Megölte a főnökét, aki két éve megmentette az életét
A Szerb Autó-Motor Szövetség főtitkára végzett az elnökkel, majd magával is.
A Szerb Autó-Motor Szövetség főtitkára végzett az elnökkel, majd magával is.
hvg.hu
Leginkább azokban az európai országokban ugrott meg az oltásszkeptikusok aránya, ahol a legtöbb szavazatot kapták a populista pártok – állítják a The Guardian című brit lapban ismertetett kutatás szerzői, akik szerint a tanulmánynak konkrét haszna is van: a tudósok és orvosok a populista pártok népszerűségének megfigyelésével előre felkészülhetnek az oltásellenesek táborának kiszélesedésére és a különféle járványos betegségek, például a kanyaró terjedésére.
hvg.hu
Egyértelműen el kell köteleződnie az Európai Néppárt (EPP) értékei mellett Orbán Viktor magyar kormányfőnek és az EPP-hez tartozó pártjának, a Fidesznek – mondta hétfőn Berlinben Paul Ziemiak, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder tartományi kormányfő Münchenben arról beszélt: a CSU szerint az EPP-nek tárgyalnia kell a Fidesszel folytatott együttműködés jövőjéről.
MTI
A nem mérges pitont egy utazótáskába rakott cipőben találták meg.
MTI
Az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozójának résztvevői a gyűlöletbeszéd ellen is felszólaltak.
hvg.hu
A Donald Trump–Kim Dzsong Un-találkozó lázában ég Hanoi, és nem véletlen, hogy éppen Vietnam lett az újabb kézfogás helyszíne. Az utóbbi nyolc hónap eseményei azonban arra utalnak, hogy Észak-Korea az orránál fogva igyekszik vezetni Trumpot.
hvg.hu
A helyiek nejlonszatyrokba szedegették az útról a halakat.
hvg.hu
A 25 éves férfit lelőtték a biztonságiak.
MTI
Miután minden fontos szereplő jó előre elmondta, hogy választási csalásra készülhetnek az ellenfelei, a Moszkvához húzó ellenzék nyerte a választást Moldovában. A Nyugat-barát kormánypárt csak a harmadik helyre jött be.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egyre több venezuelai katona dezertál a szomszédos Kolumbiába.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikai külügyminiszter szerint addig nem engednek Venezuelával szemben, amíg Nicolás Maduro nem távozik a hatalomból, a katonai beavatkozás sem kizárt. Donald Trump és Kim Dzsongun találkozójától konkrét eredményeket vár.
MTI
Sikeresen indított cirkálórakétát egy iráni tengeralattjáró a Hormuzi-szorosban. Irán már korábban kilátásba helyezte az olajszállítások szempontjából kiemelkedően fontos, a Közel-Keletet és az Indiai-óceánt összekötő szoros lezárását. Az USA egyik repülőgép-hordozója decemberben érkezett a térségbe.
hvg.hu
Ezrek tüntettek Romániában az igazságügyi törvények módosítása ellen. Korábban bírák és ügyészek munkabeszüntetéssel tiltakoztak a módosítások ellen. A román igazságügyi rendszer átalakítását 2018 őszén az Európai Parlament is bírálta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az észak-koreai állami hírügynökség kommentárban figyelmeztette a Kim Dzsong Unnal találkozni készülő Donald Trump amerikai elnököt, hogy ha hallgat a kétkedőkre, történelmi lehetőséget szalaszthat el.
hvg.hu
Öt ellenzéki párt kötött koalíciós megállapodást a közelgő EP-választásokra. A tömörülésnek lehet esélye megszorongatni vagy akár legyőzni a kormánypártot.
MTI
Egy 25 éves férfi megpróbált eltéríteni egy Dubajba tartó bangladesi utasszállítót. A gép kényszerleszállást hajtott végre, a katonaság megrohamozta a repülőt, a férfit meglőtték, később belehalt a sérüléseibe.
hvg.hu
Lezuhant az Amazon teherszállító repülőgépe három fővel a fedélzetén a texasi Houston mellett.
MTI
Brit sajtóértesülések szerint a brit kormány magas rangú tagjai igyekeznek rávenni Theresa May miniszterelnököt a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kizárására, akár a kilépés halasztása árán is. May kijelentette, hogy március 12-éig fogják megtartani ismét az alsóházban a döntő szavazást a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodásról.
MTI
Kényszerleszállást hajtott végre Bangladesben egy repülőgép 142 emberrel a fedélzetén, miután megpróbálták eltéríteni.
hvg.hu
Jávor Benedek vezeti majd a Párbeszéd EP-listáját. A párt várhatóan közös listán indul az MSZP-vel. Jávort Dorosz Dávid, volt parlamenti képviselő és Szabó Tímea társelnök követi a listán.
MTI