, annak egét szén-monoxiddal teli füst árasztotta el.
MTI
MTI
hvg.hu
A német hatóságok engedélyt adtak az első olyan klinikai teszt megkezdésére, amely során embereken próbálják ki a koronavírus elleni vakcinát. Közben az ország elindult az utóbbi hetekben bevezetett korlátozások óvatos enyhítésének az útján.
Elsőnek a kisiparosok és az építőipar indulhat újra, a tömegközlekedés szigorú szabályozása mellett. Giuseppe Conte szombatra ígérte a májusi újraindulás végleges ütemtervének bemutatását.
MTI
MTI
hvg.hu
A maszkok kötelező viselését viszont lehet, hogy csak 2021-ben függesztik fel.
hvg.hu
Eddig több mint 9700 koronavírusos beteget regisztráltak az országban.
MTI
Az intézmény egyik dolgozójának tesztje is pozitív lett.
hvg.hu
Az elmúlt négy napban már 500 alatt van a napi halálozások száma.
hvg.hu
Missouri dollármilliárdokat követel az ázsiai országtól.
hvg.hu
Már hetekkel az első regisztrált halálos áldozat előtt többen is életüket vesztették a betegségben.
MTI
Világszerte átlépte a 2,5 milliót a fertőzöttek száma, és közel 180 ezer halottról tudni.
hvg.hu
A hét végi gyilkosságsorozat halálos áldozatainak száma így 22-re emelkedett
MTI
Az észak-koreai vezetőt amerikai sajtóértesülések szerint a közelmúltban megműtötték. Több mint egy hete nem lehet tudni, mi van vele.
MTI
Egy nagyon veszélyesnek tartott egyiptomi állampolgárról van szó, aki éveket töltött a szíriai-iraki konfliktusövezetben az IÁ harcosaként.
MTI
MTI
hvg.hu